Szórakozás

Schobert világmegfejtése és Kanye West profitalapú megtérése: ezek a celebek nagyot mentek az idén

Sok celeb mondott az idén kemény dolgokat, de akadtak olyanok, akik mindenkit túlszárnyaltak. Összeszedtünk öt olyan hírességet, akinek az idei működését látva magasra húztuk a szemöldökünket.

Kanye West

Kanye West majd tíz éve már egyebet sem csinál, csak összefüggéstelen dolgokat beszél, így lassan az ember fel se kapja a fejét, ha mond valami furcsát. Az idén azonban sikerült alulmúlnia magát. Találkozott Donald Trumppal, és felfedte a fél világnak a telefonos jelszavát, bemutatta a repülőterveit, és alapjáraton úgy viselkedett, mint az utolsó ember a házibuliban, aki még mindig beszél, pedig lassan már a házigazda is bealszik.

Oliver Contreras / AFP

Amivel viszont kimaxolta az évet, az különleges vallásos elkötelezettsége. Ez a téma eddig is körbefonta a zenéjét, de az idén rátalált arra a típusú amerikai hittérítésre, aminek lényege, hogy a gazdagok megérdemlik, hogy gazdagok legyenek, a szegények pedig azt, hogy szegények, mert Isten így akarta és kész. Természetesen ez is a nárcizmusáról szól, ennek elég eklatáns példája volt az, amikor elmondta, hogy a szexi Instagram-fotóktól úgy szenved, mint Jézus. Nemrég gazdag hittérítőkkel kezdett együtt mozogni, nyilvánvalóvá téve ezzel azt, hogy a celebmisés nagy megtérés is csak a pénzről szól. Már várjuk, mikor lehet majd adómentesen árulni a zenekaros pólóit.

Kanye West meg akarja változtatni a nevét Keresztény Zseni Milliárdos Kanye Westre
Azért, hogy normalizáljon egy sokat támadott kisebbséget: a milliárdosokat.

Tekashi69

Tekashi69 az egész karrierjét arra alapozta, hogy minél több embert felbosszantson, de a professzionális trollkodás odáig fajult, hogy megjelentek nála a hatóságok és 47 év börtönnel nézhetett farkasszemet. Így a börtönben ülve és ítéletre várva nem annyira tudott szerepelni, mint az azt megelőző időszakban. Úgyhogy emeljük kalapunkat, hogy így is sikerült bekerülni az összeállításunkba. Kiderült ugyanis, hogy gyakorlatilag bevásárolta magát egy bűnbandába, mert úgy gondolta, jót tesz a karrierjének, ha vannak alvilági kapcsolatai, de már a társainak is annyira idegesítő jelenség volt, hogy saját bandáján belül is el akarták tenni láb alól.

Fotó: Johnny Nunez / Getty Images

Aztán a bíróságon elkezdett feldobni mindenkit, akit lehet, ami szórakoztató fordulat volt ahhoz képest, hogy egy két évvel korábbi számában még arról rappel, hogy sose fog a hatóságoknak szivárogtatni, és a börtön próbára teszi azt, hogy ki az igazi gengszter. Gyakorlatilag egy év alatt leépítette a teljes addigi imázsát, nyilvánvalóvá téve, hogy az egész csak egy keménykedő póz volt. Nagyon sok csalódást okozott idén a középosztálybeli fehér tinédzsereknek, akik nagyon szeretnének veszélyes gengszterek lenni, de az anyukájuk nem engedi nekik.

Gwyneth Paltrow

Amikor körbement a jelenet a neten, amiben Gwyneth Paltrow éppen megtudja Jon Favreau-tól, hogy ő is szerepelt a Pókember: Hazatérésben, a szuperhősfilmek utálói amolyan elégtételt érezhettek, hogy ezek a Marvel-filmek annyira sorozatszerűek, hogy még a színészek se tudják, melyikben is szerepelnek. Aztán kiderült, hogy Paltrow általában sincs képben a dolgokkal. Tom Holland ugyanis elmondta, hogy a színésznőnek fogalma se volt, kicsoda a fiatal színész, egy fotón például csak valami srácként hivatkozott rá. Ekkor még akár azt is gondolhattuk, hogy az Oscar-díjas színésznő egy mestertroll, de Sebastian Stan eloszlatott minden kétséget, miután elmondta, hiába forgatott vele együtt két filmet, Paltrow őt se ismerte.

Fotó: Stefanie Keenan/Getty Images

Ezek után talán már meglepő sem volt, hogy a színésznő nem értette, hogy Samuel L. Jackson – akiről az egész világ tudja, hogy Nick Fury akkor is, ha egy Marvel-filmet se látott életében –, mit keres a Bosszúállók: Végjáték fotózásán. Könnyebb lett volna felsorolni, hogy mi az, amivel Paltrow tisztában van, de lassan valaki visszakapcsolhatná robotpilótából, mert úgy maradt.

Gwyneth Paltrow nem tudta, hogy Samuel L. Jackson mit keres a Bosszúállók fotózásán
Szerintetek direkt csinálja vagy más van a háttérben?

Justin Bieber

Szerencsétlen Justin Biebert tinédzserkora óta utálja az internet egy része, az utóbbi időkben viszont reménykedhettünk, hogy kezd benőni a feje lágya, sőt, picit még sajnálhattuk is, hogy ő lett mindenki bokszzsákja még azelőtt, hogy felnőtté válhatott volna. Idén aztán rádöbbentett minket, hogy érettebb nem, maximum csendesebb lett. Az évet rögtön azzal kezdte, hogy leszólta egy kislány autóját. Ezután többször bevédte, sőt, Michael Jackson és 2Pac reinkarnációjának kiáltotta ki a nőverő Chris Brownt. Csúnyán lekoppintotta Kanye West ronda ruháit, hogy megalapítsa saját ruhamárkáját, majd áprilisi tréfaként elhitette mindenkivel, hogy apa lesz.

Fotó: Jayne Kamin/Getty Images)

Már ennyi is elég lehetne a listás helyezéséhez, de azért még belehúzott, amikor minden előzmény nélkül bejelentette, hogy verekedni akar Tom Cruise-zal. Közben a turnéján dolgozó koreográfusa elmondta, hogy alul volt fizetve, és az énekes rettenetesen bánik a nőkkel. Az i-re a pontot az tette fel, amikor az Instagramon azt írta, hogy lájkokat gyűjt, cserébe pedig új albumot ad ki.

Schobert Norbert

Schobert igazán csak az év második felére lendült be, méghozzá Benke László temetésén, ahol lőtt egy szelfit. Több kommentelő jelezte, hogy ez nincs rendben, Schobert törölte a képet, később viszont kifejezte nemtetszését, amiért ez az egész másoknak nem tetszett. Ezután kifejtette, hogy ha liberálisan neveled a gyerekedet, akkor a szexmaffia áldozata lesz, éppen ezért életének minden részét irányítani kell. Nem sokkal később pedig arról értekezett egy videójában, hogy a kommunizmus egyik elve, hogy a pénz olyan, mint a krumpli, a pénz pedig egy korlátlan energia, majd elmondta, hogy ő egyébként nem gazdag, mármint Csányi Sándorhoz és Mészáros Lőrinchez képest.

Kiemelt kép:
Kevin Mazur/Getty Images – Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik