Szórakozás

Meghaltak, mégis fellépnek – így szövik át a konteók a sztárvilágot is

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
Napjainkban már nem a laposföldhívők gyártják a legbizarrabb konteókat, hanem a rajongók. Halott sztárokról, akik fanatikusaik szerint még élnek, és élőkről, akik a nagyközönség tudta nélkül meghaltak – csak éppen eltitkolják előlünk, mert valamilyen felsőbb hatalom nem akarja, hogy megtudjuk az igazságot. Michael Jackson, Paul McCartney, Diana hercegné, Keanu Reeves, de még Justin Bieber is belekeveredtek már a légből kapott és gyakran megalapozatlan összeesküvés-elméletek sűrűjébe, a legnagyobb áldozat azonban talán Britney Spears, akiről egyesek azt terjesztik: eltűnt vagy meghalt, de legalábbis egy dublőr átvette a helyét. Cikkünkben bemutatjuk, hogy a jószándékkal indult #FreeBritney mozgalom hogyan szabadult el, és hogy mindez milyen hatással van az énekesnő jelenlegi életére.

Az összeesküvés-elméletek a tömegmédia megjelenésével váltak általánossá, és a közösségi média megjelenésével szabadultak el teljesen. A mai napig vannak, akik úgy tartják, a holdra szállás valójában nem történt meg, csak filmes trükk volt, amit egy stúdióban rögzítettek. A szeptember 11-i merényletekkel kapcsolatos legtöbb konteó szerint a támadásokat az amerikai állam utasítására hajtották végre. A chemtrail-hívőknek meggyőződésük, hogy a repülőgépek titokban vegyi anyagokat permeteznek, melyek megmérgezik és/vagy butítják a lakosságot.

Hasonló nézeteket vallanak az oltásszkeptikus és vakcinaellenes csoportok is, amelyeknek a hangja a pandémia alatt erősödött fel. Szerintük a koronavírus egy mesterséges vagy akár nem is létező vírus, amit valahogy a politikusok és az új világrend elitjei szabadítottak rá az emberekre, a vakcina pedig megváltoztatja a DNS-ünket, meddőséget okoz, és amúgy is túl gyorsan fejlesztették ki. Egy másik jellemző álhír, hogy az oltással mikrochipet juttatnak az emberekbe, a titkos akció mögött ráadásul Bill Gates áll. A legőrültebb konspirációs teóriák azonban talán mégis a hírességekhez kötődnek.

Az igazság odaát van?

Jay-Z időutazó, Justin Bieber reptilián, Lea Michele nem tud olvasni, Stevie Wonder csak megjátssza, hogy vak – rengeteg ilyen és ehhez hasonló teória terjed sztárokról, amiket gyakran képpel vagy videóval is „alátámasztanak” az adott konteóban hívők. Létezik például egy honlap, amelynek egyetlen célja annak igazolása, hogy Keanu Reeves halhatatlan. A felsorakoztatott, erősen megkérdőjelezhető érvek amellett, hogy a színész örökéletű, a következők:

  1. nem öregszik;
  2. az elmúlt évszázadokban több személyazonosságot is felvett, a weblap szerint ezek közül a „megerősítettek” az Európa atyjaként is emlegetett Nagy Károly frank császár, valamint Paul Mounet, a 19–20. század fordulóján élő francia színész;
  3. a Reevesre jellemző kedvességet csak egy hosszú és bölcs élet során lehet megszerezni.
John Parra / Getty Images for The Hollywood Reporter Ez a kép Keanu Reevesről készült 2017-ben, de feltételezések szerint I. Károly frank császár is így nézett ki.

Diana hercegné hirtelen és tragikus halála 1997-ben olyannyira megrázta a közvéleményt, hogy szinte rögtön megjelent a felvetés, miszerint gyilkosság áldozata lett, amit a brit királyi család parancsára követtek el. A nagy népszerűségnek örvendő hírességek esetében nem ritka, hogy a halálhírük hallatán sokan az „unalmas igazság” helyett más magyarázatokat keresnek a szeretett példakép elvesztésére. Számos néhai sztárról terjedt el, hogy valójában még életben van. Elvis Presley, Tupac Shakur és Michael Jackson csak néhány azok közül, akikről elvakult rajongóik állítják: csupán megjátszották a halálukat, hogy megszabaduljanak a hírnévvel járó terhektől.

Velük szemben Paul McCartney-ról évtizedek óta terjedő városi legenda, hogy autóbalesetben elhunyt, helyét pedig egyik hasonmása vette át még a Beatles fénykorában. A Paul Is Dead, azaz „Paul halott” konteó hívei szerint a zenekar dalaiban, albumain és a lemezborítóin számos apró célzás van arra, hogy a pletyka igaz. McCartney maga is vicc tárgyává tette a híresztelést, mikor 1993-ban megjelent koncertalbumának a Paul Is Live címet adta, ami értelmezhető úgy, hogy „Paul élőben”, de úgy is, hogy „Paul él”. A teória minden cáfolat ellenére még mindig nem halt el teljesen, így joggal került fel a Time magazin legidőtállóbb összeesküvés-elméleteket tartalmazó listájára.

Hasonló klónos megoldásra gyanakodnak Avril Lavigne és Eminem konteóhívő rajongói is. Az énekesnő állítólagos halálát 2003-ra datálják, a rapper pedig meggyőződésük szerint 2006-ban lett közlekedési baleset áldozata, azóta pedig egy robot helyettesíti. Legújabban Britney Spearsről állítják egyesek, hogy egy alteregója lépett a helyére.

Szabadítsátok ki Britney-t!

Nagy kihívás röviden összefoglalni, mi minden történt Britney Spearsszel, mióta 17 évesen berobbant a köztudatba. Ráadásul a tényeken túl ott van az a rengeteg találgatás, ami az énekesnő életét övezte az elmúlt huszonvalahány évben. Az biztos, hogy eseménydús és durva éveken van túl: karrierje évekig felfelé ívelt, majd a kétezres évek közepén átkattant nála valami, és elindult a lejtőn, aminek még most sem igazán látni a végét. Nem csoda, hogy besokallt, hiszen bármi is történt vele, azt rögtön minden újság lehozta.

Házasságok, gyerekek, szakítás, féktelen bulizás, bugyivillantások, ki-bejárkálás a rehabra, lesifotósok megtámadása és a hírhedt hajnyírós incidens – mindezek után szinte borítékolható volt az énekesnő idegösszeomlása.

Miután sokadszorra került be a pszichiátriai osztályra, a bíróság úgy határozott, ideiglenesen az apja, Jamie Spears gyámsága alá helyezi a popsztárt.

Azóta már tudjuk, a gondnokság nem átmeneti volt. Spears végül 13 év után szabadult az állandó felügyelet alól, és nyerte vissza a felügyeleti jogot a személyes és pénzügyei felett. Ekkor már évek óta zajlott a felszabadításáért zajló kampány #FreeBritney jelszóval. A mozgalmat leginkább az hívta életre, hogy a rajongók szépen lassan tudomást szereztek arról, hogy a látszat ellenére kedvencüknek nem előnyére válik a „gondoskodás”, hanem inkább csak hátránya származik belőle.

Mint kiderült, az énekesnő szinte mindent csak az apja engedélyével csinálhatott, még azt is kérvényeznie kellett, ha a saját vagyonából akár csak egy ebédet szeretett volna venni, ezen túl nem dönthetett szabadon arról sem, hogy kivel és hová megy, milyen munkát vállal el, kire szavaz, megházasodik vagy éppen gyereket vállal. Nem fogadhatott saját ügyvédet, nem vezethetett egyedül, de még az internet- és telefonhasználatát is felügyelték.

Kevin Dietsch / Getty Images Britney Spears gyámság alól való felszabadításáért tüntető emberek Washingtonban 2021. július 14-én.

A #FreeBritney-t tovább erősítette, hogy egy időben sorra jelentek meg a popcsillagról szóló dokumentumfilmek, a rajongók pedig vérszemet kaptak: tüntetéseket szerveztek azt állítva, hogy Britney Spearst akarata ellenére, túszként tartja fogva az apja. Mivel az énekesnő egy ideje nem koncertezik, nem ad interjúkat, és alig jelenik meg nyilvános eseményeken, a mai napig az egyetlen forrás, ahonnan a fanok információt szerezhetnek róla, a közösségi oldala. Az itt közzétett bejegyzései tartalmát – amit legjobb tudomásuk szerint pár évvel ezelőttig csak a gyámja engedélyével posztolhatott – a legapróbb részletekig kielemezték, a legtöbből pedig azt szűrték le, hogy nincs minden akkora rendben, mint elsőre tűnik, és az énekesnő minden megnyilvánulása segélykiáltás.

A mozgalom egyértelműen Jamie Spearst állította be a főgonosznak, akinek meglátásuk szerint azért állt érdekében minél tovább fenntartani a gyámságot, mert anyagi haszna származott belőle. Jamie Spears egy alkalommal szó szerint összeesküvéselmélet-hívőknek nevezte a lánya szabadsága érdekében verbuválódott aktivistacsoportot.

Ezek a konspirálók nem tudnak semmit. A világnak fogalma sincs az igazságról. A kaliforniai bíróság dolga, hogy eldöntse, mi a legjobb a lányomnak. Ez senki másra nem tartozik

– nyilatkozta, és cáfolta azokat a pletykákat, miszerint ő vagy bárki más Britney vagyonán élősködne. Mint mondta, minden elköltött fillérrel el kell számolnia a bíróságnak. „Hogy a fenébe tudnék bármit is ellopni?” – tette hozzá.

Már Britney sem a régi

Bár a Spears család belső viszálya mostanra nagyjából elült, és az énekesnő már több mint egy éve szabad ember, aki maga dönthet minden cselekedetéről, nemrég újra felerősödtek azok a teóriák, miszerint Britney Spearsszel nincs minden rendben. Hektikus Instagram-jelenlétét tekintve ebben lehet némi igazság:

időről időre deaktiválja az oldalát, de amikor elérhető, akkor is összevissza posztol.

Profilja leginkább őrjöngve táncolós videókkal, emojikkal cenzúrázott meztelen fotókkal, valamint az ezekhez fűzött, időnként meghökkentő vallomásaival van tele, amiket aztán egyik pillanatról a másikra letöröl, ráadásul pár hete a kommentelés lehetőségét is letiltotta az oldalán. Azonban, mint tudjuk, az internet nem felejt, a rajongók pedig továbbra is árgus szemekkel figyelik Spears minden megnyilvánulását.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

River Red (@britneyspears) által megosztott bejegyzés


Tavaly év végén újra felkapott lett a Free Britney hashtag a TikTokon, amikben Spears közösségi oldalára feltöltött bejegyzések elemzése alapján azt találgatták, hol lehet az énekesnő, mivel az utóbbi időben kevesebbet posztolt, és többször is régi tartalmait osztotta meg újra. A szóba jöhető válaszlehetőségek szerint

  • meghalt,
  • ismét bekerült a pszichiátriára,
  • dublőrt használ,
  • esetleg zöldháttér előtt rögzíti a videóit, hogy úgy tűnjön, minden a megszokott módon zajlik az életében.

Az is felmerült, hogy férje, Sam Asghari kontrollálja, mit tehet közzé az interneten. Ezt a férfi tagadta, mint közölte, még arról sem ő dönt, mit vacsorázzanak.

Januárban Paris Hilton is magyarázkodni kényszerült, miután közös szelfit töltött fel az Instagramjára az énekesnővel, a rajongók viszont úgy sejtették, a végeredmény Hilton Photoshop-munkáját dicséri, Spears valójában nem volt ott az eseményen. A celeb azzal védekezett, hogy egy alkalmazással próbálta feljavtani az iPhone-nal készült képek minőségét, emiatt torzultak el a fotók, majd hozzáfűzte: „ezeknek az összeesküvés-elméleteknek egy része teljesen nevetséges”.

A teóriák elszaporodásához hozzájárul, hogy Spearsről – akit régen paparazzók tömege követett mindenhova – az utóbbi időben egyetlen lesifotó sem jelent meg, de még rajongók által lőtt képek sem szivárogtak ki róla. Még akkor sem, mikor állítása szerint New Yorkba látogatott.

Britney Spears nem tűnt el, nincs bajban és nem halott, ahogy azt egyre több rajongói elmélet sugallja. Valójában éppen az ellenkezője igaz rá

írta meg a TMZ decemberben az énekesnő egy közeli ismerősére hivatkozva, és egyelőre semmi nem bizonyítja, hogy ez az állítás hamis lenne. Ez azonban semmilyen mértékben nem befolyásolja a konteók terjedését.

Paul Archuleta / FilmMagic / Getty Images Spearst utoljára 2019-ben fotózták le hivatalos eseményen párjával, Sam Asgharival.

Perez Hilton, a népszerű sztárpletykákra specializálódott blogger decemberben még tovább szította a kedélyeket, amikor egy élő Instagram-bejelentkezése alkalmával arról beszélt, csakugyan van ok az aggodalomra, mert „rosszul állnak a dolgok”, de egyik elmélet sem jár közel a valósághoz.

Az aggodalom jogos, de amikor kiderül majd az igazság, mindannyian meg fogtok lepődni. Sok rajongó nem venné jól, ha elmondanám, amit megtudtam róla. Ráadásul, ha megosztanám, amit tudok, azzal nem hiszem, hogy segítenék Britney-nek. Ha beszélnék, azzal rosszat tennék neki. Először is, nincs jól; másodszor, nem vagytok őrültek; harmadszor, szinte az összes összeesküvés-elmélet őrültség

fogalmazott a médiaszemélyiség.

Hiába bizonygatja az igazát

Spears egyes jóakarói múlt hónapban olyan messzire mentek, hogy kiküldték a rendőrséget a sztár otthonához, miután sokadjára törölte magát az Instagramról. Az énekesnő később a Twitteren reagált a történtekre, az érte aggódókat „telefonbetyároknak”, a történteket pedig „zaklatásnak” nevezte. Szerinte a rajongók ezúttal túl messzire mentek és megsértették a magánéletét. Mint írta, a rendőrök hamar felismerték, hogy nincs semmi gond, és azonnal el is hagyták a helyszínt.

Életem ezen időszakában nagyon remélem, hogy a nyilvánosság és a rajongóim, akikre annyira számítok, tiszteletben tartják a magánéletemet

– fogalmazott posztjában, de a bejegyzés alatt ekkor is elindult a spekuláció: több felhasználó megkérdőjelezte, hogy a szöveget valóban az énekesnő írta-e, szerintük ugyanis annak megfogalmazása nem rá vall.

Nem sokkal később Britney Spears újra a közösségi oldalán fakadt ki, amiért valótlan információk terjengenek róla a neten.

Ami sok, az sok! Valószínűleg abba kell hagynom a posztolást az Instagramon, mert bár én élvezem, nyilvánvalóan sokan vannak, akik nem kívánnak nekem jót. Őszintén szólva nem vagyok meglepve

olvasható februári bejegyzésében, amiben az énekesnő azt tanácsolta a követőinek, ne higgyenek el mindent, amit olvasnak.

Britney Spears tehát többször megpróbált véget vetni a vele kapcsolatos összeesküvés-elméletek terjedésének, de az igazi konteósokat ez fikarcnyit sem tántorította el, ők továbbra is kiállnak saját alternatív magyarázataik mellett. Akik hinni szeretnének a feltételezésekből, féligazságokból és apró ellentmondásokból összetákolt verziókban, azokat nehéz kizökkenteni, a konteók ugyanis egyfajta magyarázatot kínálnak a hívőknek egy olyan témában, amiben a teljes igazság talán sosem kerül nyilvánosságra – legalábbis addig biztosan nem, míg meg nem jelenik Spears régóta emlegetett memoárja, amiben a saját szemszögéből meséli el, mi történt vele pontosan az elmúlt években.

Az összeesküvés-elméletek fontos tulajdonsága, hogy gyakran nehezen cáfolhatók, Britney Spears esetében pedig kijelenthető: az énekesnő akármit mond a saját védelmében, azt a hívők inkább az „elmélet” megerősítéseként, a nyomok eltüntetésére tett kísérleteként, leplezésként fogják fel, vagyis a cáfolatnak szánt állítást egyszerűen beépítik a teóriáikba. Szerintük Britney bajban van, és nem tágítanak ettől a meggyőződésüktől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik