Szórakozás

Kulcsár Edina: Medivel és Ninával is 88 kilóval mentem szülni

Családbarát Magyarország
Családbarát Magyarország
A szülés után még sok felesleg maradt rajta, amit most igyekszik ledolgozni.

Kulcsár Edinának már a kisebbik gyereke is elmúlt egyéves, ezért elérkezettnek látta az időt, hogy formába hozza magát, de ezúttal nem olyan drasztikus módszerekkel, mint amikor aktívan modellkedett és szépségkirálynő volt.

Akkoriban, ha el akartam érni a kívánt testsúlyt vagy az áhított méreteket, az önsanyargatástól sem riadtam vissza. Egy-egy hét szigorú diétába fogtam, de amint elértem a célomat, leálltam a fogyókúrával. Egyszer olyan erős gyomorfájdalom gyötört, hogy kórházba kerültem

– kezdte a Bestnek Kulcsár Edina.

Míg a korábbi éveimre az volt jellemző, hogy akár még koplalok is, a kismamaságom idején természetesen nem diétáztam. Medivel és Ninával is 88 kilóval mentem szülni. A szülés után hamar lement 10 kiló, de még így is rajtam maradt 8-10 kiló felesleg.

Ettől akar most megszabadulni a celeb, amiből hat hét alatt már le is tudott nyolcat, köszönhetően annak, hogy naponta csak 1300 kalóriát visz be és sportol is. Úgy gondolja, hogy számára a 60 kiló az ideális testsúly.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik