sport

Terhelő vallomást tett a német doppingbotrányban mindeddig hallgató volt Tour-győztes Jan Ullrichra korábbi masszőre, így egyre nyilvánvalóbb, hogy a németek volt elsőszámú kerekese sem versenyzett tiszta eszközökkel. Közben egyre nagyobb nyomás nehezedik a Telekomra, hogy hagyjon fel a kerékpársport támogatásával.
2007. 05. 27. 14:46
Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte szűkített keretét a június 2-i, Görögországban és a négy nappal később, Norvégiában sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőkre. Itthon marad a Liverpoolba igazolt Németh Krisztián.
2007. 05. 27. 13:39
A hazai közönség nagy örömére Fernando Alonso érte el a legjobb időt a Forma-1-es világbajnokság Spanyol Nagydíjának első napján, a második szabadedzésen. Az első gyakorlás legjobbja, a címvédő csapattársa, a szintén McLarennel versenyző Lewis Hamilton volt.
2007. 05. 11. 17:28
A kormány által elfogadott nemzeti sportstratégiát benyújtják az Országgyűlésnek, amely várhatóan az év második felében fogadja el a sport helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről készült dokumentumot.
2007. 04. 27. 13:08
A sportági szövetségek elvárásai alapján 11-12 aranyéremre számíthat Magyarország a 2008-as pekingi játékokon - hangzott el a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati közgyűlésén.
2007. 04. 14. 15:25
Az amerikai Michael Phelps szenzációs idővel, saját világcsúcsát két másodperccel megjavítva nyerte a 400 vegyest a melbourne-i világbajnokságon. Cseh László saját idejétől bőven elmaradva az ötödik, Kerékjártó Tamás pedig nyolcadik, utolsó helyen zárt.
2007. 04. 01. 13:10
Az olimpia óta továbbra sem nyert tornát a magyar vízilabda-válogatott. A vb-döntőben Horvátország győzött hosszabbításban 9-8-ra, megérdemelten. Kemány Dénes csapatából ezúttal csak Szécsi Zoltán és Kiss Gergely nyújtott átlagon felülit, ami kevésnek bizonyult.
2007. 04. 01. 08:20
Tízből nyolc magyar úgy gondolja, hogy az olimpia Budapestre hozatala Magyarország történelmének egyik legnagyobb sikere lenne, illetve tízből hét ember szerint még idén szükség van egy úgynevezett olimpiatörvény kidolgozására – derül ki Szonda Ipsos közvéleménykutatásából.
2007. 02. 26. 10:33
Szombaton Gödnél folytatódik ifjabb Schirilla György hagyományos Duna-átúszó sorozata, amelynek - az eredeti tervtől eltérően - ez lesz az idei utolsó állomása, Budapestnél már nem úszik.
2007. 02. 16. 14:50
2016 olimpiai céldátumként kiesett, hazánk 2020-ban azonban rendezhetne olimpiát - mondja ki az új megvalósíthatósági tanulmány. Ehhez azonban már az idén el kell kezdeni a felkészülést: olimpiai törvénnyel, a helyszínek kijelölésével.
2007. 02. 11. 08:00
Olvasói sztorik