Élet-Stílus

Kulcsár Edináék megint lefújták a lagzijukat

TV2
TV2
Pedig már három éve készülnek rá.

Kulcsár Edina már javában várandós volt az első gyerekével, amikor párjával, Csutival 2018 nyarán szűk családi körben összeházasodtak. Azóta tervezik, hogy a polgári szertartást egy templomi esküvővel és egy nagy lagzival is kiegészítik, ám az elmúlt három évben valami mindig keresztbe húzta a számításaikat. Házuk építkezése csúszott, majd megszületett a második gyerekük, tavaly nyáron pedig a koronavírus szólt közbe.

Kapcsolódó

Tavaly ősszel azonban elárulták, hogy 2021-ben megtartják a lagzit, már az időpontot is kitalálták, de most úgy néz ki, hogy mégis lemondanak róla.

Úgy volt, hogy idén megtartjuk a nagyszabású esküvőnket, de úgy érezzük, hogy ennek még mindig nincs itt az ideje. Egy fotó keresése közben, rábukkantam egy olyan mappámra, amibe esküvői fotókat tettem, hiszen rengetegszer volt szerencsém, különböző menyasszonyi ruhákba bújni. Igazából, egy picit örülök is, hogy nem idén lesz a lagzi, mert ismét annyi szép ruhát láttam, csak az én kis saját gyűjteményemben, hogy fogalmam sem lenne, hogy milyen stílusban is gondolkozzak

– írta a közösségi oldalán Kulcsár Edina.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik