állás

Megvitatták a pénzügyi és gazdasági válságra adható válaszokat az európai államok vezetői az ILO főigazgatójával. Abban egyetértettek, egész Európának össze kell fognia a munkahelyek megóvásáért, de a helyi programok, támogatások is sokat segíthetnek a válság túlélésében. Az Európai Unió viszont még nem dolgozta ki a programját.
2009. 02. 13. 12:46
A munkaadók tartanak a bolognai rendszerben végzett pályakezdőktől, mert nem ismerik az alapképzés mélységét, alkalmazhatóságát. A hallgatók közül is sokan inkább a mesterképzésben tanulnának tovább, hogy ezzel is javítsák munkaerő-piaci esélyeiket. A karrier-tanácsadók szerint viszont sokan azért maradnak az iskolapadban, mert nincs kedvük még dolgozni.
2009. 02. 11. 16:07
A válság miatt 2008 utolsó két hónapjában az előző évinél mintegy húszezerrel több álláskeresőt vettek nyilvántartásba a munkaügyi kirendeltségek. A csoportos leépítési bejelentések ugyan csökkentek egy év alatt, ám az utolsó negyedévben ugrott meg a számuk: csaknem megduplázódott.
2009. 02. 11. 14:20
Az államilag támogatott hallgatók számát tavaly nyáron állapították meg. A válság azonban még beleszólhat a keretszámokba: az is elképzelhető, hogy a minisztériumi spórolás jegyében csökkentik a támogatottak számát. A frissdiplomásoknak sem lesz könnyű, a karriertanácsadó szerint a legjobb, ha továbbképzik magukat.
2009. 02. 11. 06:51
A felsőoktatás expanziójának köszönhetően a diploma önmagában ma már sehova nem jelent belépőt a pályakezdők munkaerőpiacán - derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság és Vállalkozáselemző Intézetének felméréséből, amelyet a Napi Gazdaság keddi száma ismertet.
2009. 02. 10. 06:51
Ha rosszul mennek a dolgok, a válság akár a vártnál kétszer nagyobb lyukat is üthet a magyar költségvetésbe – mondta Tölgyessy Péter a Kossuth Rádióban. Szerinte a fizetős egészségügy, a tandíj és az adó-, illetve járulékcsökkentés lehetne a megoldás.
2009. 02. 09. 10:50
A próbaidő alatt jobban figyelik az “újonc" munkáját. Főnökeitől könnyebben kap kritikát, a munkatársak közé beilleszkedni sem egyszerű. Alkalmazkodás nélkül nagy az elbukás veszélye, érdemes tudatosan készülni.
2009. 02. 06. 15:30
Minden helyzetre érvényes szabályt ugyan nem lehet alkotni, azzal azonban minden szakember egyetért, hogy bizonyos irányelveket célszerű követni az első állásinterjún. A fizetést és a szabadidőt érdemes később firtatni.
2009. 02. 06. 15:23
A munkanélküliség miatt kényszerűségből, illetve a gyesen otthon töltött éveket a munkáltatók sokszor eleve hátránynak tekintik, amikor választanak az állásra jelentkezők közül. Trükkök a megoldáshoz.
2009. 02. 06. 15:13
Egy álláshirdetésre több száz önéletrajz érkezik. Az ismert cégek naponta tucatjával kapják a kéretlen álláspályázatokat. A szoftveres szűrők használatakor gyakran a szerencsétől függ, kit hívnak be interjúra.
2009. 02. 06. 14:37
Nincs egyetlen és mindenható recept a HR-esek részére, amellyel a válságot kezelhetnék: a többféle lehetőség közül mindenkinek meg kell találnia a magáét. Megoldás lehet az átképzés és a csökkentett munkaidő mellett a leépített embereknek rendezett házi állásbörze is. A cégek nagy része a kormány beavatkozását várja, mások viszont összefogást hirdetnek – de nem bármi áron.
