Szórakozás

Schobert Norbi elmondta, hogy egy szegény ember hogyan lehet gazdag

Ennyire egyszerű.
Korábban a témában:

Schobert Norbi vasárnap este – ahelyett, hogy a Sztárban sztár leszek! döntőjét nézte volna – leült a gépe elé, háta mögött a nagyobbik fiával és indított egy live videót a Facebookon. Kezdésnek elmondta, hogy most nem az egészséges életmódról fog beszélni, mert az már uncsi, helyette a siker és a pénz lesz a téma.

Azt látom, hogy alapvetően van egy utálat. Szegény ember-gazdag ember. Utáljuk a gazdag embert, mert szegények vagyunk. Irigyeljük is, de közben azt mondjuk, hogy nem irigyeljük, mert a pénz nem boldogít. Dehogynem boldogít! Helyesbítenék, önmagában nem boldogít

– kezdte Schobert, aki a pénzt összehasonlította a krumplival.

Valahonnan a középkorból vagy a kommunizmusból vannak azok az elvek, hogy azt gondolják az emberek, hogy a pénz az olyan, mint a krumpli. Tehát hogy van egy nagy tál és a gazdagok ebből nagyon sokat kivesznek és nagyon kevés marad a szegényeknek. Ezért nehéz a szegények sorsa, mert a gazdagok nagyon sokat elvesznek a szegényektől, de ez nem igaz. A pénzből bármennyi rendelkezésre áll, korlátlan. Ez egy energia.

Ezt követően pedig elmagyarázta, hogy hogyan lehet bárkiből gazdag.

Ha körülötted minél több gazdag ember kezd élni, az egy óriási esély arra, hogy te magad is gazdag legyél. Egyszerűen azért, mert ha minél több szegény ember vesz körül, az egész környezet szegény, akkor sokkal kisebb az az esély, ahonnan pénzt tudunk keresni. Vegyünk egy példát: mondjuk ablakot pucolunk. Ha körülöttünk sok gazdag ember van, akkor sok helyre hívnak ablakot pucolni, drágábban tudok ott ablakot pucolni és értelemszerűen egy idő után, ha van eszem és hitem és tervem, akkor már én szervezem az ablakpucolást. Egy idő után rengeteg pénzed lesz és így lesz eggyel több gazdag ember.

A gondolatot pedig azzal zárt, hogy valójában ő is szegény.

A lényeg, hogy a gazdag emberek nem irigyelni és utálni kell. Én például nagyon szegény ember vagyok Csányi Sándorhoz vagy a Mészáros Lőrinchez képest. Hát még milyen szegény ember vagyok a Bill Gateshez képest.

Kiemelt kép: StoryExtra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.