Szórakozás

Egy oltáspropagáló, kommunista bábcsirke miatt lendültek támadásba a republikánusok

sesame street
sesame street
Egy november eleji tweet váratlanul nagy vitát generált az amerikai sajtóban: a Szezám utca című bábműsor egyik karaktere, a fikciós Nagymadár a Twitter-fiókjába kiírt néhány oltásra buzdító mondatot, amit a platformot kezelő szerkesztők révén gyereknyelvezettel tett meg. A konzervatív politikusok szerint ez pusztán kormánypropaganda, és a gyerekek agymosása zajlik a szemünk előtt zajlik. A járványnak eddig 471 áldozata van az 5-11 éves korosztályban.

Kicsit még fáj a szárnyam, de ez majd egy extra löketet ad a testemnek, hogy egészséges maradjak és másokat is megvédjek. Azt is mondták, hogy már kismadár korom óta kapok oltásokat. Én erről nem is tudtam!

– írta posztjában Nagymadár, vagyis egészen pontosan a fiók mögött álló sajtócsapat, akik ezzel a poszttal számoltak be arról, hogy a népszerű bábkarakter is „megkapta” a Covid-19 elleni vakcinát.

A poszt nem volt véletlen: november elején megkezdődhetett az Amerikai Egyesült Államokban az 5 és 11 év közötti gyerekek oltása. Ezt Rochelle Walensky, az ottani járványügyi és betegségmegelőzési központ igazgatója hagyta jóvá, miután a tanácsadó testület nagyon egyhangú szavazáson (14-0 arányban) úgy döntött, a Pfizer-vakcina használható gyerekek oltásánál is. Két vakcinát kapnak majd, jóval kisebb dózisanyaggal, mint amit a tizenkét év felettieknek adnak.

Kapcsolódó
Jóváhagyta a Pfizer-vakcina alkalmazását az 5-11 éves korosztályban az EMA
De nekik kisebb dózist kell beadni az oltóanyagból.

Elsőként Anthony Fauci, a Fehér Ház tanácsadója hívta fel a figyelmet arra hónapokkal korábban, hogy a gyerekeknél is meg kell kezdődjön az oltás. Ezt azzal indokolta, hogy a kicsik épp úgy továbbadhatják a fertőzést, mint a felnőttek. Ennek okán előterjesztette, hogy a nagyjából huszonnyolc millió amerikai gyerek többségét be kellene oltani az elkövetkező hónapokban.

Ugyan a Szezám utcából ismert Nagymadár fiatalokra gyakorolt véleményformáló hatása nem számszerűsíthető (és egyébként is azok szüleit kell meggyőzni az oltás szükségességéről, a gyerekek nem dönthetnek erről önállóan), az amerikai politika konzervatív értékrendű szereplői nagyon hamar megtalálták a karakterben az új közellenséget.

A Szezám-oltópont

Amerikában a bábműsor már hosszú évtizedek óta a Republikánus Párt – és úgy nagy általánosságban a konzervatív szemléletű politikai szereplők – begyében van. Ez részben amiatt lehet így, mert a Szezám utca a közszolgálati adókon érhető el, ezáltal kormányzati támogatásban részesül, kritikusai szerint sokszor a jelenleg kormányzó demokraták szócsöveként működik, túlzottan liberális ideológiákat népszerűsítve.

Mióta képernyőn van, a Szezám utca nem kevésszer foglalkozott már az amerikai társadalmat érintő problémákkal, közügyekkel is, így edukálva fiatal nézőközönségét. A formula egyáltalán nem ismeretlen a szórakoztatóiparban: a fiatal célközönséget ismert karakterekkel jóval könnyebb például a biztonsági öv használatára, a szemetelés visszaszorítására és a zebrán átkelés fontosságára buzdítani. Emellett kampányoltak már a rasszizmus ellen is: nemrég állandó szereplővé vált az első ázsiai-amerikai karakter a bábsorozatban.

Ötven évvel ezelőtt, a széria harmadik évadában egyébként már megtörtént, hogy az egyik karakter arra biztatta a gyerekeket, szerezzék be a kanyaró elleni védőoltást – akkor is Nagymadár volt a főszerepben, ő egyébként a sorozat szerint hatéves, és egyáltalán nem öregszik. Nemcsak ő beszélt pár nappal ezelőtt a koronavírus elleni oltásról, hanem egy másik karakter, Rosita is, akit szintén beoltottak a CNN-nel közösen készített videóban.

A republikánusok haragja

Kormányzati propaganda… az ötévesek figyelméért!

fakadt ki Ted Cruz, texasi szenátor, aki több republikánus kollégájával együtt nemtetszését fejezte ki Nagymadár posztjával kapcsolatosan. Cruz egyébként oltva van, sőt, többször hangsúlyozta már, hogy a vakcinák szerinte is működnek, neki ebben a történetben azzal van baja, hogy a gyerekekre ráerőltetik az oltást, holott „nem lenne rá szükségük”.

Lisa Boothe, a Fox News munkatársa már keményebb szavakkal illette a Szezám utcás történetet, szerinte agymosás zajlik olyan gyerekeken, akiket nem fenyeget a koronavírus. Robbie Starbuck (aki a déli Tennessee-ben politizál republikánus színekben) ennél is morbidabbra vette a figurát: szerinte Nagymadár el is pusztult az oltás után – kijelentésével rémálmot okozva egyes gyerekeknek. Steve Cortes pedig (ő Donald Trump korábbi tanácsadója volt) úgy fogalmazott, valódi gonoszság az, amit a figura csinál.

Az ő tweetjeik alatt követőik is a Szezám utca stábját vonták kérdőre kommentekben, Wendy Rogers republikánus szenátor például simán csak úgy fogalmazott: Nagymadár egész egyszerűen kommunista.

Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden végül reagált ezekre a véleményekre, de mindössze annyit, hogy a bábfigura posztjához kommentelte kicsit szájbarágósan, hogy a karakter jól tette, amit csinált.

Szakértők szerint nincs baj az üzenettel

Amerikai adatok szerint október végéig 6,4 millió gyereknél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ez az összes amerikai eset 16 százalékát tette ki. Az 5-11 éves korosztályban 471 az eddigi halálesetek száma (avagy 12 800-ból egy esetben halálos a fertőzés, ami rendkívül alacsony arány, de 28 millióan vannak a korosztályban).

Thomas Doherty amerikai professzor szerint egy éve még olyasmi volt az oltás, amire minden ember vágyott a pandémia okozta bizonytalanságban, mostanra azonban a legtöbb vitát ez indukálja. Ahogy Doherty fogalmaz, a Szezám utca nem húzott váratlant, elvégre az oltásokról régóta szó volt már a show-ban.

Amit Nagymadárral tesznek, az a hagyomány része. Most azonban más a helyzet, mert a jelenlegi politikai helyzetben minden vitás.

Robert Thompson amerikai televízió- és kultúraszakértő szerint is illeszkedik az üzenet a Szezám utca világába:

Az egész műsor a sokféleségről, az elfogadásról, kedvességről szól, ez az egész edukatív forma a gyerekek felé irányul. Ezt a legtöbben jó dolognak tartják, csak most bejött az oltás kérdése. Itt már nem fog mindenki vidáman tekinteni erre.

Chris Cillizza, a CNN riportere egy egészen szarkasztikus videóval vágott vissza Cruznak, ahol arról beszélt, a szenátor kirohanását baromságnak tartja, Cruz csak politikai játszmát játszik a lájkoktól és feltűnési viszketegségtől hajtva. Persze Cillizza álláspontját is érdemes a helyén kell kezelni, elvégre a CNN és a Szezám utca erősen összefonódtak a gyerekek oltásának kérdésében, és a riporter is inkább megmaradt az általánosítások szintjén, ami a Cruzra történő reflektálást illeti.

Az ugyanakkor világosan látszik, hogy nem véletlenül kavart ekkora port az ügy, ugyanis az USA-ban minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek az általános iskolákban arra, milyen üzeneteket juttathatnak el a kiskorúakhoz.

A fokozott ellenőrzés egyrészt állandó vitákat generál szülők és tanárok között, ami a legtöbbször a politikusok malmára hajtja a vizet. Legutóbb egy republikánus politikus, Glenn Youngkin lett Virginia kormányzója, a többi között azért is, mert a kampányában jól mérte fel, hogy a konzervatív szülőknek milyen aggályaik vannak az oktatással kapcsolatban a fajelmélet bemutatásától a covidhoz kapcsolódó korlátozásokig.

Youngkin ugyan az oltás szükségességét nem vitatja, de számos republikánus képviselő egyenesen elhatárolódott a kiskorúak vakcinálásától. Tennessee államban le is állították a gyerekek oltását, miután az oltást szervező dolgozók túlzottan ráfeküdtek a gyerekekre irányuló marketingre.

Kapcsolódó
Bécsben lehetővé teszik az 5-12 éves gyerekek oltását
Minden esetben a szülő beleegyezése szükséges.

Nem úszták meg az SNL-szkeccset

Az erősen a Demokrata Párttal szimpatizáló szkeccsműsor, a Saturday Night Live is szentelt egy blokkot Cruz kirohanásának, természetesen poénosan érvelve.

A Szezám utca ötven éve felhívja a gyerekek figyelmét az olyan veszélyekre, mint most a koronavírus, hogy edukálja őket fontos kérdésekben. De mikor egy óriási csirke azt meri mondani nekik, hogy egy halálos kór ellen merjenek védekezni, azt kell mondani: ELÉG VOLT!

Majd a videóban arról kezdtek énekelni a gyereknek öltöztetett felnőtt színészek, hogy a Szezám utca helyett ők a Cruz utcában szeretnének élni, ahol nincsenek „okoskodó libsik”, vakcina helyett pedig fegyvert kapnak a kezükbe – ezzel is utalva a Trump-kormány fegyverviselést propagáló intézkedéseire.

Végül a szkeccsben előrángatták a Szezám utca Nagymadarát, hogy mesélje el, mennyire nincs jól az oltástól: egészen pontosan attól kapott koronavírus-fertőzést. Ennek kiküszöbölésére pedig a lónyugtatót ajánlja a Cruznak öltözött Aidy Bryant. Természetesen ez is poén, miután egy időben futótűzként terjedt Amerika-szerte, hogy az ivermectint tartalmazó gyógyszer jó lehet a koronavírus ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik