A Golden State nagy csatában, két ponttal kikapott a vendégként fellépő Indianától a tengerentúli profi kosárlabdaligában (NBA), így a csapat főedzője, Don Nelson megragadt 1199 győzelemnél.
Az orosz válogatott másodszor, a vendég argentin együttes első alkalommal diadalmaskodhat a világszerte óriási érdeklődéssel kísért hagyományos csapatverseny, a tenisz Davis Kupa-döntőjében, amelyre a hétvégén kerül sor Moszkvában.
A hétközi forduló után sem változott a különbség a Manchester United és a Chelsea között az angol Premier League-ben: a „vörös ördögök" továbbra is három ponttal előzik meg a fő riválisukat.
Megnyerte első mérkőzését az új trénerrel a Chicago Blackhawks együttese, amely nem kis szerencsével tartotta otthon a két pontot a Dallas Stars ellen. A San Jose és a Nashville idegenben diadalmaskodott az 56. játéknapon az észak-amerikai profi jégkorongligában.
A Sevilla együttese szerda este bebiztosította a helyét a legjobb 32 között az UEFA-kupában, miután megszórta a Grasshoppers együttesét. A Leverkusennel ezzel szemben megeshet az a szégyen, hogy már a csoportkörben kiesik.
Az MTK hazai pályán fölényesen nyert a Győr együttese ellen a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, így a kék-fehér alakulat imponáló teljesítménnyel jutott tovább. Akárcsak az Újpest, amely kettős győzelemmel lépte le a Pápát.
A WBC kislégsúlyú bajnokának, Omar Ninónak metamfetamin származékot találtak a szervezetében a Brian Viloria elleni döntetlenre végződött világbajnoki címmérkőzését követően.
Az olaszok világbajnok védőjét, Fabio Cannavarót cseppet sem zavarják az elsősorban francia szakemberektől érkező kritikus nyilatkozatok az Aranylabda-szavazáson elért győzelméről.
Már majdnem teljes a 2007-es Forma-1-es világbajnokság pilótáinak névsora. Már csak egy szabad versenyautó van a mezőnyben, a Spyker csapatnál. Schumacher visszavonulása eleve komoly változást jelent a Forma-1 életében, de ezen kívül is sok újdonság lesz.
Zinedine Zidane, Fabio Cannavaro és Ronaldinho közül kerül ki a 2006-os év legjobb játékosa a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél - a névsort szerdán hozta nyilvánosságra a FIFA.
Tatán edzőtáborozik a jövő csütörtökön kezdődő svédországi Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott. Az esélyekről és a felkészülésről Németh Andrást kérdeztük.
A 2008-as pekingi olimpia egyes versenyeire akár 30 jüanért, vagyis kevesebb mint 4 dollárért is lehet majd jegyet váltani – jelentette be a játékok szervezőbizottsága (BOCOG) szerdai sajtótájékoztatóján.
Szepesi Györgyöt legendás barátság kötötte össze a november 17-én elhunyt Puskás Ferenccel. "A halála nem csak nekem, az egész országnak pótolhatatlan veszteség" - mondta a korábbi népszerű rádióriporter, egykori MLSZ-elnök.
Nem tud kikecmeregni a hullámvölgyből a New Jersey: sorozatban hatodik vereségét szenvedte el a tengerentúli profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), legutóbb hazai pályán kapott ki a Charlotte-tól.
Mindössze hat hónappal visszavonulása után visszatérésre készül Bernard Hopkins, korábbi középsúlyú ökölvívó világbajnok, akinek feltett szándéka, hogy ismét az Egyesült Államokba kerüljön a nehézsúly koronája.
A 28 lövést megfogó Martin Gerber vezetésével az Ottawa Senators otthon győzte le a címvédő Carolina Hurricanest az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága bajnoki fordulónként 3-3 büntetőpontot állapított meg a másodosztályban szereplő Ferencvárossal szemben, miután a klub nem fizette ki egykori játékosa, Udvarácz Milán felé fennálló tartozását.
Az Európai Labdarúgó Szövetség elkészítette a korosztályos válogatottak ranglistáját: a magyar U19-eseket - akik október végén hibátlan mérleggel nyerték Eb-előselejtező csoportjukat - az ötödik helyre sorolta az UEFA.
Dámosy Zsolt az elmúlt hetekben rendszeresen drámai kijelentéseket tett, de a Nemzeti Sport információi szerint hamarosan megoldódhatnak a klub anyagi gondjai. A megmentő a sportban eddig nem érdekelt Wallis Zrt. lehet.
Kedden egész Olaszország a világbajnok labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, a hétfőn Aranylabdával kitüntetett Fabio Cannavarót ünnepelte, a gálának otthont adó franciák ugyanakkor fanyalogva fogadták az újságírók döntését.
A Chelsea labdarúgócsapata januárban újabb nagy bevásárlást tervez, amelynek első számú célpontja a Valencia csatára, David Villa. A listavezető Manchester sem tétlenkedik, Fergusonék újra megkörnyékezik Owen Hargreavest.
Szittya Imre lesz január 1-jétől a német női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. Az eddig a nemzeti csapat másodedzőjeként tevékenykedő 50 éves szakember a személyes okokból távozó Olaf Stolz helyét veszi át a kispadon.