forma-1

Robert Kubica szerint az idény első négy versenyén bebizonyosodott, hogy az új szabályok azoknak a pilótáknak kedveznek, akik okosan vezetnek végig egy versenytávot. Mivel idén nincs tankolás, előtérbe kerültek a gumik és így a stílusbeli különbségek, azok járnak jól, akik finom vezetéssel képesek kímélni az abroncsokat. Kubica úgy véli, hogy a tapasztalatok alapján mindenkinek érdemes [...]
2010. 04. 27. 11:23
Minden csapat komoly fejlesztésekkel áll rajthoz az első európai futamon. Talán pont ezért nem várható komoly átrendeződés a tabellán. Minden erőfeszítés ellenére a mérnököknek már minden tizedért küzdeni kell, emiatt számottevő javulás már nem várható. Az autók fejlődése annyira elérte határait, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy valaki hirtelen fél másodperccel javítson az eredményein. Adrian Sutil szerint [...]
2010. 04. 27. 10:41
Villeneuve továbbra is keményen tréningezik abban a reményben, hogy Schumacher és de la Rosa visszatérése után, hamarosan ő is újra autóba ülhet. Bízik a sikereiben, hiszem meglátása szerint – hasonlóan Schumacherhez – rendelkezik a pályán nélkülözhetetlen rutinnal, mely mindkettejüknek segít abba, hogy a korábban elkövetett hibáikból tanulva, majd ismét az élre törjenek. A 2010-re nevezett, [...]
2010. 04. 26. 12:21
Idén nem a matematika a Forma-1-es csapatok erős oldala. A Virgin a tank méretét számolta el, a Lotusnál nem voltak teljesen pontosan az általános számítások, most pedig kiderült, hogy a tavalyi világbajnok is melléfogott. Ross Brawnék a súlyeloszlást kalkulálták el, a Spanyol Nagydíjra készülő fejlesztési csomag részeként ezért megnyúlik az autó tengelytávja. “Amikor az új [...]
2010. 04. 26. 11:14
Világszerte óriási várakozások előzték meg Michael Schumacher Forma-1-es visszatérését, de talán sehol nem drukkoltak neki jobban, mint hazájában, Németországban. A hétszeres világbajnok eddig azonban nem mutatott sokat, csak árnyéka a régi Schuminak, legjobb eredménye egy hatodik hely, csapattársa, Nico Rosberg mögött 40 ponttal lemaradva csak a 10. a bajnokságban. Schumacher hazai szurkolóit valószínűleg sokkolta a [...]
2010. 04. 23. 12:21
A milanói gumigyár a jelenlegi szállító, a Bridgestone kiszállásának bejelentése után még úgy nyilatkozott, nem kíván az F1 beszállítója lenni. Ma azonban a cég elnöke, Marco Tronchetti Provera megerősítette, ha pénzügyileg megfelelő ajánlatot kapnának, megfontolnák a Forma-1-be való belépést. A csapatok által támogatott Michelin már korábban, a Bernie Ecclestone favoritjának tartott brit Cooper Avon pedig [...]
2010. 04. 22. 14:21
Razlan Razali igazgató elmondása szerint a nagylelátó és a paddock teteje beázik, olykor rövidzárlatok is előfordulnak. Komoly felújításra van szükség ahhoz, hogy a pálya visszanyerje egykori fényét. Reményeik szerint a következő 5 évben mintegy 11 milliárd forintnak megfelelő összegű támogatást kapnak a kormánytól, melyből képesek lesznek finanszírozni a munkálatokat, hogy a pálya által nyújtott szolgáltatások [...]
2010. 04. 22. 13:33
A korábbi Forma-1-es versenyző, Ralf Schumacher és a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug egyaránt megvédte a három év kihagyás után idén visszatért, de egyelőre a várakozásoknál elmaradó hétszeres világbajnok Michael Schumachert. A Mercedes GP 41 éves sztárjának öccse, illetve az 57 esztendős sportvezető egymástól függetlenül vették védelmükbe a német pilótát, s türelmet kértek a rajongóktól. “Szilárd [...]
2010. 04. 22. 10:48
Mivel a Forma-1 jelenlegi egyedüli gumiszállítója, a Bridgestone az idény végén távozik, így 2011-re új partnert kell találni. A 2006 végén kiszállt Michelin az egyik jelölt, úgy tudni, hogy annak ellenére, hogy a francia gyártó a visszatérésének feltételéül szabta a jelenleginél jóval alacsonyabb profilú abroncsok bevezetését, a csapatok nagy részével sikerült is megegyeznie. Mivel az [...]
2010. 04. 21. 14:03
Valószínűleg igen kevesen számítottak arra, hogy a három év kihagyás után idén visszatérő Michael Schumachert ilyen egyértelműen verni fogja Nico Rosberg, hogy a hétszeres világbajnok csak a középmezőnyben statisztál majd a futamokon. Schumachert Kínában egy-két kisebb csatától eltekintve mindenki megelőzte, aki csak arra járt, miközben Rosberg stabil vezetéssel sorozatban másodszor ért a dobogóra. A német [...]
2010. 04. 20. 12:20
Ugyan Nico Rosberg az első három futamon is gyorsabb volt Michael Schumachernél, a Mercedes GP két németje között igazán Sanghajban alakulat ki nagyon látványos különbség. Schumacher maga sem értette, hogy miért is szenved a kínai pályán: “Tulajdonképpen a lassú kanyarok kijáratánál van a gond, egész hétvégén nem tudom eltalálni. Megnézzük az adatokat, próbáljuk kitalálni az [...]
2010. 04. 19. 14:37
Lewis Hamilton a 2010-es szezonkezdet előtt jelentette be, hogy a gyerekkorától versenyzői pályafutását egyengető édesapja, Anthony nem a menedzsere többé. Az idősebb Hamilton a tengerentúli futamokon nem volt ott, és a McLaren 25 éves pilótája Kínában azt is elárulta, hogy nem is nagyon beszélnek a “szakítás” óta. AJÁNLOTT LINKEK: F1: Hamilton nem tárgyal az apjával [...]
2010. 04. 19. 14:09
A múlt heti izlandi vulkánkitörés miatt megnehezült európai légiközlekedés a Forma-1-et is komolyan érinti, hiszen az ázsiai versenyek után haza kellene utazni, de egyelőre senki sem tudja biztosan, erre mikor és hogyan kerül sor. A csapatok tagjai a következő napokban kivárnak Sanghajban, Ázsiában utazgatnak, miközben charterjáratokat szerveznek. A williamses Nico Hülkenberg vasárnap elmondta, hogy ő [...]
2010. 04. 19. 12:21
Olvasói sztorik