2009. 02. 05. 17:32
Uwe HornWaldweg 483655X München Telefon: 0179/ 4846 522E-Mail: uwehorn@yahoo.de Walter und Partner GmbHFrau Sieglinde SchröderWinterstraße 8767574 Osthofen Bewerbung als IndustriemechanikerSehr geehrte Frau Schröder, mit großem Interesse habe ich Ihr Stellenangebot „Industriemechaniker” auf der Internetseite Profession.hu gelesen. Da ich in der gewünschten Fachrichtung Maschinenbau ausgebildet bin und auch über praktische Berufserfahrung verfüge, bin ich davon überzeugt, [...]
2009. 02. 05. 15:07
Az álláskeresők rémálma a rövid ám találó kísérőlevél megfogalmazása, amely jól kiegészíti az önéletrajzot és semmi esetre sem rontja a jelentkező esélyeit. Az álláskeresés megkönnyítésére a FigyelőNet letölthető kísérőlevél-mintákat ad közre.
2009. 02. 03. 14:50
Az álláskeresés megkönnyítésére a FigyelőNet mintaönéletrajzokat gyűjtött össze, melyeket Olvasóink magyar, angol, német, francia, spanyol, olasz és svéd nyelven tölthetnek le. A dokumentumformában tárolt minták azonnal felhasználhatók.
2009. 02. 03. 14:39
Személyzeti Tanácsadó Kft.Kiss Katalin részére1223 Nagyváros, Fő út 1. Tisztelt Kiss Katalin! A honlapjukon meghirdetett ‘Sales Director’ pozícióra küldöm pályázatomat. Mellékelt önéletrajzomból kitűnik, hogy sokéves értékesítési és vezetői tapasztalattal rendelkezem a telekommunikáció területén. Munkámban mindig is a kihívást láttam, folyamatosan az új lehetőségek feltárására törekedtem. Jelenlegi munkakörömben sajnos ennek nincsenek meg a feltételei, ezért pályázom [...]
2009. 02. 03. 11:18
Kettő angol nyelvű kísérőlevél-minta: Személyzeti Tanácsadó Kft.1234 Nagyváros, Fő u. 153 Dear Katalin Kiss, I wish to apply for the position of ‘ Sales Director’ advertised by your company. As you will see from my attached Curriculum Vitae I have several years of experience relating to the position in both the sales and marketing fields. [...]
2009. 02. 03. 11:12
Egymilliónál is többen keresnek hiába munkát az Egyesült Királyságban, és akár további félmillió állás is megszűnhet 2009 végéig. A gazdasági nehézségek tiltakozáshullámot váltottak ki: a britek kikeltek a vendégmunkások ellen, akik szerintük elveszik tőlük a munkát. A sztrájkok és a tüntetések szemben állnak az EU-joggal, és a külföldi munkásoknak szóló brit álláshirdetések száma sem túlságosan csökkent.
2009. 02. 03. 09:33
Akár milliárdos megtakarítást vagy forgalomnövekedést is elérhetnek a cégek a dolgozók újító ötletei révén, s utóbbiak is jobban érzik magukat, ha figyelembe veszik a javaslataikat – írja legfrissebb számában a Figyelő.
2009. 01. 31. 12:00
A felsőoktatásba jelentkezők egyre kevesebben vannak, ezért az intézményeknek véres harcot kell vívniuk értük. Néhol hagyományos hirdetésekkel, roadshow-val, másutt a várost elfoglaló gerillakampánnyal, pontgyűjtő játékkal, állandó sajtójelenléttel vagy ajándék laptoppal csábítják a jelentkezőket.
2009. 01. 30. 17:00
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az embereket munkában tartsuk, mivel a munkanélküliség eszkalálódásának jelentős pénzügyi és társadalmi költségei lennének - jelentette ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke pénteken Szegeden.
2009. 01. 30. 14:58
Olvasói sztorik