Először is nyugtassatok meg egy egész országot: Schmuck Andor jól van?
Katona Andor: Nagyon. Annyira, hogy épp az imént telefonált, és elmesélte, hogy tetszett neki, amit a műsorban látott. Aggasztó helyzet, amikor több hónapnyi előkészítés után belekezdesz egy forgatásba, és nagyjából az első ötven méteren belül valaki megsérül. Bár apróságnak tűnik, hiszen csak egy a kelleténél nagyobb csizma törte fel a lábujját, Andor cukorbeteg, és ha ezt a sebet nem kezelik megfelelően, komolyabb következmények is lehettek volna.
Sok mindenre fel lehet előre készülni, de gondolom, ez a gumicsizma-szerencsétlenség nem az az eset volt.
Oláh Ákos: Az ilyen forgatásokon arra kell felkészülnünk, hogy bármi megtörténhet – pont emiatt viszont nyugodt tudsz maradni bármilyen helyzetben. Itt ül mellettem az élő bizonyíték, akit egyszer meg akart lincselni egy ötvenfős tömeg Srí Lankán, de megállította őket egy kézzel.
Katona Andor: Minden játékot, minden feladatot úgy tervezünk, hogy biztonságos legyen, ne lehessen közben komoly sérülést szerezni, ráadásul minden forgatáson folyamatosan jelen van egy orvosi stáb. De az ilyen esetekre nem tudsz felkészülni – ez ugyanolyan, minthogy a játszótéren a gyerek biztos, hogy onnan fog leesni, ahonnan kizártnak tartod, hogy leessen.
Azért ne menjünk el a Srí Lanka-i eset mellett, ha már így szóba került.
Katona Andor: Leállították az Ázsia Expressz forgatását, mert kialakult egy botrány egy feladat miatt, amit egyébként előttünk három ország már gond nélkül leforgatott. Nálunk valamiért ebből lincshangulat alakult ki a helyiek körében. Jött egy habzó szájú emberekből álló ötvenfős tömeg, és megpróbálták elvenni a kamerát az operatőrtől, illetve kialakult egy kis lökdösődés a szereplőkkel is. Ilyenkor oda kell állni, és azt kell mondani, hogy vegyünk egy mély levegőt, nyugodjunk meg, mindenkit meghallgatunk, elmondhatjátok, hogy mi a gond.
A kreatív producer kifejezést valószínűleg sokan hallották már, de talán nem mindenki tudja, hogy – a lincselések megelőzésén kívül – pontosan mivel foglalkoztok. Milyen feladatkörök tartoznak hozzátok egy produkciónál?
Katona Andor: A csatorna dönti el, hogy éppen milyen műsort kapunk a következő évre, viszont amint megmondják, min fogunk dolgozni, onnantól kezdve minden a mi felelősségünk. Feladatunk, hogy a műsor az előkészítéstől kezdve, a forgatáson át az utómunkáig megvalósuljon és képernyőre kerüljön. Kulcsszerepünk van abban, hogy milyen stábot állítunk össze, hogy ki lesz a műsorvezető, kiket castingolunk, hogyan építjük fel a szereplőválogatást, és hogy milyen feladatokat találunk ki. Tehát minden döntés, ami a műsorral kapcsolatos, a miénk, persze szükség esetén egyeztetünk a főnökeikkel is. Mi Ákossal legtöbbször együtt dolgozunk, és abban hiszünk, hogy a munka minden egyes folyamatában és minden részletében ott kell lennünk – most is az utómunkán mi ülünk bent, és mi rakjuk össze az adásokat, mert így tudjuk garantálni azt a minőséget, amit szeretnénk látni a képernyőn.
Oláh Ákos: Sokan azt gondolják, ez a pozíció azt jelenti, hogy üldögélsz művészsállal a nyakadban és eltartott kisujjal okoskodsz – viszont ez sokkal gyakorlatibb dolog. Csak az lehet kreatív producer, aki tud castingolni, forgatni, utómunkázni, szervezni. Ezt külföldön általában különválasztják három-négy szekcióra, és egy ilyen részleget visz egy kreatív producer. A külföldi kollégák gyakran ledöbbennek, hogy mi minden egyes részét egy személyben csináljuk. És igazából nemcsak mi, hanem mindenki, aki Magyarországon kreatív producer, az RTL Klubnál is. Nagyon sokrétűnek kell lenni ahhoz, hogy tényleg el tudd vinni ezt a melót a hátadon, mert rajtad a legnagyobb a felelősség.
Katona Andor: A Farm esetében ez úgy néz ki, hogy te írod a műsorvezető szövegét, csináltatod a kelléket a kellékessel, elmész a forgatásra, és van, hogy te próbálod ki a játékokat, amit játszanak. Minden részfolyamatban ott kell lenni.
Oláh Ákos: Jó, ebben azért van egy nagy adag…
Katona Andor: Kontrollmánia.
Oláh Ákos: Kontrollmánia és sok minden más, amit azért próbálunk levetkőzni az évek alatt.
Mással is foglalkoztatok az elmúlt hónapokban?
Katona Andor: A Totemet készítettük tavasszal, a nyáron forgattuk a Farmot, most pedig meg már a következő évi nagy produkciót tervezzük. Ez azért komoly logisztikát igényel. Nincs annyi ember, hogy két stábunk legyen, ezért egy csapattal csináltunk két olyan volumenű műsort, ami fizikálisan ezerszer megterhelőbb, mint bármelyik másik. Nem degradálóan mondom, de ez azért teljesen más, mint amikor délelőtt tízre besétálsz a légkondicionált stúdióba, és egy bevilágított térben fixen bejönnek a szereplőid, és azt csinálják a tizennégy kamera előtt, amit mondasz.
Oláh Ákos: Igen, nálunk ehelyett az van, hogy kimész az erdőbe, és próbálsz úrrá lenni a káoszon, mert mondjuk előző este a forgatási helyszínedet elmosta egy vihar, és azt mondták az erdészek is, hogy itt biztos nem lesz semmi.
Mekkora stáb készítette, készíti a Farm VIP-t?
Katona Andor: A teljes stáb százötven fő körül mozog, de ebbe beletartozik a gyártástól a technikai stábon, a kelléken, az építészeten, cateringen keresztül mindenki.
Miben és mennyiben lehet eltérni a nemzetközi formátumtól? Vannak hungarikumok, olyan sajátosságai a magyar műsornak, ami más országokban nem létezik?
Katona Andor: Szerintem a legnagyobb hungarikum az, hogy nálunk napi a műsor. Külföldön inkább arra látunk példát, hogy egy héten egyetlen nagyon sűrű adás van, amiben általában kevés maga a reality, inkább fel van dúsítva mindenféle látványos játékkal és ceremóniával. Nekünk a hét minden estéjét meg kell tölteni tartalommal, mert Magyarországon egyszerűen ez a trend. Voltak próbálkozások, de nem működik az, hogy az embereknek egy egész hetet kell egy reality-műsor új részére várniuk. A Farmmal kapcsolatban kevés megkötés volt – mondjuk a gazda személyét nem lehetett megkerülni.
Térjünk át a kulisszatitkokra. Mi az, amit előre tudhatnak a játékosok a forgatás előtt?
Katona Andor: A második évad előtt eggyel egyszerűbb volt a helyzet, hiszen a castingnál az az első kérdés, hogy nézték-e a műsort tavaly, és ismerik-e a formátumot. Ha igen, akkor már nagyon sok mindent tudnak. A szereplőválogatás elég megosztó a szakmában: van, aki celebeket nem castingol, mondván úgyis ismerjük őket, tudjuk, kik ők, elég velük leülni egyszer, hogy aláírják a szerződést. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy igenis castingolni kell mindenkit. Abban hiszünk, hogy a jelöltek jöjjenek be személyesen, ilyenkor mindig ott van Ákos, vagy én. Egymás szemébe tudunk nézni, kialakul egy benyomás, és már azt is látjuk rajta, hogy passzol-e ahhoz, amit mi keresünk vagy sem.
Ezeknél az első beszélgetéseknél mindent elmondunk a műsorról, ismertetjük a szabályokat, hogy ne legyen félreértés. Felhívjuk a figyelmet, hogy ez tényleg azzal jár, hogy be kell költözni, és nincs olyan, hogy sunyiban hazajárunk. Hogy itt valóban elveszik tőlük a telefont, tényleg nem kapnak vacsorát, ebédet.
Oláh Ákos: Ha leszerződtetünk egy hírességet, azt mondjuk neki, és tényleg úgy is gondoljuk, hogy ha eljössz velünk dolgozni, ugyanolyan fontos alkotórésze vagy ennek az egésznek, mint mi, csak te a kamera egyik oldalán, mi meg a másikon. Nem vagyunk információirigyek, nem élvezzük az alá-fölérendeltségből adódó előnyöket, mert az paranoid helyzetet teremtene. Rájöttünk, hogy sokkal inkább működőképes a dolog, ha van egy erős kötődés és bizalom a szereplő részéről is, mert látja rajtunk, és el is hiszi, hogy tényleg egy jó produkcióért dolgozunk, és ehhez neki is lesz kedve.
Katona Andor: Azt is elmondjuk a játékosoknak, hogy kik lesznek a szereplőtársai, mert ugye ez nagyon érdekel mindenkit. Mások ebből titkot csinálnak, és azt akarják, hogy majd csak a műsorban derüljön ki a játékosok számára is, de én azt gondolom, főleg a celebes műsorok esetén, hogy a nézőnek fura lenne, ha úgy indulna a show, hogy mindenki kezet fog és bemutatkozik, hiszen ezeknek az embereknek azért illik ismerni egymást, rendezvényekről, vagy bárhonnan. Úgyhogy minket nem zavar az sem, ha a műsor előtt pár nappal felhívja egyik játékos a másikat, hogy „hallom, te is szerepelsz, majd fogjunk össze”– ez már csak azért sem gond, mert úgyis az lesz izgalmas, hogy amikor élesben ott lesznek, merre megy majd el a történet. Az Ázsia Expressznél mondjuk aggódtunk, amikor leállt Srí Lankán a forgatás, és tíz napig el kellett szállásolni a szereplőket: attól tartottunk, hogy ezalatt majd annyira összebarátkoznak, hogy utána már nem lesz kedvük versenyezni egymással. Ehhez képest pont az ellenkezője történt – amikor ismét eldörrent a startpisztoly, mindenki be volt zsongva, hogy „le akarom őket győzni”.
Hogy zajlott a castingot megelőző tervezés? Összeállítottatok két álomcsapatot pár névvel és mellé B-tervet?
Oláh Ákos: Nincsenek már olyan toposzok a fejünkben, hogy mindenféleképp kell ilyen, meg olyan típus. Persze, vannak alapkarakterek, jó, ha van egy ilyen alfa-típusú férfi vagy egy erős női karaktered, de nálunk igazából az történik, hogy behívunk nagyon sok embert, akik szerintünk illenének ehhez a műsorhoz. Mi is sok arcot ismerünk, és a szerkesztőink is javasolnak embereket, úgyhogy egyszerűen behívjuk őket, beszélgetünk velük, és ez adja ki, hogy kikből áll majd a következő évad szereplőgárdája. Amikor bent ülsz egy válogatón, ezek a pillanatok nagyon egyértelműek. Bejön egy ember, beszélsz vele akár csak öt percet, és ha annyi idő alatt nem dől el, hogy megfelel vagy sem, akkor onnantól kezdve nincs is miről beszélgetni.
Az évadok szereplőgárdáit összehasonlítva mégis úgy tűnik, vannak bizonyos tipikus karakterek: az exatlonos, a focista, a luxusfeleség.
Katona Andor: Pedig ez soha nem így működik. Például a mostaninál sem az volt, hogy keressük meg az idei Vasvári Vivient vagy az új Kucsera Gábort. Persze ha sok emberrel találkozol, akkor a fejedben kirajzolódik egy kép – mi pedig, mivel nagyon vizuálisak vagyunk, elkezdjük kipakolni a fotókat a falra, és rakosgatjuk, hogy ki hova jön, és kik azok, akikben hiszünk. És egy ponton eljutunk oda, hogy ránézünk, és látjuk, hogy mi hiányzik. Hogy mondjuk ide kellene egy fiatal srác, vagy oda egy sportos lány, és akkor már tudjuk szűkíteni, hogy egyébként mit keresünk, de az elején tényleg tiszta lappal indulunk: jöjjön mindenki és akkor majd meglátjuk.
Oláh Ákos: Nálam például sokkal fontosabb, hogy pszichológiailag jó csapat álljon össze, hogy jó legyen a kémia közöttük. Nagyon érdekes amúgy a Farmban, hogy a pirosak pszichológiai szempontból is mindig piros személyiségek, a sárgák meg sárgák.
Azaz?
Katona Andor: A sárga csapatnak mindig ugyanaz a mentalitása: nyugalom, szeretet, béke. A pirosé mindig agresszívebb, bárkit raksz be. Az is érdekes, hogy embereket beteszel egy csapatba, és mindegy, hogy előtte mit gondoltak egymásról, milyen prekoncepciójuk volt, amint összeállnak, onnantól ők egy csapat, akik utálják a másik csapatot.
De ez kicsit magyaros tulajdonság is, nem?
Katona Andor: Igen, de közben meg valahol a pszichológia alapja.
Kerestetek meg valakit a konkurens csatornáktól? Ilyenkor egyeztetni kell a főnökeitekkel?
Katona Andor: Természetes, hogy ha olyan embert akarnánk, aki a másik csatornához köthető, azt azért átbeszéljük előtte a vezetőinkkel. Schmuck Andor miatt kellett egyeztetni, de csak amiatt mert ő régen politikus volt.
Van-e szereplést kizáró tényező? Olyasmikre gondolok, mint a pollenallergia.
Oláh Ákos: Van. Hiába akarunk nagyon valakit, ha egy orvos vagy pszichológus azt javasolja, hogy inkább ne, akkor mi hallgatunk rájuk. Egyrészt egy műsor sem olyan fontos, hogy bárkinek bármi baja legyen, másrészt utólag ez úgyis visszaütne.
Név és diagnózis nélkül említhettek olyan esetet, amikor ilyesmin múlt valakinek a beválogatása?
Katona Andor: A válogató nálunk többkörös folyamat, legalább háromszor-négyszer találkozunk, mire valaki aláír, és volt, akivel eljutottunk a végéig, de ott egy orvosi vizsgálaton derült (a versenyző számára is először) ki egy kizáró tényező.
Na, akkor ezt is felírhatjuk a kreatív producerséggel járó feladatok közé: egészségügyi tevékenység, prevenció.
Oláh Ákos: Így van. Gyakorlatilag olyan, mintha egyszerre lennél az apja, meg az anyja mindenkinek.
Csak azért, hogy kicsit látványosabb legyen a show, kikutatjátok előre, hogy mondjuk valaki bogárfóbiás, vagy irtózik az egerektől vagy ilyesmi?
Oláh Ákos: Felesleges, mert ezek alapfélelmek mindenkiben. Ha én most a nyakadba dobnék egy patkányt, valószínűleg te is megijednél.
Több mint valószínű.
Katona Andor: A válogatón beszélgetünk arról, hogy mennyire ijedős az alany, van-e olyasmi, amitől tart. Ki szoktunk töltetni egy kérdőívet is, amiből az is kiderül, hogy allergiás-e valamire, fél-e valamitől.
Oláh Ákos: Közben meg azt gondolom, hogy ez inkább ilyen kilencvenes évekbeli egydimenziós reality gondolkodás, ezen már túl vagyunk. Ha megnézzük a műsorainkat, nagyon kevés ilyen egypontnullás burleszkre felhúzott jelenetet találunk, mert inkább az a célunk, hogy teremtsünk egy érdekes helyzetet, amiben egymásra rezonál két ember, mondjuk az egyik kellemetlen szituációba kerül, a másik domináns lesz, és ezek ma már szerintem sokkal inkább érdeklik az embereket, mint az, hogy, „Jaj, kígyó!”.
Katona Andor: Csak azért, mert valakiről kiderül, fél a kígyóktól, még nem fogunk kígyókat dobálni rá. Vicces egyébként, hogy a műsor előtt senki nem hozná fel magától, hogy fél a pulykáktól, de hát, mint kiderült az adásokból, nagyjából mindenki retteg.
Milyen okai vannak, ha valaki nem válik be a castingon?
Katona Andor: Van, amikor nincs meg közöttünk a kémia. És előfordul olyan is, hogy valaki egyébként nagyon érdekes, izgalmas karakter, de nem passzol az adott társaságba. Ilyenkor azon is szoktunk gondolkodni, hogy ha ide nem is, de majd egy másik műsorba jó lehet.
Oláh Ákos: De ez az egész amúgy nagyon egyszerűen eldől egy adott ponton: látod-e a szemében, hogy akarja? Látod-e, hogy nemcsak azért jön oda, hogy a szerződésben foglalt lóvét fölvegye, és akkor kalap, kabát? Figyel egyáltalán? Lehet valaki akármennyire jó, de alapvetően teljesen mindegy, milyen státuszban van, ha azt látom, hogy szarik rá, vagy a casting közben fikagombócokkal gurigázik. Negyven napra vagyunk összezárva emberekkel, akikből napi hetven percet ki kell préselni – ez egy hosszú távú, közös folyamat.
Katona Andor: A jelölt kérdései is árulkodóak: ha csak az érdekli, hogy ő ezért mennyit kap, és hogy fog ebből profitálni. És van az a típus, akik úgy jön be, hogy leül, és azt mondja, hogy: „na, jól van, egyezzünk meg, hogy ott leszek két napot – mennyit fizettek érte?” Az idei casting amiatt is sikerült szerintem jól, mert a szereplők komolyan veszik, sírnak, ha kell, veszekednek – azért, mert szeretnék jól csinálni.
Amikor teljesen új, a tévéközönségetek előtt ismeretlen arcot vezettek be, milyen szempontokat mérlegeltek előtte? Mennyire rizikós ez?
Katona Andor: Szerintünk egy reality nem izgalmas, ha csak olyan arcok vannak benne, akiket már láttál ilyen helyzetben, és előre tudod, hogy mikor mit fognak mondani, csinálni. Nem árt, ha van egy-két rutinosabb a szereplők között, mert azért az is kell, de mi egyre inkább nyitunk afelé, hogy legyenek új arcok.
Oláh Ákos: Fontos, hogy megfelelő legyen a balansz: legyen olyan szereplő is, akit tényleg mindenki ismer, de kellenek az új emberek is, és nemcsak a nézők miatt, hanem a csapatnak is kell valaki, aki előttük is tabula rasa. Mert teljesen másképp viselkednek a személyiségek, ha egy megszokott rutinróka celebbrigád jön össze, és akkor ha ott van egy Fehér Holló vagy egy Henry Kettner.
Ha valakit kiválasztotok, figyeltek arra is, hogy az illető esetleg majd egy következő, más típusú műsorba is bevethető lesz?
Katona Andor: A képernyős arcok építése nagyon fontos. Kell foglalkozni a friss generációval, a jövő gondozásával, és nagyon sokszor találkozunk olyanokkal ezekben a műsorokban, akik láttán felcsillan a szemünk. És tudjuk, hogy nekik érdemes lenne majd építeni a karakterüket, miután a műsorral behoztuk a köztudatba. Nem a legkomolyabb szakmai példa, de tavaly a Farmban Sydney van den Boscht az Instagram-követőin kívül senki nem ismerte, most meg már ott van a Szerencsekerékben.
Mi volt a fő célotok azzal, hogy idén párokat is beválogattatok?
Katona Andor: Ezzel a gondolattal már régóta játszottunk, már a tavalyi Farmál is felmerült. És az sem titok, hogy korábban már castingoltunk az Ázsia Expresszhez párokat, hiszen úgy volt, hogy tavaly Ázsia Expresszt forgatunk, de a vírus miatt ez végül nem történt meg. Mindenesetre volt a fejünkben számos pár, akiket mindenképp akartunk, akikben nagyon hittünk. Jollyékat és Gyepes Gábort meg Póth Diát is az Ázsia Expressz kapcsán néztük meg, és biztosak voltunk benne, velük szeretnénk együtt dolgozni.
Oláh Ákos: Meg ugye egy második szériánál jó, ha van valami, ami tényleg újdonság. Kézenfekvő megoldás volt: a castingba teszel egy fura csavart, hogy legyen összefüggés két ember között, és a nézőben utána rögződik, hogy „ja, igen, ez volt az az évad, amiben párok szerepeltek”. Persze az is lehetne, hogy az egészet elköltöztetjük a francia Alpok lábához, hogy a játékosok foglalkozzanak norvég lovakkal, csak hát az kicsit többe kerülne, mint két párost betenni.
A csapatokra hatott, hogy párok is játszanak?
Katona Andor: Ez egy nagyon érdekes dolog: ahogy Demcsák Zsuzsa mondta a műsor elején, kérdés, hogy hátrány vagy előny, hogy ott a párod veled. Mert egyfelől van lelki támaszod, erősebbek vagytok ketten, de közben azonnal célkeresztbe kerülhetsz, hiszen a többiek azt gondolják, igazságtalan, hogy valakinek itt a párja is. És megint az élet a legjobb forgatókönyvíró: kitalálni se tudtuk volna jobban, mint ahogy végül alakult. Persze, ismertük őket, és tudtuk, hogy más habitusúak, hiszen az egyik temperamentumos, heves duó, a másik pedig egy húsz éve együtt élő, ennek minden alázatával, tiszteletével rendelkező pár, és nagyon érdekes, hogy mennyire másképp indult el a két történet. A pirosaknál érezhetően zavarja a csapatot a szerelmespár jelenléte, a másik helyen pedig teljesen beépültek.
Mennyire fontos a csapatok összeállításánál, hogy nagyjából azonos erősségű legyen a két gárda? Mármint nem ismertségben, hanem farmerszakmailag? Amikor Bódi Sylvi aranykalászos gazdaként bekerült, próbáltatok a másik csapatba is keresni olyat, aki nem esik kétségbe a ganézástól?
Katona Andor: Nehéz ügy, mert úgy játszol el ezekkel a gondolatokkal, hogy sose láttad őket együtt, nem tudhatod, hogy milyenek lesznek. De azért azt végig szoktuk gondolni, hogy a játékokhoz fizikailag hasonló képességű legyen a két csapat. És meg kell nézni az életkort is, nehogy elbillenjen, és az egyik negyvenes csapat legyen, miközben a másikban csak huszonévesek vannak. Hogy a gazdasághoz mennyire értenek, nem annyira fontos szempont, inkább azt nézzük, hogy legyenek olyanok mindkét társaságban, akiknek nem teljesen idegen ez a közeg, és közben legyenek köztük városi emberek, akiknek ez a létforma megdöbbenést okoz majd.
