Czink Melinda és Szávay Ágnes egymás ellen viaskodott párosban a mexikói Monterrey-ben zajló 220 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán. A valamivel több mint egyórás csata végén Czink és a dél-afrikai Natalie Grandin örülhetett.
Szávay Ágnes három játszmában vereséget szenvedett az első helyen kiemelt amerikai Venus Williamstől, így nem jutott be az elődöntőbe az acapulcói salakpályás női versenyen.
A dubaji tenisztorna egyik esélyese, a második helyen kiemelt brit Andy Murray beregsége miatt nem állt ki a negyeddöntőben a francia Richard Gasquet ellen.
Arn Gréta alaposan megizzasztotta a világranglista hatodik helyén álló, hétszeres Grand Slam-győztes Venus Williamst az acapulcói salakpályás női tenisztornán, végül azonban érvényesült a papírforma. Az amerikai sztár a negyeddöntőben is egy magyarral, az olasz Roberta Vincin túljutó Szávay Ágnessel találkozik.
Mind a két magyar, Arn Gréta és Szávay Ágnes is nyert a 220 ezer dollár összdíjazású acapulcói salakpályás tenisztorna első fordulójában, ugyanakkor Szávay öröme nem lehet teljes, miután párosban már nem jutott tovább.
Arn Gréta három szettben nyert Szávay Ágnes ellen az acapulcói salakpályás tenisztorna selejtezőjének harmadik fordulójában, de utóbbi is továbbjutott.
Biztosan lesz magyar a 220 ezer dollár összdíjazású acapulcói salakpályás női tenisztorna főtábláján, a legjobbak közé kerülésért Szávay Ágnes és Arn Gréta csap össze hétfőn este. A ranglistán Szávay nyert meccs nélkül javított.
Jo-Wilfried Tsonga ismét visszavágott Novak Djokovicsnak a 2008-as Australian Open döntőjében elszenvedett vereségért, és győzelmével döntős a marseille-i tornán. Andy Roddick pedig tiltakozásul nem indul a jövő heti dubaji viadalon.
A világranglistán második Roger Federer hátproblémái miatt kihagyja a svájciak Egyesült Államok elleni Davis Kupa-meccsét, illetve a jövő heti, dubaji tornát.
A selejtezőben rajtoló Marosi Katalin három szettben nyert Arn Gréta ellen a 220 ezer dollár összdíjazású bogotai tenisztorna nyitókörének magyar „rangadóján".
Továbbra is várni kell Szávay Ágnes idei első győzelmére a WTA-sorozatban: a magyar játékos a dubaji, kétmillió dollár összdíjazású viadal nyitófordulójában, hétfőn három szettben kikapott a francia Camille Pintől, s ezzel nem jutott be a legjobb 32 közé.
Szávay Ágnes egy, Czink Melinda kilenc helyet javított a női teniszezők világranglistáján a múlt heti álláshoz képest: előbbi a 29., utóbbi pedig a 71.
A brit Andy Murray nyerte a rotterdami férfi keménypályás tenisztornát, miután a vasárnapi fináléban három játszmában legyőzte a világelső spanyol Rafael Nadalt.
A teniszjátékosok az új dopping-ellenőrzési szabályok miatt úgy érzik magukat, mint a bűnözők - véli Rafael Nadal, a férfiak világranglistájának éllovasa.
A közeljövőben a szerváján szeretne javítani Szávay Ágnes, aki - miután tavaly döntőt játszott - hétfőn már az első fordulóban kiesett a Párizsban zajló női tenisztornán, s elsősorban gyenge adogatásainak „köszönhette" a vereséget.
A tavaly döntős Szávay Ágnes két játszmában vereséget szenvedett a kínai Li Natól a 700 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztorna nyitófordulójában.
Öt helyet rontott a világranglistán Szávay Ágnes, Czink Melinda viszont három helyet előrelépett. Az élen továbbra is Serena Williams, illetve Rafael Nadal áll. Az egykori világelső Maria Sarapova várhatóan márciusban tér vissza 7 hónapos kihagyást követően.
Egy internetes jegyértékesítő cégben vásárolt részesedést a teniszlegenda Andre Agassi, valamint a sportágban szintén nagyot alkotó felesége, Steffi Graf.
Az Australian Openen győztes spanyol Rafael Nadal növelte előnyét a világranglista élén, míg a női győztes, az amerikai Serena Willams a második helyről az elsőre ugrott. Szávay Ágnes maradt a 25., Czink Melinda javított.
Káprázatos játékkal verte Roger Federert a spanyol világelső az Australian Open fináléjában, és életében először diadalmaskodott Melbourne-ben. Federer zokogva vette tudomásul, hogy nem sikerült a csúcsbeállítás, továbbra is 13 GS-győzelme van, Pete Sampras vezet eggyel többel.