adó

A vállalkozók és a munkavállalók után is legalább a minimálbér és nem a dupla minimálbér vagy a tevékenységre jellemző kereset szerint kell jövőre járulékot fizetni az adótörvény-tervezet szerint. A jövő év eleji osztalékot pedig mégis kötöttség nélkül vehetnék fel a vállalkozók.
2010. 10. 19. 06:40
Az összes adóterhelés érdemben nem változik, csak átcsoportosításra kerül sor a lakosságtól és az adót fizető társaságoktól a bankadót és válságadót fizető ágazatok terhére - kommentálta a parlament elé beterjesztett adótörvény-javaslatokat Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője.
2010. 10. 17. 13:58
Az Országos Kereskedelmi Szövetséget váratlanul érte Orbán Viktor miniszterelnök szerdai 30 milliárdos válságadóról szóló bejelentése, mivel az ágazat szereplőivel semmiféle előzetes egyeztetést nem folytatott a kormány. Szövetségük Matolcsy Györggyel tárgyalna a részletekről. Árbevétel helyett nyereséghez kötnék az adó sávhatárait.
2010. 10. 15. 14:10
Több mint duplája pénzt szedne az állam a gyártóktól a környezet védelmére a tervek szerint. Azt még nem tudni, pontosan hogyan fog januártól átalakulni a hulladékhasznosítási és termékdíjrendszer. A bizonytalanság miatt év végére összeomolhat a hulladékhasznosítás, ami mintegy tízezer munkahelyet veszélyeztethet.
2010. 10. 15. 12:33
A dohányosoknak rossz hír, de úgy tűnik, legalább 790 forint lesz egy most 600 forintos cigaretta ára 2018-ban. Sőt, még az sem kizárt, hogy aki szívni akar, annak ezer forint fölötti árat kell majd leszurkolnia egy csomag füstölnivalóért. Az ár háromnegyed része adó.
2010. 10. 15. 06:43
A válságadóból 30 milliárd jut a kereskedelemre, és a kormány szándékai szerint ez a teher nem érinti a kisboltokat. Igen ám, de a három legnagyobb hazai lánc, a CBA, a CO-OP, és a Reál csupa kis és közepes méretű boltból áll. A CBA szerint fizetniük kell, és ezt helyeslik.
2010. 10. 14. 15:22
Nem emelik az árakat a CBA bolthálózatban a szerdán meghirdetett válságadó miatt. Reményeik szerint a személyi jövedelemadó csökkentésével a vásárlóknál maradó többlet olyan forgalmat generál, ami fedezi a különadó költségét - közölte a cég kommunikációs vezetője.
2010. 10. 14. 12:34
Az eddig megszellőztetett adótervek alapján minden alacsony és közepes keresetű rosszabbul járna jövőre a családi kedvezményeket nem számítva, az MSZOSZ számításai szerint. Havi bruttó 290 ezer forinttól kezdődően viszont erőteljesen javulni kezdene a nettó pozíció. Hogy senki ne járjon rosszabbul, ahogy a kormány ígérte, ahhoz 290 ezer forintra kellene emelni a minimálbért, ami képtelenség.
2010. 10. 13. 06:30
Olvasói sztorik