Drasztikus megújuláson esett át az Instagram, és csak egy frissítésre vagyunk attól, hogy mi is megtapasztaljuk. A kezelőfelület óvatosabb színei közül jobban kitűnnek a képek.
Mármint bármilyen alkalmazásból, nem kell külön kimásolgatni a szöveget és átvinni a fordítóba. Csak 4.2-es fölötti Android kell hozzá, az meg 2016-ban azért már akad sokfelé.
Csókot dobhatnak, integethetnek, lábat lógathatnak a végzős diákok tablójukon, ha kipróbálják a Telenor új alkalmazását, melynek segítségével szó szerint megelevenedhet az osztály.
Ha az ismerősei folyamatosan kéretlen játék- és app-meghívásokkal bombázzák, nem kell egyenként hadakozni ellenük, kikapcsolhatja az egész funkciót egy helyen.
A faceswap jópofa mobilos mókának indult: csinálunk egy dupla szelfit valakivel, és az app kicseréli az arcainkat. De a dolog néha nagyon félre tud menni, mutatunk pár példát.
No, akkor most már tudja. Ráadásul a Facebook alapítója néhány extrával is felturbózta saját mobilos alkalmazását, de ennek egy jó része önnél is megjelenik majd.
Szinte csak egy csettintés, és a kijelzőn máris megjelenik egy segítőkész Samsung alkalmazott, aki a távolból mászik be a telefonba, hogy megoldja azt, ami nekünk nem ment.