Szórakozás

Járai Máté üvöltve akadt ki görögországi nyaralásukon a maszkviselés miatt

Felhúzták magukat a görög járványügyi intézkedéseken.

Járai Máté és felesége, Járai Kíra Görögországban nyaraltak, amiről már készítettek egy vlogvideót sok héttel ezelőtt. Ennek második részét töltötték most fel YouTube-csatornájukra.

Mint az korábban már kiderült, autót is vezettek a nyaraláson, egy alkalommal viszont már a komp belsejébe is bonyolult volt bejutniuk, mert állításuk szerint nagyon kezdetleges módon irányították a dolgozók a sofőröket: „Itt úgy, ahogy van, szart bele a görög barom. Ez egy veszélyes dolog, még ő nehezményezte, hogy bármit kell szólni, hova kell állni” – fogalmazott Járai Kíra.

Járai Máté vette át a szót:

A lényeg az, hogy keresztül-kasul a kamionokon, bottal kopogó nénik, meg mit tudom én, micsoda közt megérkeztünk. Odaértünk, odaadjuk a jegyet, erre kérdik, where is the mask, hol a maszk?

„Mondom, a nénikédben a maszk. Sehol nem kellett!” – vette át a szót a színész felesége. Ahogy fogalmaztak, mikor megérkeztek Krétára, senkin nem láttak maszkot, ezért is lepődtek meg, hogy ilyen szabályzat volt érvényben a kompon. Utasították is őket, hogy szerezzenek valahonnan maszkot. Az egyik hajón dolgozó arra biztatta a házaspárt, szálljanak le a hajóról, vegyenek a belvárosban maszkot, ami több kilométerre volt tőlük.

De volt is maszkunk, basszus, de a kocsiban! Visszamentem oda, erre mondták, hogy hova mész, te hülye állat. Miért kell, hogy a nyaralás így fejeződjön be?

– majd megállapították (az egyébként 58. percnél kezdődő részben), ez az igazi felesleges bürokrácia.

A videóban arról is beszéltek még:

  • Egyszer akkora szél volt a háznál, hogy rendesen féltek, hogy lebontja az épületet.
  • Rendkívül sok rémálmuk volt a nyaralás alatt: „Bevizionáltam, hogy a bejárati ajtó előtt halottak állnak” – mondta például Járai.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik