A spanyol teniszező 2005 és 2013 után harmadszor nyerte meg a kétmillió dollár (606 millió forint) összdíjazású acapulcói férfi keménypályás tenisztornát.
A Honvéd öttusázója tizenkét éve van a világ élvonalában és szombaton Kairóban megmutatta, bár 35 éves, az elmúlt évben az eredmények sem úgy jöttek, de korai lenne még leírni.
Alig két hét múlva, március 13-én kellett volna kezdődjön a rövidpályás gyorskorcsolyázó év legnagyobb eseménye Szöulban, ám a döntés értelmében majd nyolc hónap múlva kell újra formába lendüljön a mezőny.
Sokan azt gondolják, aranyérrel sportolni felelőtlenség, pedig valójában szükségünk van a mozgásra, hogy újra egészséges, „aranyérmentes” életet élhessünk!
Kevés ember adhatna hitelesebb képet a magyar ökölvívásról a lassan húsz éve bokszoló Harcsa Zoltánnál, aki olimpiai álomról, a profi bunyóról és a szövetségek felelősségéről is beszélt.
A sportvezetés szerint a harmincas évek végére kikopott a magyar sportból a nemzetnevelő készség, így drasztikus lépésekre szánta el magát. Ám ettől nem lett jobb a focink, sőt.