Az a gondolat, hogy a család első színes bőrű tagját nem nézik jó szemmel, megrémisztett és nagyon sok fájdalmat okozott
– idézte fel Meghan Markle márciusban Oprah Winfrey-nek adott interjújában azt az időszakot, amikor fia, Archie Harrison születése előtt a Buckingham-palotában számos beszélgetést folytattak arról, vajon mennyire lesz sötét a gyerek bőrszíne. Ezekből a diskurzusból őt rendre kihagyták, így férje, Harry herceg tolmácsolta neki az üzeneteket. A sussexi hercegné az interjúban arról is beszélt, szerinte a brit bulvármédia ellene irányuló rasszista kampánya szintén olyasvalami volt, amit a palotából bátorítottak. Ezt a királynő sajtóosztálya azonnal tagadta, sőt kijelentették: ha Markle-t a palotán belül az elmúlt években bármilyen rasszista megkülönböztetés érte, vizsgálatot indítanak. A rasszizmussal kapcsolatos hangok azóta sem csendesedtek:
1968-ban a brit parlament egy olyan törvényről kezdett tárgyalni, amivel a faji és nemi megkülönböztetést igyekeztek visszaszorítani a munkahelyeken. Ennek részeként létrehoztak egy testületet, ahová a diszkriminációval kapcsolatos panaszokat küldhették az érintettek – ha a testület nem tudott megoldást kínálni, a bíróság tett igazságot. Az akkori belügyminiszter mindaddig nem támogatta az ötletet, míg Erzsébet királynő udvarával nem egyeztettek, az angol jogrendszer ugyanis kimondja: ha bármely törvény érinti a királyi család életét, úgy az ő beleegyezésük is szükséges annak beiktatásához.
A többi között a királynő pénzügyeivel is foglalkozó Lord Tyron azonban elhessegette a törvény ötletét, a palotában ugyanis nem akarták, hogy olyan színes bőrű munkavállalók jelentkezzenek hozzájuk, akik kevesebb mint öt éve telepedtek le az országban, hiába lett volna meg képesítésük bizonyos munkakörökhöz.
A törvény elfogadását csak azzal a feltétellel támogatták, ha kivételes eljárást kapnak, ez két dolgot jelentett:
- ahogy akkoriban a brit külügyminisztériumnál, úgy a királyi palotában is elutasíthatták az olyan munkavállalók jelentkezését, akik öt évnél kevesebb ideje éltek az Egyesült Királyságban.
- Ha faji megkülönböztetés miatt valaki panaszt akar emelni a palota ellen, azt csendben elsimították, így az ügy nem juthatott el a bíróságra.
Erzsébet legfőbb tanácsadói többnyire fehér, felsőbb osztályba tartozó arisztokrata férfiak voltak, akik az Oxfordi Egyetemről érkeztek a királynő mellé, esetleg katonai szolgálatuk után váltak segítővé.
1990-ben Andrew Morton újságíró (aki egyebek mellett a Diana hercegné életútjáról szóló könyv szerzője) arról írt a Sunday Times-ban, hogy színes bőrű ember még nem került a királyi család döntéshozóinak csoportjába, sőt a szolgálók között is elvétve találni olyat, aki etnikai kisebbséghez tartozik. 1991-ben tovább foglalkozott a témával a brit média, Philip Hall királyi családi szakértő erősítette a szóbeszédet, miután saját könyvében úgy fogalmazott, a palota legfelsőbb soraiban egyszerűen nem lehetnek színes bőrűek. A kétezres évtized végén a Buckingham-palota sajtósai az Independentnek nyilatkoztak arról, hogy valóban nem tartják be túlságosan az esélyegyenlőségi ajánlásokat, de igyekeznek ezen változtatni a jövőben.
Kiábrándító reakció?
Ezúttal pedig a Guardian említett cikkére reagáltak a királyi palotából: állításuk szerint működésük teljes mértékben megfelel az esélyegyenlőségről szóló törvény pontjainak. Bocsánatot nem kértek a múltban történtekért, viszont kijelentették:
50 évvel ezelőtti beszélgetéseket nem szabad felhasználni arra, hogy következtetéseket vonjunk le mostani működésünket illetően. Királyi háztartásunk sokszínű, méltóságteljes bánásmódot biztosítunk mindenkinek, ezt valljuk a munkahelyi előírásunkban. Ha lennének panaszok, azokat kivizsgálnánk.
II. Erzsébetnek mindenesetre nincs mitől tartania: a felnőttek kétharmada pozitív véleménnyel van róla, a társadalom ritkán kérdőjelezi meg a döntéseit, és ha nem is értenek vele egyet, úgy vélik: más generációhoz tartozik, így számos kényes témában nem várhatnak tőle pálfordulást. Emlékezetes, hogy férjét, az egykori Fülöp herceget sem tiltotta el a sokszor bántó és rasszista hangvételű nyilvános viccelődésről. Egy anekdota szerint a 99 éves korában elhunyt Fülöp egy 2000-es évek elején tett ausztrál látogatás alkalmával az őt köszöntő bennszülöttektől annyit kérdezett:
Önök még mindig lándzsával dobálják egymást, nem igaz?
Arról se feledkezzünk meg, hogy volt idő, amikor a világ egy jelentős része brit gyarmat volt, illetve az 1926-ban született Erzsébet teljesen más szellemben nevelkedtek ahhoz képest, mint ami ma belefér a politika korrektségbe. A család fiatalabb fele ugyanakkor már egy másik úton jár: Harry herceg és Vilmos herceg olyan kérdésekben szólalnak fel, amelyek meghatározzák mindennapjainkat 2021-ben. Ilyen a mentális egészség fontossága, az éghajlatváltozás, esélyegyenlőség, feminizmus – támogatóik között így inkább fiatal britek vannak, akik szüleikhez képest már egy sokkal elfogadóbb világba születtek, ezáltal nyitottabbak is. Bár Károly herceg már egy generációval modernebb édesanyjánál, Erzsébetnél, beszédes, hogy éppen saját fia, Harry rótta fel neki maradiságát május közepén: mint akkor mesélte, anyja, Diana hercegné halála után nem kapott lelki támogatást apjától, aki mindössze annyit mondott neki, hogy ő ugyanúgy megélte a gyászt és a kéretlen médiafigyelmet, ezzel gyerekként is meg kell tudni birkózni.
Catherine Haddon, brit alkotmányszakértő a CNN kérdésére elmondta, a társadalom részéről növekvő igény az átláthatóság, az elfogadásra és a sokszínűsége nyomást gyakorol a monarchiára, ám Erzsébet királynő még a régi módszerekben hisz. Mint fogalmaz, „a közvéleménynek óriási a szerepe, így ha ötven év után valaki elszámoltathatóságért kiált, azt nem lehet szőnyeg alá söpörni”. Kehinde Andrews, a birminghami egyetem professzora nem optimista a királyi család faji kérdéseket érintő politikájával kapcsolatban.
Az emberek úgy kezelik majd a témát, hogy ötven éve történt, akkor más világ volt, és így tovább. A királyi családnak sok van már a rovásán ebben a témában, de egyetlen eset sem változtatta meg a gondolkodásukat. Miért most történne ez meg?
