Szórakozás

Egy éve ilyenkor: majdnem belehalt a kávézásba egy nő egy budapesti plázában

Ahogy minden héten, most is sorra vesszük azokat a cikkeket, amik egy éve leginkább érdekelték az olvasóinkat.

Egy évvel ezelőtt, már javában az ünnepekre hangolódás idején egy 30 év körüli nő karácsonyi kávékülönlegességet rendelt egy budapesti kávézóban, ám tudtán kívül az ital mogyorót is tartalmazott. A nő pillanatokon belül észlelte magán az allergiás tüneteket, és az ÉletMentő applikáción keresztül riasztotta a mentőket, akik azonnal a helyszínre érkeztek.

Kapcsolódó
Majdnem belehalt a kávézásba egy nő egy budapesti plázában
Karácsonyi kávékülönlegességet rendelt magának.

A karácsony szellemében a Telekom regionális kampányában egy tanárt alakított az egyik szereplő – kivéve Magyarországon, ahol a 9 másik országban levetített reklámtól eltérően egy buszsofőrre cserélték a karaktert.

Kapcsolódó
Buszsofőrre cserélték a tanárt a Telekom karácsonyi reklámjának magyar változatában
Kilenc másik országban ugyanaz a reklám fut egy tanárral a főszerepben, a magyar változatot azonban egy buszsofőrrel készítették el.

Később aztán a cég megmagyarázta a döntését.

A fagyosabb idők beköszöntével az autók ablakairól történő jégkaparás mindennapos elfoglaltság, így nem csoda, hogy olvasóinkkal együtt meglepődtünk, mikor kiderült, a britek rájöttek, hogyan lehet jégmentesíteni a szélvédőt.

Kapcsolódó

Kelemen Anna mindeközben arról mesélt, hogy szinte kizárólag izomból, csontból, bőrből és némi szilikonból áll a teste, súlya pedig még mindig négyes számmal kezdődik.

Kapcsolódó
Kelemen Anna a súlyáról: Még néggyel kezdődik, most jól érzem magam a bőrömben
Azt mondja, kizárólag izomból, csontból, bőrből és némi szilikonból áll a teste.

A magyar nyilvánosságból Alekosz szavai is sok olvasónkhoz eljutottak tavaly decemberben. Akkor arról beszélt, szerinte a nézők nehezen dolgozzák fel, hogy valaki 8 általánossal a felső tízezer közé tartozik – ráadásul nem anyagi, hanem kulturális szempontból.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik