Szórakozás

Meggyes Dávid: Szeretnénk, ha örökké tartana ez a szerelem

Úgy érzi, számára Stana Alexandra a test és a lélek egyensúlya.

Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolatáról már régóta pletykáltak, amikor végül a táncosnő január végén megerősítette, hogy tényleg együtt vannak. Egymás szomszédjai lettek, és nem akarják boncolgatni a múltat. Szeretnének békében továbblépni, és arra kérik exeiket, hogy ne bántsák egymást tovább, inkább legyenek mind boldogok.

Furcsálltam, hogy ilyen rövid idő alatt valaki ilyen hatással van rám, mert nekem eddig mindig évek óta tartó barátságokból alakult ki vonzalom, szerelem

mondta a Story magazinnak a táncosnő, aki már az első találkozón úgy érezte, mintha megszűnne körülöttük a világ.

Mint mesélik, kezdetben szerették volna csendben megélni a szerelmüket, ám január végén nagy feltűnést keltettek egy szállodai hosszú hétvégén, ahol egymás társaságában mulatták az időt. Stana Alexandra viszont úgy volt vele, hogy ha ilyen nyomás alatt is együtt maradnak, még erősebb kapocs alakul majd ki közöttük. Meggyes Dávid a táncosnőtől 150 méterre bérel lakást egy barátjától, és bár jelenleg nem gondolkoznak eljegyzésen, nem zárkóznak el a házasságtól. Abban viszont már most biztosak, hogy ha másodjára is oltár elé lépnek, szűk körű eseményen mondják ki az igent.

Húszévesen még arra fókuszáltam, hogy a test kapjon eleget. 30 felett már a lélek is kellett. Egy élet leéléséhez kell mindkettő. Számomra Alexandra a test és a lélek egyensúlya. Szeretnénk, ha örökké tartana, és egy életre szólna ez a szerelem

– mondta Meggyes Dávid.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik