Élet-Stílus

Button balesetéről született hamis hír

admin
admin

2011. 07. 31. 12:18

Egy hacker támadásban az autóversenyző súlyos magyarországi balesetéről számolt be hamis hírben Jenson Button honlapján a támadó. A szóvivő szerint ízléstelen tréfáról van szó.

Jenson Button “súlyos magyarországi balesetének” álhírét keltette valaki, aki feltörte a világbajnok brit Forma-1-es versenyző honlapját. A “hírben” szerepelt az is, hogy Buttont “válságos állapotban” szállították kórházba.

A BBC vasárnapi beszámolója szerint a sztori szombat éjjel tűnt fel Button saját honlapján. A McLaren versenyzője azonban vasárnap a Twitter közösségi üzenő portálon tudatta szurkolóival, hogy teljesen jól van, és készül 200. nagydíjára. Hozzátette: valaki feltörte a honlapját, és a “magyarországi súlyos balesetéről” szóló álhír így kerülhetett fel az internetes oldalra.
A 2009-ben vb-győztes pilóta szerint aki ezt tette, “annak nyilván nem akadt jobb dolga szombat este”.

Vasárnap Button szóvivője hivatalosan is megerősítette, hogy a versenyző balesetéről szóló hír “teljesen valótlan, és nagyon ízléstelen átverésről van szó”.

A szóvivő szerint Button honlapját azonnal levették az internetről és felülvizsgálják biztonsági beállításait. “Jenson az ágyában aludt, amikor tudatták velünk, hogy valaki feltörte honlapját, és elhelyezte ott ezeket a valótlan állításokat” – mondta a szóvivő.
Hozzátette: Button teljesen jól van, egészséges, és részt vesz a vasárnap 14 órakor rajtoló Magyar Nagydíjon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.