Szórakozás

Melania Trump besétált a Fehér Házba, majd az egyik legnépszerűbb mém-alapanyag lett

Bár az éppen leköszönő (vagyis leköszönni nem akaró) elnök is jócskán szolgált humorforrásul az elmúlt négy évben, feleségét sem kímélte az internet. Elég volt egy rosszul sikerült megnyilvánulás, ruhaválasztás, de akár spontán arckifejezés is, azok szinte azonnal körbefutottak vicces képaláírások kíséretében a Twitteren vagy az Instagramon. Mutatjuk a legemlékezetesebbeket.

A meglepi

A Szlovéniában született Melania Trumpból már 2017-ben, rögtön Donald Trump beiktatásának napján készültek mémek – ráadásul az első, ami futótűzként terjedt, nem is Melania, hanem az őt megelőző first lady, Michelle Obama miatt született. A találkozáskor Trump átnyújtott neki egy kék Tiffany & Co. dobozkát, aminek elfogadásakor Obama meglepettségében hirtelen olyan arcot vágott, mintha egy pillanatra elfelejtette volna, miért is van ott.

A pillanathoz az egyik Twitter-felhasználó csak ennyit írt:

Michelle Obama kinyitja a Tiffany dobozt, amit Melaniától kapott, és talál benne egy cetlit: Vigyél magaddal. Én sem Donaldra szavaztam. Barron egy szörnyeteg. Segítség.

Mutatjuk a képsorokat:

Egyesek szerint mindössze annyi volt a probléma, hogy Obama szimplán nem értette, miért kapott ajándékot. A beiktatási napon különben a #FreeBritney-hez (azaz Britney Spears kiszabadításának kezdeményezéshez) hasonló mozgalom indult el Melania Trump megmentéséért is, mivel Trump elnökké válása után folyamatosan olyan cikkeket hoztak le az újságok, miszerint az utolsó dolog, amit Melania Trump szeretett volna, hogy first lady legyen. Az állításra néhányszor az arckifejezése is ráerősített. Ebben a róla készült GIF-ben is látszik, mennyire gyűlölheti az egész felhajtást.

via GIPHY

Pár hónappal később ismét történt valami, amin szórakozni vagy épp bosszankodni lehetett. Áprilisban az amerikai himnusz felcsendülésekor az amerikaiak a szívükhöz emelik a kezüket. Ezt akkor mindenki meg is tette, kivéve magát az elnököt, Donald Trumpot. Pár másodperccel később felesége oldalba bökte, hogy észrevegye magát. Senki ne aggódjon, tisztán kivehető felvétel készült az esetről.

A kézfogás

A first lady a négy év során elég határozottan jelezte, hogy kifejezetten nincs ínyére, ha Donald Trump próbálja nyilvánosan megfogni a kezét. Számos felvétel született arról, ahogy nagyjából ujjszkandert játszva próbálják eltolni és visszahúzni egymás kezét, miközben egymás mellett sétálnak. Melaniának számos trükkje van: néha a táskáját tartja a kezében, máskor pedig szimplán elrántja, de volt, hogy odasuhintott férjének, hogy fejezze már be a próbálkozást, mert nem fog összejönni.

Egy twitterező azzal poénkodott, hogy „Melania Trump olvasatában nincs kézfogás, ő egyedül a Birkinjét hajlandó fogni” – utalva a méregdrága táskájára. Egy másik annyit fűzött hozzá a történethez, hogy szerinte a kézfogás nincsen benne Melania Trump munkaköri leírásában, de olyan poszt is született, ahol az elszakadó keze férjétől Amerikát jelképezte az idei választáson. Melania Trump válogatott módokon próbálta kiszabadítania magát (szó szerint) férje kezei közül, hogy a legjobbakat külön videóban gyűjtötték össze.

A rózsakert

Ahogy az általában a first lady feladata, Melania Trump is kötelességének érezte, hogy a Fehér Ház dekorációja mellett a kertért is feleljen. Idén egészen merész dologra vállalkozott: megreformálta az épület rózsakertjét. Ahelyett, hogy az eredetileg Jackie Kennedy által megálmodott rózsával borított kertet érintetlenül hagyta volna, úgy döntött, hogy monokróm, pasztell színű virágokat telepít oda. Nyilván emiatt rendesen kibuktak a twitterezők, különböző növénykaszabolós jeleneteket mutattak meg filmekből, demonstrálva véleményük.

A pillantás

Melaniáról és mostohalányáról, Ivanka Trumpról készült egy felvétel, amin a first lady a mellette elsétáló nőre mosolyog, majd amint látótávolságon kívül kerül, az arckifejezése a horror és az őszinte undor ötvözetévé alakul át. Az erről keletkezett mémekkel kiválóan tudunk mindannyian azonosulni. Például:

  • „Én, amikor a Kilépés a Zoomból gombra nyomok”,
  • „Amikor valaki az utca túloldaláról integet nekem, és mikor visszaintek, akkor jövök rá, hogy a mögöttem haladónak köszönt”.

A Trónok harca sztárja, John Bradley is megosztotta saját változatát, a bejegyzésében annyi áll, hogy „ez én vagyok, amikor tartom az ajtót valakinek, de az nem köszöni meg”. Született még olyan is, amiben Trump tekintetét ahhoz hasonlítják, mint amikor kimegy egy vásárló a boltból. Sokan azzal vicceltek, hogy biztosan csak előre látta, milyen év lesz 2020.

via GIPHY

A ruhák

Ugyanezen az eseményen a zord pillantása mellett a rikító zöld Valentino-ruhája is expressz tempóban mémesedni kezdett – az ugyanis olyan színű volt, amit a tévéműsorokban használnak háttérként például az időjárás-jelentéseknél, hogy aztán arra vetítsenek ki egy felvételt. Az ő ruhájára is elég sok minden került a Photoshopban, az egyik például egy bacilus volt, ami a koronavírusra utal. Kissé morbid, tekintve, hogy október elején férjével együtt őket is utolérte a járvány. Egy másik bejegyzésben szó szerint lángra kapott a ruhája, míg valaki egy Black Lives Matter feliratot szerkesztett rá. A ruha egyébként durván kilencszázezer forintba kerül.


Térjünk vissza egy kicsit 2017-re, a beiktatás napjára, ami egy first lady életében igencsak meghatározó pillanat, merthogy nem mindegy, milyen öltözékben lép be először a Fehér Házba és mutatkozik a nyilvánosság előtt. Melania Trump stylistjai azt találták ki, hogy az egykori Jackie Kennedy előtt szeretnének tisztelegni, úgyhogy az ő, beiktatás napján viselt kosztümjére hasonlító ruhába öltöztették Melania Trumpot, ami végül nyomokban se hajazott az eredetire. A twitterezők szerint cserébe pont úgy nézett ki, mint a Harry Potter negyedik részének egyik karaktere, a Trimágus tusán részt vevő Fleur Delacour.

Szintén 2017-ben járunk, az elnök és a first lady Texasba látogattak, ahová lecsapott a Harvey hurrikán. Melania Trump egy farmer és egy bomber dzseki mellé tűsarkúban indult el. A cipőválasztása sokak szemét szúrta, mivel nem a legmegfelelőbb viselet abban meglátogatni olyan embereket, akiknek akkor tört kettébe az életük. Ráadásul azt is sikerült lefotózni, ahogy mögöttük egy férfi cipeli a két hatalmas Louis Vuitton utazótáskájukat.

Ennél sokkal kevesebb is bőven elég indokként szolgált, hogy a Twitteren szétszedjenek valakit, úgyhogy természetesen szinte azonnal felkapták a Trumpékról készült képeket. Egy twitterező úgy érezte, ez nem túl ízléses megjelenés, és ha másnak nem, elrettentő példának jó lesz Melania Trump 12 centis magas sarkúja, ami azt prezentálja, miben ne jelenjünk meg egy hurrikán sújtotta városban. Valaki pedig a Topmodell leszek! jelenetét vágta be, amiben annyira magas sarkú cipőt visel a modell, hogy minden egyes lépését konkrétan csak bukdácsolva tudja megtenni.


Biztos, hogy nem Texas Melania Trump kedvenc helye, ugyanis két évvel ezelőtt, 2018-ban is szétszedték az interneten, akkor éppen nem a magas sarkúja, hanem a kabátja miatt. A first lady egy olyan szállásra látogatott el, ahol a bevándorló szüleiktől elszakított gyerekeket zártak el. Az utazás során viselt dzsekijén ez a felirat állt:

Engem igazán nem érdekel! Téged?Rengetegen kritizálták döntése miatt, amelyről a sajtósa először azt nyilatkozta, a kabát csak egy kabát és a felirat ellenére semmilyen mögöttes üzenete nincsen. Később meggondolták magukat, Donald Trump Twitter-oldalára azt írta, a kabát a feleségét kritizáló, fake news oldalaknak szól. Több se kellett, hogy elszabaduljon a pokol az interneten: rengeteg különböző feliratot illesztettek a zöld, egyébként ZARA kabátra a twitterezők. Valaki azt írta, a first lady nem fél megmondani a véleményét, miközben a dzseki hátán olyan feliratokat írtak, mint „az ananász jó a pizzán” vagy „a hot dog igazából szendvics”.


ENSZ-beszédében Melania Trump a gyermekéhezés felszámolását sürgette, mondandóját azonban sokan kritizálták, és nem igazán találták őszintének. Egy fukszia színű Delpozo-ruhában állt a pódiumra, ami közel kilencszázezer forintba kerül. A ruhaválasztást sokan érzéktelennek tartották, de egy twitterezőt mindezek helyett sokkal inkább foglalkoztatta az a tény, hogy a Charlie és a csokigyár egyik karakterére, Violet Nyáliasra hasonlít, akinek éppen felpuffad a rágótól az egész teste.

A gondolatok

Melaniát a fentiek miatt is eléggé kikezdte az internet, azonban olajat öntött a tűzre, amikor kiderült: Michelle Obama szövegeiből emel át részleteket a sajátjaiba. 2016-os beszéde, amit Melania a republikánus párt elnökjelölti gyűlésén mondott, gyanúsan hajaz Obama nyolc évvel korábban már elmondottjához. A hasonlóságok a szövegben leginkább a neveltetés és az értékrendek témakörénél bukkantak fel.

Kiemelt kép: Chip Somodevilla/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik