Light

Részeges karatemesterek

Illetve thai bokszolók. Vagy valami hasonló.

Nem egészen tiszta, mi történik az alábbi rövidfilmen, annak ellenére, amit a címe állít. Egy ringet látunk, amiben három(!) állítólagosan illuminált állapotban lévő egyén bekötött szemmel, mindenki mindenki ellen alapon, kissé ad hoc jelleggel egymást kalapálja; bár néha a bíró is kap egy kis ruhát.

Utóbbit inkább porondmesternek nevezhetjük, mert a látszólag mindenféle szabályt nélkülöző bunyóban maximum annyi a feladata, hogy terelgesse a három bohócot, nehogy ne találják meg egymást.

A felvételt feltehetően amerikai utazók rögzítették, mindenesetre angolul beszélnek. Talán Thaiföldön készült, talán nem, a küzdősport említett szabad stílusa az előbbi feltevést erősíti.

Ennek dacára viszont a trió kizárólag ökölvívó kesztyűvel gyepálja egymás fejét és főként felsőtestét, elmaradnak a harcmodorra jellemző, híres-hírhedt térddel, könyökkel és sípcsonttal bevitt ütések és rúgások. Persze az is igaz, hogy vakon mindez elég nehézkes lenne, bőven elég a parasztlengőkkel tapogatózni.

Szóval amint írtuk, lehet, hogy kamu az egész, hiszen a szereplők néha túlságosan jámboran tűrik az ütlegelést. Mégis számít az, ha a pankrációhoz hasonlóan megrendezett balhé kizárólag a nyugati turisták lehúzását célozza? A cirkuszban tessék szórakozni!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik