Szórakozás

Komoly büntetés vár a nőre, aki repülés közben ki akarta nyitni az ajtót

Olyan nagy volt a veszély, hogy vadászgépek kísérték a repülőgépet.

A 25 éves Chloe Haines egy, a törökországi Dalamanba tartó Jet2 gépen „agresszíven, sértően és veszélyesen” viselkedett, például ki akarta repülés közben nyitni az egyik ajtót. A gépnek végül vissza kellett térnie a London Stansted repülőtérre, két katonai vadászgép kíséretében.

A repülőn Hainest egy korábbi kidobó vitte végül a földre, miután a légiutas-kísérőket ütötte, rúgta és sikított rájuk. A férfi azt mesélte a Metrónak, hogy a nő bár kicsi volt, nagyon erős, mintha szuperereje lenne. A Sunnak egy másik utas mesélte, hogy valaki ráült a nőre, míg kettő másik egy-egy kezét tartotta, ekkor Haines elkezdett kiabálni:

Szállj le rólam, meg fogok ölni mindenkit!

A gép mellé riasztottak két Typhoon vadászgépet is a júnis 22-én történt esetkor.

A repülő landolásakor a nőt azonnal letartóztatták, és előzetesbe került július 30-ig, több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják. Emellett a Jet2 légitársaság most közölte,

85 ezer font, azaz 31 millió forint megfizetésére kötelezik, és örökre kitiltották a gépeikről Hainest.

„Szembe kell néznie a cselekedetének következményeivel, és mi minden erőnkkel arra törekszünk, hogy visszakapjunk minden költséget, aminek kitett minket ez az elterelés, ahogy azt tesszük minden bomlasztó utassal” – nyilatkozta Steve Heapy, a Jet2 vezérigazgatrója.

Kiemelt kép: Linkedin, Twitter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik