2019-ben elkészült egy több mint másfél órás film John DeLorean autótervező életéről, amiben karrierjét és nagy bukását is bemutatták, ez volt a Framing John DeLorean. A DeLorean által tervezett, majd róla elnevezett DMC-12-esről is megannyi dokumentumfilm született már, ahogy írott anyagok is – mi tavaly kutattuk fel az egyik olyan működő példányt hazánkban, ami ma is rója az utakat.
A Discovery legújabb, Expedition Back to the Future című, négyrészes, road movie-jellegű dokumentumfilmje bizonyos értelemben hibrid alkotás: dokumentumfilmnek nem elég részletgazdag, szórakoztató műsornak meg nem elég szórakoztató és kellemetlenül mesterkélt az, amit a képernyőn látunk.
Megnéztük, mi az, amihez 36 évvel az első Vissza a jövőbe-film után ezek a színészek a nevüket adják.
Innentől spoilerek következnek, így aki nem látta, de tervezi megnézni, az saját felelősségre olvasson tovább.
Josh Gates – akit a magyar tévénézők az Expedíció az ismeretlenbe című műsorból ismerhetnek – a sivatagban tart kiselőadást az időutazásról, amikor a semmiből előbukkan egy – a DeLoreanhez hasonlóan – időgéppé alakított Tesla, amiből dr. Emmett Brown, a Vissza a jövőbe-filmek dokija lép elő. Mármint konkrétan a filmes karakter, Christopher Lloyd alakításában.
A doki egy újságcikket mutat Gates-nek, ami csak hetekkel később jelenik majd meg: ebben az áll, hogy egy DeLorean, amit átalakítottak a filmes autóvá, rekordösszegért kelt el, így támogatva Michael J. Fox Parkinson-kór ellen gyógymódot kutató alapítványát.
Csakhogy az újságcikkben lévő kép, melyen az látható, hogy Gates, Lloyd és J. Fox állnak a DMC-12 mellett, egyre halványodik. Úgy, ahogyan a trilógiában illusztrálták azt, ha valami nem történik a jövőben. Gates tehát azt a feladatot kapja, hogy kutassa fel az időgéppé átalakított DeLoreant, és szállítsa le Michael J. Foxnak, mert ha ez nem történik meg, utóbbi alapítványa nem kapja meg a hatalmas anyagi támogatást.
Miután Gates mellett Christopher Lloyd a másik főszereplő, valahogy magát a színészt mint civil embert is be kell emelni a képbe: a tévés elhatározza, elmegy Beverly Hillsbe, Lloyd otthonába, és elmeséli neki a nagyon őrült sivatagi sztorit. Nem véletlen, hogy Lloyd egyből azt kérdi:
Fiam, te be vagy drogozva?
Ezután a színész elmondja, hogy J. Fox az egyik legközelebbi barátja, az ő érdekében kéri arra Gates, hogy kutassák fel a legelső film forgatásához használt, időgéppé alakított DeLoreant, mert azzal jót tesznek kollégájának. Együtt kitalálják, hogy elmennek Bob Gale-hez, aki az 1985-ös film (és az azt követő kettő) forgatókönyvírója is volt, hiszen ő bizonyára tudja, hová szállították az autót. A fan service keményen dolgozik a dokuban, mert a Universal Pictures filmes kalandparkjának biztonsági őre az a James Tolkan, aki a filmben a nagyon szigorú Strickland igazgatót alakította.
Miután itt rábukkannak Gale-re, kapunk néhány unalomig ismételt érdekességet a filmtrilógiáról, például, hogy Gale-nek honnan jött az ötlet a film sztorijához.
Egyszer, még fősulis koromban meglátogattam a szüleimet, és rábukkantam apám gimis évkönyvére a pincében. Nagyon menő srác volt, sulielnök meg minden. Hirtelen belémhasított a gondolat, hogy vajon haverok lettünk-e volna apámmal, ha egy suliba járunk. És bumm, megvolt az ötlet, hogy ebből hatalmas film lenne
– utalt a Vissza a jövőbe sztorijára a forgatókönyvíró, melyben J. Fox visszautazik az ötvenes évekbe, és találkozik a szüleivel, mi több, segít nekik abban, hogy összejöjjenek. Mint az anekdotázásból kiderült, nem egy darab autót használtak a film ’85-ös forgatásán, hanem hetet, így viszonylag nagy munka lesz megtalálni az alfa darabot, ami nem második, harmadik vagy negyedik példány volt. Az újszülöttnek minden új elvét érvényesítve pufogtatják a filmről a mondásokat, hamar elveszítve a feszes tempót, ami még az első tizenöt percben pozitívuma a filmnek.
És innentől az egész arról szól, hogy Gates és Lloyd mind a hét helyszínre ellátogatnak, ahol nyoma lehet a DeLoreannek. Megnézik a Petersen Automotive Museumot, ahol a többi közt a filmtörténelem legendás autói vannak kiállítva. Miután megnézték a járgányt, Lloyd még bele is huppan az ülésbe, tényleg megidézve az ikonikus filmeket. De elhajtják őket, mondván, innen nem lehet elvinni az autót.
Meglátogatják Lea Thompsont, aki a filmekben Marty McFly anyját alakította, de ahelyett, hogy arról kérdeznék, mit csinál manapság, nem igazán figyelnek rá, inkább Gates-t helyezik a középpontba, aki kínosan feszeng attól, hogy közel negyven éve szerelmes volt Thompsonba.
„Visszaajövőbés” relikviákat gyűjtő rajongókhoz vezet innen az útjuk, egy Massachusettsben élő páros konkrétan mindent megvett az elmúlt harmincöt évben, aminek köze volt Robert Zemeckis filmjéhez: Marty Toyotáját a harmadik részből, a kisbuszt, amivel a terroristák üldözik a dokit, de még élethű doki bábut is tartanak. A film egyetlen jó poénja Lloyd szájából is ekkor hangzik el:
Josh, szerinted mennyi az esélye annak, hogy ezek a fazonok engem is a gyűjteménybe tegyenek?
Újabb problémába ütköznek, mert a gyűjtőktől megtudják, a hét DeLorean többsége lestrapált ócskavas, van olyan, amelyiknek hiányzik az eleje és a hátulja, mert csak premier plánokra használták a forgatás során, mikor az autóban ülős jeleneteket rögzítették. Nagy nehezen a Universal raktárában bukkannak rá az alfa modellre, amit még oda is adna a stúdió J. Fox adománygyűjtésére, de a bökkenő az, hogy az újságcikk még mindig halovány.
Lloydéknak tehát találniuk kell egy sima DeLoreant, amit fel tudnak pimpelni. Kettejük párosa van a középpontban, nekik kellene elvinniük a show-t az üresjáratokban, de inkább csak kínos, előre megírt diskurzusokat hallunk, nem valódi párbeszédeket. Gates például a doki hanglejtését próbálja utánozni a kocsiban, Lloyd arról mesél, mindössze egy Hawaii-mintás inget tartott meg a filmforgatásról. És van egy extra kínos jelenet is, amikor Lloyd – hogy megszerezzék a felújítandó DeLoreant – a helyi szeméttelep női tulajával pásztorórát tart.
Ebből a mélységből nehezen lehet visszakapaszkodni a fotelbe. Szerencsére a mesterkélt húzások után felbukkan egy kompetens ember a képernyőn, Kevin Pike, aki az eredeti filmes autót tervezte, és olyan filmsikerekben épített még modelleket, mint A cápa, a Harmadik típusú találkozások vagy az Indiana Jones és a végzet temploma. Pike lesz segítségükre az építésben, aki elmondja, szinte lehetetlen rövid idő alatt ilyen autót megépíteni, tekintve, hogy az eredeti alkatrészeket rajongóknál vagy múzeumokban lehet már csak fellelni.
Valahogy mégis megpróbálják, ehhez kapnak még extra segítséget egy DeLoreanekre specializálódott autószerelőtől, a negyedik epizód konkrétan annyiból áll, hogy beszélnek az építésről és nagyokat hüledeznek azon, mennyire menőn nézett ki 1985-ben az autó. Ehhez mondjuk egy Autókereskedők-részt is elég lenne megnézni, mert ott pont annyi izgalom történik. Az utolsó fél órában azon kaptam magam, hogy át akarom tekerni a semmitmondó építést, amiből nagyon közeli felvételeket mutatnak csavarozásról és hegesztésről, miközben Josh Gates elmondja, mennyire meghatározta gyerekkorát a filmtrilógia – ahogy sokunkét is, csak ehhez nem készítünk tévéműsort.
Természetesen pont elkészülnek az autóval, de előtte Gates még szelfizés közben összetöri az autó legfontosabb tartozékát, a fluxuskondenzátort, így elővetítve újabb tízpercnyi hiteltelen drámázást, hogy végül kiderüljön: Lloyd nemcsak a színes ingét tartotta meg a forgatásról, hanem az eredeti fluxuskondenzátort is – így megoldva a problémát.
Kiknek tudjuk ajánlani ezt a négy részt?
A Vissza a jövőbe-fanoknak sok újat nem fog mutatni ez a közel másfél óra, de remek dolog újra mozgóképen látni Christopher Lloydot, Lea Thompsont és Michael J. Foxot is, habár utóbbi sajnos alig kapott öt percet, ami annak fényében is elszomorító, hogy a Parkinson-kór-kutatásokkal foglalkozó alapítványáról fél mondatot sem ejtenek, holott biztosan sokakat érdekelt volna a működése.
Gates külön fájó pont, mert – húzóember létére – nullához közelít a poénos megszólalásainak száma, amolyan szegény ember Kevin Jameseként viccelődik/jön zavarba/utal rá, hogy még mindig gyerek a lelke mélyén. És pont ugyanilyen gyereknek nézik a készítők a nézőket is: a Vissza a jövőbe fantasztikus alapanyag, minden porcikája korszakalkotó lett, önmagában a film zenéje is olyan, hogy bárhol hallja meg az ember, kellemes pillanatokat okoz neki – de az alapanyag önmagában kevés, ha az alkotók csak keretként használják és megtölteni nem tudják azt értékes tartalommal.
A négy rész során többször bevágnak rajongói videókat, ezzel igazolva, hogy az emberek mennyire szeretik még mind a mai napig a filmet. Ezek a videórészletek sajnos pont annyira izgalmasak és kreatívak, mint maga a minisorozat.
Hogy a másik főszereplőről is mondjunk valamit: Christopher Lloydról nem lehet eldönteni, hogy a való életben is pont ugyanolyan-e, mint a doki karaktere, vagy csak ráerőltették ezt a csetlő-botló figurát, amit a dokufilmben mutat. Ha utóbbi a helyes megfejtés, úgy még kellemetlenebb a forgatókönyvírói munka, amit az alkotásba beletettek.
Megkerestük a Discovery Channel Magyarországot, hogy tervezik-e itthon vetíteni a miniszériát, azt a választ kaptuk:
A legvalószínűbb, hogy az év vége felé adásba fogjuk tűzni az Expedition Back to the Future miniszériát.
