Pályán kívül

Élsportolókból lehet képviselő és polgármester

Világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus, egykori válogatott focista és a birkózás ezüstembere is indul az októberi önkormányzati választásokon.

A közeli és távoli múltban is találunk példát arra, hogy egy sportoló a politikában próbál érvényesülni. Az önkormányzati választások valamelyest könnyebb terepnek számítanak, elvégre, ha egy jelölt valóban lokálpatrióta, esetleg a település emblematikus alakja, akár hitelesen is képviselheti a helyiek érdekeit, főleg akkor, ha sportkarrierje mellett civil életében is építette már magát.


Kozmann György, Deák-Bárdos Mihály és Thomas Sowunmi is indul a választásokon
Fotók: MTI 

KOZMANN GYÖRGY például azt nyilatkozta, másfél éve tudatosan készül arra, hogy megmérettessen, méghozzá Pakson. Az atomváros polgármesteri tisztségéért száll harcba, a Fidesz-KDNP támogatásával a néhai Kolonics György kenus partnere, aki Koló halála után katartikus olimpiai bronzérmet szerzett Kiss Tamással, Pekingben. Már 2010-ben is indult az önkormányzati választáson, akkor függetlenként, második lett. Most esélyes.

Szintén polgármester lenne BALASSA PÉTER, méghozzá Szombathelyen, a Jobbik színeiben. Négy éve is indult a Haladás egykori csapatkapitánya, aki magyar szinten egész jó labdarúgó volt (a Hali mellett játszott Kaposváron, Debrecenben, és Székesfehérváron is).

Némi meglepetést keltett, hogy Miskolc 15. számú választókerületében DEÁK-BÁRDOS MIHÁLY Európa-bajnok, hatszoros világbajnoki ezüstérmes birkózót indítja a Fidesz-KDNP októberben. Személyisége okán igen népszerű a sporttársadalomban, a vb-ken sosem volt szerencséje, hat (!) döntőben is kikapott, kérdés, most mi lesz a helyzet, Miskolcon kiszámíthatatlanok az esélyek.

VÁCZI ZOLTÁN, a Békéscsaba, a Vasas és a Fradi labdarúgócsapatának korábbi közönségkedvenc középpályása az LMP-t erősíti. A Lehet más a Politika már az országgyűlési választásokon is „használta” Zolit a kampányban, most a XIII. kerületben lesz jelölt. Nagyszerű focista volt Váczi (bár életvitele miatt sokak szerint elherdálta tehetségét), aki egyébként a Ferencvárosi FC, a Fradi szurkolóit tömörítő BLSZ I.-ben induló futballcsapatának a vezetőedzője lett nemrégiben.

Szintén LMP-színekben lesz jelölt (méghozzá Székesfehérváron) THOMAS SOWUNMI, korábbi tízszeres válogatott focista, aki körbejátszotta a fél NB I.-et, jelenleg Ajkán focizik, a másodosztályban.

A 37-szeres válogatott futballista, a Győr 80-as évekbeli aranycsapatának meghatározó játékosa, HAJSZÁN GYULA 2006 óta győri önkormányzati képviselő, a Fidesz-KDNP színeiben, most is jelölteti magát.

Érdekesség, hogy egykori győri csapattársa, a szintén kiváló focista, PÓCZIK JÓZSEF is elindul a városban, a 6. számú választókerületben lesz képviselőjelölt, de nagyon más politikai hitvallás mellett, ő ugyanis a Demokratikus Koalíció színeiben indul majd.

Kassai Viktor egyik állandó asszisztense volt az elmúlt években ERŐS GÁBOR. Az esztergomi illetőségű asszisztens olimpiai döntőn, vb-n, korosztályos világversenyeken és a Bajnokok Ligájában is részese volt a labdarúgó-mérkőzéseknek. Pár évvel ezelőtt rosszindulatú daganatot találtak a veséjében, de legyőzte a rákot, és most Esztergomban (Szentgyörgymező, Petény körzetekben) képviselőjelölt lesz a Fidesz-KDNP színeiben.

Egy kis múltidézés

Még a rendszerváltozás után ült a parlamenti padsorokba az egy éve elhunyt Gyarmati Dezső, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó 1990 és 1994 között a Magyar Demokrata Fórum listás képviselője volt. 1994-ben és 1998-ban is ott volt az MDF listáján, de akkor nem szerzett mandátumot.

Grosics Gyula is indult az MDF színeiben a választásokon, de az idén júniusban elhunyt legendás labdarúgó nem jutott a Parlamentbe egy alkalommal sem.

Nem úgy Fenyvesi Máté, a Ferencváros 76-szoros válogatott labdarúgója, aki a Független Kisgazdapárt tagjaként előbb önkormányzati képviselő lett, majd 1998-ban egyéni jelöltként lett országgyűlési képviselő. Aztán 2002-ben is, de akkor már a Fidesz színeiben.

Hanzély Ákos ötszörös Európa- és háromszoros világbajnok öttusázó a 2010-es önkormányzati választásokon az LMP színeiben lett fővárosi képviselő, most a Párbeszéd Magyarország tagja.

Szöul olimpiai bajnok tornásza, Borkai Zsolt már 1994-ben (!) indult a választásokon, akkor még az MDF színeiben, 2006-ban Győr polgármesterének választották, a Fidesz jelöltjeként, négy év múlva országgyűlési képviselő is lett. Ma már a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is, s maradna polgármester.

A csapatban kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző Schmitt Pál volt elődje a MOB élén, ő tekintélyes sportdiplomáciai karrier után (a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke is volt hosszú éveken át) először független jelöltként, a jobboldali pártok főpolgármester-jelöltje volt, de Demszky Gábor legyőzte 2002-ben. Később belépett a Fideszbe, a párt alelnöke lett, majd 2004-ben az EP-választásokon listavezető volt, és brüsszeli képviselő lett. 2009-ben is, hogy aztán 2010-ben listán legyen országgyűlési képviselő (le is mondott EP-képviselőségéről). Előbb az Országgyűlés elnöke lett, majd 2010 augusztusában köztársasági elnökké választották. 2012 áprilisában lemondott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik