Élet-Stílus

Clijsters nyerte az Australian Opent

A harmadikként kiemelt Kim Clijsters nyerte az Australian Open női versenyét, miután a fináléban három játszmában legyőzte a kínai Na Lit.

A címvédő Serena Williams sérülés miatt távolmaradásával már a verseny előtt tudható volt, hogy nem lesz címvédés, de arra kevesen gondoltak, hogy olyan két teniszező játssza majd a döntőt, akik még soha nem nyertek Melbourne-ben. A fináléban aztán úgy tűnt, folytatódik a meglepetéssorozat: az elődöntőben a világranglista-vezető Wozniackit búcsúztató Na Li megnyerte az első játszmát a háromszoros US Open-győztes, 2004-ben a Rod Laver arénában már egy finálét elbukó Clijsters ellen.

Az élete első Grand Slam-döntőjét játszó kínai nem ijedt meg a feladattól, és érett játékot bemutatva hozta az első játszmát. A másodikban feltámadó Clijsters 3:3-as állásnál elvette ellenfele adogatójátékát, majd hozta a magáét és végül megnyerte a szettet, kiegyenlítve az állást. A folytatásban pedig már nem változott a játék képe: Clijsters végleg magához ragadta a kezdeményezést, az egyre frusztráltabbá váló kínai pedig elvesztette a fonalat és egy adott pillanatban önuralmát is. Nézeteltérésbe keveredve saját szurkolóival, arra kérte a mérkőzésvezetőt, hogy mondja meg nekik, ne tanítsák őt teniszezni.

A 2004-ben Henin ellen döntőt veszítő Clisters először nyert Melbourne-ben, visszavágva kínai ellenfelének a két héttel ezelőtti vereségért.

Ausztrál Open

Női egyes, döntő:
Na Li (kínai, 9.) – Kim Clijsters (belga, 3.) 6:3, 3:6, 3:6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik