Üzleti tippek

Jövő héten tárgyalnak a válságadókról

Képviselői önálló indítványként terjeszti a Fidesz az Országgyűlés elé a válságadók bevezetéséről szóló törvényjavaslatot, és azt kéri, hogy azok tárgyalását már a jövő héten kezdje el a Ház.

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után újságírókkal közölte: a Fidesz azt kéri, hogy hétfőn a plenáris ülés napirendjét egészítsék ki a válságadókról szóló törvényjavaslattal.

Tájékoztatása szerint a kormány jelezte, hogy pénteken délután rendkívüli ülést tart, amelyen dönt a jövő évi adótörvényekről. A törvényjavaslatot az ülés hosszától függően pénteken, vagy szombaton terjeszti a parlament elé, hétfőn pedig annak sürgős tárgyalását kéri; a 2011. évi adótörvények általános vitája az október 25-iki héten kezdődik.

Jövő héten háromnapos ülést tart az Országgyűlés. Szerdán a Fidesz kezdeményezésére “Európai Uniós elnökségünk prioritásai” címmel politikai vitanapot tart a Ház, a vitában az uniós napirend miatt a magyar uniós parlamenti képviselők is felszólalhatnak majd.

A napirendi ajánlásból kiderül, hogy hétfőn szavaz az Országgyűlés a 2009. évi zárszámadásról, illetve az idei költségvetést módosító fideszes indítványról. Utóbbi az ez évi általános tartalékot emeli meg MOL Nyrt. által, az Európai Bíróság döntése alapján befizetett 35,2 milliárd forintos összeggel.

Hétfőn lesz a zárószavazása a határon túli osztálykirándulásokról és az iskolai nemzeti összetartozás napja bevezetéséről szóló határozati javaslatnak.

Kedden kezdik meg a képviselők az egyes migrációs tárgyú törvények módosításának általános vitáját, illetve folytatódik a kormányhivatalokról szóló előterjesztés általános, illetve az alkotmány részletes vitája.

Címkék: adó

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.