Szórakozás

40 ezer dollárt nyert a lottón, miután egy látó azt mondta, halott apja üzeni, hogy játsszon

OLIVIER DOULIERY / AFP
OLIVIER DOULIERY / AFP
Még a számokat is megsúgta. Bár nem jókat.

Egy marylandi férfi 40 ezer dollárt, azaz mintegy 15 millió forintot nyert a lottón, miután egy médium azt mondta neki, hogy az elhunyt édesapja azt üzeni rajta keresztül, hogy játsszon a lottón, vásároljon Powerball és Mega Millions szelvényeket.

Az 55 éves férfi azt is elmondta, hogy az apja egyébként buzgó lottójátékos volt.

A látón keresztül egy rakás számot – amelyek fontos dátumokat, például születésnapokat jelölnek – is megüzent fiának a halott apa, de nem hoztak szerencsét, ezért a férfi áttért teljesen más számokra.

A férfi azt is elárulta, hogy a nyereménye nagyobbik része megy a bankba.

Életünk annak a pontjánál tartunk, ahol a gyerekek diákhitelét már kifizettük és jelzálog-hitelünk sincs már

– nyilatkozta az UPI beszámolója szerint. A People arról is ír, a szenvedélyére, az autóépítésre is akar költeni a névtelenséget választó nyertes. Korábban egyébként nagy kaparós sorsjegy-játékos volt, 2017-ben nyert vele egy alkalommal 50 ezer dollárt (18,6 millió forintot).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik