A német bajnokság hivatalos oldalának szavazásán a Hoffenheim magyar támadója lett a Bundesliga 1. fordulójának legjobb játékos. Elképesztő fölényét minden bizonnyal a magyar szurkolóknak köszönheti.
Jövő hétfőtől péntekig Balatonfüred ad otthont a Dia Euro 2014-nek, vagyis a cukorbetegek harmadik futsal Európa-bajnokságának. A magyar válogatott célja a tavalyi győzelem megismétlése.
Csütörtök délelőtt vált hivatalossá, hogy Xabi Alonso is elhagyja a királyi gárdát. 10 millió euróért költözik Münchenbe és ezzel szinte hihetetlen módon pozitívba fordul a madridiak idén nyári játékos adás-vétele.
Hosszú Katinka újabb világcsúcsot ért el az úszók dohai rövidpályás világkupaversenyén, ezúttal 100 méter vegyesen faragott a saját korábbi rekordjából.
Krizsán Szabolcs után a szintén 81 kilogrammos Csoknyai László is befejezte szereplését a Cseljabinszkban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság csütörtöki versenynapján.
Az osztrák bajnok volt ugyan az esélyese a Malmö elleni BL Play Off párharcnak, de a magyar kapus a kapott négy gólból háromban sajnos vastagon benne volt.