Szórakozás

Next Top Model Hungary: Nem nyűgözte le a zsűrit a versenyző, akinek saját modellakadémiája van

TV2
TV2
Egyikük sem szavazott neki bizalmat.

Vasárnap indult el a TV2-n a Next Top Model Hungary, melynek első adásában lezajlott a válogató első két fordulója. A műsorban Hamar-Pilot Rachel is bemutatkozott, mint nemzetközi modell és szépségkirálynő, aki nemrég a saját modellakadémiáját is megnyitotta, ahol pózolni, járni és beszélni tanítja a lányokat. A zsűri érdeklődésére elárulta, hogy a válogatón találkozott is ismerős arcokkal, akiket állítása szerint ő készített fel az iskolájában.

Amikor Hamar-Pilot egyik modellfotója megjelent a kivetítőn, Mérő Péter kijelentette, hogy szerinte nem kellene pózolást oktatnia. Miután a versenyző bemutatta a járását, a divattervező kijelentette, számára ez egy luftballon, ami most ki is pukkadt, mire Tombor Zoltán hozzátette: meglátásai szerint a lánynak a modellkedés gyakorlása helyett inkább az akadémia üzleti részével lenne érdemes foglalkoznia.

A modellakadémiát vezető versenyzőt végül nem juttatták tovább, a távozását követően pedig Tomán Szabina ki is fejtette, miben látja a problémát.

Itt nyílt ki a bicska. Mi az, hogy modellakadémiám van? Hasznot húz lányokból úgy, hogy nincs profizmus mögötte, nincs kapcsolatrendszer, nincs tudás

fogalmazott az üzletasszony.

Kapcsolódó
A macskakövön, szűk platformcipőben kell bebizonyítaniuk, hogy ők az új Palvin Barbik
A Next Top Model Hungary egy meglepően szimpatikus zsűrivel állítja bizarr modellkihívások elé a versenyzőket, miközben a lányokat testi-lelki megpróbáltatásoknak kitéve keresik, ki lehet az új Palvin Barbara.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik