Forma-1

Mindkét versenyzőjét leváltja az egyik Forma-1-es csapat

Romain Grosjean bejelentette Facebook-oldalán, hogy év végén távozik a Haas Forma-1-es csapatától.

A francia pilóta 2016 óta erősíti az amerikai istállót, ugyanakkor hetek óta kérdéses volt már a jövője. A 2021-es ülések közül a Haas két autójából egyikre sem volt még hivatalosan bejelentett versenyző, így Grosjean bejelentése nem kimondottan váratlan.

Lezárult egy fejezet, a könyv a végéhez ért. Az első napok óta a Haasnál vagyok, öt év alatt vlltunk nagyon magasan és mélyen is. Rengeteget tanultam és fejlődtem, gyűjtöttem 110 pontot 92 versenyen. Az itt töltött idő alatt jobb pilóta és jobb ember lettem. Remélem, tudtam a csapat tagjainak is segíteni, mert ag nagyobb büszkeség nekem, mint a negyedik hely a 2018-as Osztrák Nagydíjon

– közölte Grosjean.

The last chapter is closed and the book is finished.I've been with Haas F1 Team since day 1. Five years during which…

Közzétette: Romain Grosjean – 2020. október 22., csütörtök

Grosjean számára nem valószínű, hogy lesz hely a Forma-1-ben jövőre, ahogyan csapattársának, Kevin Magnussennek sem. A dán pilóta nem sokkal csapattársa bejelentése után közölte, hogy 2020 végén távozik a Haastól.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kevin Magnussen (@kevinmagnussen) által megosztott bejegyzés, Okt 22., 2020, időpont: 1:17 (PDT időzóna szerint)

Az F2-ben remeklő Nikita Mazepin kerülhet így a Haashoz, a csapattársa pedig Antonio Giovinazzi is lehet, ha Mick Schumacher csakugyan az Alfa Romeóhoz kerül 2021-ben.

Kiemelt kép: XPB – Pool/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.