Élet-Stílus

Nadal Davis-kupa-sikerről álmodik

Az ausztrál nyílt teniszbajnokságot megnyerő Rafael Nadal úgy nyilatkozott: ebben a szezonban leginkább a Davis-kupa újbóli megnyerése érdekli.

Nadal – aki első Grand Slam-sikerét aratta kemény pályán, s az első spanyol, aki győzni tudott Melbourne-ben – a mostani szezonban elsősorban a Davis-kupa megnyerésére fókuszál.

Tavaly ugyan tagja volt a sorozatot megnyerő spanyol csapatnak, csak éppen a döntőben nem szerepelhetett sérülése miatt. Honfitsársai nélküle 3-1-re győztek Argentína ellen.

Vasárnap hatodik Grand Slam-győzelmét aratta (MTI/EPA)

Vasárnap hatodik Grand Slam-győzelmét aratta (MTI/EPA)

„Sikeresen szeretnék szerepelni a soros fellépéseimen, előbb Rotterdamban, aztán Dubajban, most erre készülök, de az egyik legfontosabb célom ebben a szezonban a Davis-kupa, már csak azért is, mert tavaly kénytelen voltam kihagyni a döntőt. Azóta a trófea elhódításáról álmodom” – mondta a 22 éves klasszis, aki 2004-ben is részese volt a spanyolok DK-diadalának.

A háromszoros győztes, címvédő hispán együttes – immáron Albert Costa irányításával – Szerbia ellen kezd az idei kiírásban, március elején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik