Élet-Stílus

A lengyelek ellen hangol a Mocsai-csapat

Ötvenperces edzés, valamint taktikai megbeszélés szerepelt a lengyelek elleni pénteki helyosztóra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtöki programjában a vb-n.

Nemcsik Balázs csapatvezető az MTI-nek elmondta: a sérültek állapota folyamatosan javul, és minden benevezett játékos már nagyon várja a hetedik helyért kiírt meccset. Azt Mocsai Lajos szövetségi kapitány még nem döntötte el, hogy péntek délelőtt tart-e tréninget a 18 órakor kezdődő összecsapás helyszínén, a kristianstadi arénában.

A lengyelek elleni mérkőzésnek az a tétje, hogy a megszerzi-e a csapat az olimpiai selejtezős részvételt érő hetedik helyet, vagy pedig egy évet „izgulnia kell”, mert a jövő évi Európa-bajnokság végeredménye alapján akár még az esetleges nyolcadik pozíció is érhet kvalifikációs lehetőséget.

Abban az esetben lesz a vb-nyolcadikból is ötkarikás selejtezős együttes, ha a kontinensviadalon a vb 2-7. helyezettek közül valamelyik szerez olimpiai kvótát, azaz az egyik ilyen együttes nyeri az Eb-t, vagy úgy lesz ezüstérmes, hogy a most vasárnap világbajnoki aranyérmes gárdától kap majd ki a szerbiai Európa-bajnokság döntőjében.

A lengyeleket jól ismeri a Mocsai-csapat. Legutóbb január 8-án, a gdyniai Újévi Kupán találkozott a két együttes. A 31-31-re végződött meccsen a tornagyőztes magyaroktól Perez és Fazekas is hiányzott. A két együttes eddig 64-szer meccselt, 31-szer a magyarok, 23-szor a lengyelek nyertek, s volt 10 döntetlen; az összesített gólkülönbség 1430-1400 ide. A rivális azonban az utóbbi tornákon rendre megelőzte a magyarokat.

A tavalyi Eb-n a lengyelek a negyedik, a magyarok a 14. helyen végeztek, a két évvel ezelőtti vb-n a lengyelek bronzérmesek voltak, a magyarok hatodikok, míg a 2008-as olimpián a lengyelek ötödikként zártak, a magyarok pedig nem jutottak ki Pekingbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik