Az európai NATO-országok folyamatosan leépítették a katonai kiadásaikat, így a katonai szövetség nehezen tudna szembeszállni egy esetleges orosz invázióval. Magyarország az elvárt hányadnak csak a töredékét teljesíti.
A cseh államfő szerint a Szíria és Irak területének egy részén kikiáltott Iszlám Állam (IÁ) veszélyt jelent Európa számára, ezért a NATO-nak fel kellene lépnie a terroristák támaszpontjai ellen.
A NATO tagállamai közül mindenkinek többet kell majd költenie, aki a GDP két százaléka alatt költ védelmi kiadásokra – közölte az amerikai külügyminiszter. Mi ilyenek vagyunk.
A konfliktus súlyos kiszélesedésének tekinthető, ha megerősítést nyer, valóban orosz harckocsik lépték át az ukrán határt - közölte Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.
Láthatóak ugyan annak a jelei, hogy megkezdődött az orosz erők visszavonása, de még mindig orosz katonák tízezrei vannak az ukrán határnál - mondta Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.