Az influenszerek, jelen esetben Kettner szerepeltetését indokolja-e más is, mint hogy így esetleg több nézői korcsoport lefedhető, vagy olyan nézők is behozhatók, akik a TikTok-YouTube univerzumon kívül nem nagyon fogyasztanak médiatartalmakat?
Oláh Ákos: Dancsó Péter tévés feltűnése óta e tekintetben mindenki szkeptikus, ugyanis nem feltétlenül szegezi a képernyő elé a saját közegét ez a fajta karakter. Henry, meg szerintem minden influenszer esetében, aki kipróbálja magát a tévében, pont ugyanott dőlnek el a dolgok, mint bármilyen másik embernél, színésznél, énekesnél: hogy az adott személyiség elég érdekes-e ahhoz, hogy a tévén megéljen. Henry például igen. És van olyan is, aki meg nem. Bocsánatot kérek, mert Dancsó Pétert imádom, de ő például a tévéképernyőn nem működött.
Katona Andor: Könnyű gondolatban összemosni a YouTube-ot, meg az online platformokat a televíziózással, hiszen ugyanúgy tartalmat közvetítenek, gyártanak és állítanak elő, mint a tévék. De nagyon máshogy működik valaki abban a közegben, ahol lerakja a kis telefonját, és …
Oláh Ákos: …és mondja a szövegét a saját biztonságos közegében, anyu konyhája mellett, a begyakorolt retorikával, mint amikor kiáll egy százfős közönség, tizenhárom kamera, meg a stáb elé egy olyan felfokozott pillanatban, hogy 220 a pulzusa, és azt kell szinten tartani.
Katona Andor: De ettől függetlenül, amikor elindítunk egy castingot, mindig megnézzük, kik a legnépszerűbbek ezeken a területeken: kik azok az arcok, akik a YouTube-on van, a TikTokon az Instán nagyot mennek, és behívjuk őket, hátha találunk valakit közöttük, aki itt is működhet. A top húszból sok mindenkivel találkozunk, de nagyon-nagyon ritka az, hogy valakin azt látjuk, hogy beválhat tévén is.
Ha egy szereplő látványosan felkapottá válik a médiában, Google-keresésekben, tudtok-e még utólag valamit machinálni, kreatívkodni – mondjuk átvágjátok kicsit az adásokat, hogy többet legyen képernyőn a következőkben?
Oláh Ákos: Ezzel nem tudsz már mit kezdeni, mert sokkal előbb kész vagy. Talán egy Exatlonnál vagy egy ValóVilágnál, másfél napos átcsúszásos műsoroknál tudsz lépni valamit. Mi legfeljebb a következő évadra tudunk levonni következtetéseket.
Katona Andor: Jeleneg az utolsó négy adáson dolgozunk. Az előző epizódokat már leadtuk, betáraztuk. Amit mondasz, azzal inkább az online és a kommunikációs csapat tud kezdeni valamit: ha azt látják, hogy néhány szereplő jobban érdekli az embereket, akkor az online platformokon ők lesznek azok, akikről gyakrabban látod a posztokat, a vágott videókat. Mi sejtjük, hogy nagyjából ki az, aki az elején érdekelni fogja az embereket: valószínű, hogy Erdélyi Mónika, Schmuck Andor, Bódi Silvy vagy Oláh Gergő lesz, akikre majd kattintgatnak, és pont az az izgalmas, hogy miközben miattuk nézik a műsort, jön föl szépen a többi szereplő.
Nyilván a nézőket, olvasókat legjobban érdeklő kérdés, hogy mennyi a megrendezett jelenet, mennyire nyúltok bele a sztoriba. Ha már bevallottan kontrollmániások vagytok, nem mondjátok-e meg Erdélyi Mónikának, hogy tök jó lenne, ha elsírná magát árpapucolás közben?
Oláh Ákos: Kamu lenne.
Katona Andor: Jolly mondta a minap a kibeszélőműsorban, hogy ő nagyon viselkedni akart az elején, és most, hogy látja az epizódokat, már tökre bánja, hogy miért nem adta saját magát. Mindig ezt mondjuk minden szereplőnek: mi nem fogjuk kérni, hogy viselkedjen másképp, nem utasítjuk arra, hogy valakivel vesszen össze, nem mondjuk meg, hogy mit csináljon, annyit kérünk, hogy legyen saját maga. Azt szeretnénk, hogy amit érez, ne fojtsa el, hanem mondja ki, adja ki magából. A képernyőről egy dolog ugrik le azonnal: a hazugság.
Oláh Ákos: Mi nem hiszünk a fake realityben, mert az szar. Már ne haragudjon meg a világ, de az szerintem szekunder szégyenérzet. Mi úgy ülünk le minden szereplővel, az a nulladik lépés, hogy fölépítjük a bizalmi kapcsolatot, és elmondjuk, hogy mi nem bekamerázott helyszíneken forgatunk, hanem vállról. De ez megteremti azt a nehéz helyzetet, hogy simán át tudnak minket verni, hiszen emberek tartják a huszonöt kilós kamerát, ők is pihennek, tehát van olyan rész, amikor nem forog a kamera. De ha a szereplők azért vannak ott, hogy egy jó műsort csináljanak együtt, akkor tegyék meg, hogy ami a történeteik szempontjából fontos dramaturgiai vagy bármilyen pont, azt kamera jelenlétében tegyék meg.
A másik alapszabály, hogy mi egy eseményláncot építünk eléjük folyamatosan, amibe hogyha belemegy az ember, önmagát adja, és a természetes reakcióit mutatja, akkor őszintén sír, nevet. Tehát ez nem azt jelenti, hogy mi nem vezetjük a dramaturgiai láncot, csak épp nem úgy, hogy odamegyünk előtte, hogy „figyi, nyomd már el a cigit, és utána beszélj vele erről meg arról”. Tudom, hogy mások csinálják így is. Látszik is, hogy milyen a végeredmény. És amikor például az egyik adásban Erdélyi Mónika sírt összesen tizenöt percet a hetvenből, az mind igazi volt. Meg is mondtam neki, hogy pozitívan csalódtam benne. Volt ugyanis előtte egy aggodalmam: Mónika mégiscsak húsz éve van a médiában, vajon elengedi magát? És lám. Egyrészt bízott ebben a közegben, amit köré raktunk, másrészt működött az az eseménylánc, amibe egyszerűen csak beküldtük őket.
Katona Andor: Ha az alapokat jól rakod le: verseny van, pajta van, kiszavazás van, akkor a játékosok már mennek ezzel a flow-val, és belekényszerülnek azokba az érzelmi helyzetekbe, amik maguktól jönnek. Van, hogy pont emiatt idegeskedünk, és azt gondoljuk: kár, hogy így alakult, nem X-nek vagy Y-nak kellett volna kiesnie. De végül úgyis kiderül, hogy az élet sokkal jobb forgatókönyvet írt, mint mi.
Oláh Ákos: Ha valaki nem hiszi el, hogy nem mi irányítunk, jöjjön el egy forgatásra, sétáljon végig mögöttünk. Huszonkilenc kilométert tolunk le egy nap. De visszatérve a befolyásolásra: gondolj bele, hogy harminc napot forgatsz egy csapattal, és a tizenötödiken belenyúlsz a sztoriba nagyon durván, mert azt mondod, hogy neked a Pistike a kedvenced a csapatból, és megmented. Lehet, hogy lesz egy tízperces jó jeleneted egy negyvenadásos műsorban, de azért a tíz percért föláldozod a bizalmi kapcsolatodat azzal az emberrel és a teljes szereplőgárdával, és aztán már gyakorlatilag futhatsz az események után, mert utána rohadtul nem fog neked senki őszintén megcsinálni semmit. Mert pontosan úgy működik, mint a börtönkísérletekben: a szereplőgárda össze tud zárni ellened.
