A párommal másfél éve vagyunk együtt, külföldön ismerkedtünk meg, közös ismerősökön keresztül. Én egy ideje itthon élek, ő kint, és még nem mutatott be az édesanyjának, aki vele él egy házban. Pár hete feljött, hogy esetleg lépjünk tovább és költözzünk össze, elmondtam neki, hogy hogyan képzelem az életünket, majd ő is elmondta. Meglepetésemre az a vágya, hogy odaköltözzek hozzájuk külföldre, és mindhárman együtt éljünk, majd sorban jöhetnek a gyerekek is. Ezen kiakadtam, mert szeretnék saját otthont vele, amit mi rendezünk be, mi szépítünk, építünk, szeretném időnként elengedni magam és nem azon görcsölni, hogy megfeleljek az anyósomnak. Nem tudom, hogy milyen ember, nem találkoztam vele, de ezzel együtt nem tartom egészségesnek ezt egy párkapcsolatra nézve. A párom kiakadt, amiért eszem ágában sincs ilyen életet élni, és most úgy érzem, válaszút elé érkeztünk: van egyáltalán értelme folytatni ezt a kapcsolatot?
Az olvasói levelet Helga (ál)nevű olvasónktól kaptuk, aki másokhoz hasonlóan sok olyan tanácsot kap az ismerőseitől, amik nem biztos, hogy számára a legjobbak.
Mit lehet tenni?
A párkapcsolatok első három évében rendszerint az egymáshoz való alkalmazkodás okozza a problémákat. Miután a szenvedélyes időszak elcsitult, kirajzolódik mindkét fél valódi személyisége, jellemvonása, azok árnyoldalai. A hatalmas szerelemben az elején mindent sokkal pozitívabbnak, szebbnek, ígéretesebbnek gondolunk, és hajlamosak vagyunk elengedni a fülünk mellett információkat. Valószínűsíthetően olvasónk is már az elején tudta, hogy a férfi, akibe beleszeretett, az édesanyjával él együtt, így a férfi nem árult zsákbamacskát az életével kapcsolatban. Feltehetően oka van annak, hogy az anyjával él felnőtt férfi létére, betegség, anyagi helyzet vagy más egyéb okai is lehetnek.
A jövőkép olyan dolog, aminek fontossága a kapcsolatok elején jóval hangsúlyosabbnak kellene lennie, mint ahogyan hinnénk. Nem mindegy, hogy valaki körbe akarja utazni a világot évekig, vagy az édesanyját szeretné ápolni egészen a sírig. Bármelyik legyen is valaki célja, érthetően olyan partner szeretne magának, aki a céljaiban támogatja, ahogyan olvasónknak is olyan férfire van szüksége, aki őt támogatja. Jelen esetben a családalapításban. A közös cél egy része tehát megvan, viszont a körülmények némileg gátlóak lehetnek. Olvasónknak joga van eldönteni, hogy együtt szeretne-e élni az anyóssal, ápolni, gondoskodni róla, vagy sem. Ez komoly felelősség, nehézség, és egyelőre még nem is találkoztak egymással, tehát fennáll annak is a lehetősége, hogy nem jönnek ki jól egymással.
A közös ismerősöknél érdemes lenne rákérdezni arra, ők találkoztak-e a férfi édesanyjával, és hogy milyen ember, ezek után pedig hasznos lenne, ha egymással is találkoznának, mielőtt olvasónk végleg dönt arról, hogy szakít a partnerével. Amennyiben az édesanya kemény dió, és láthatóan arra sem lenne lehetősége olvasónknak, hogy a közös házban a saját szobát átrendezze, berendezze, ha semmihez nem kapna hozzászólást, beleszólást, és ha olyan elvárásokat támasztana a partner vele szemben, amiket képtelen lenne teljesíteni, akkor egyértelmű, hogy ez nem az olvasónk útja.
A másfél éves kapcsolat még fiatalnak számít, ha az ekkor fennálló problémákkal nem tud két ember mit kezdeni, ha a viták arról szólnak, hogy egyik vagy másik fél szeretné rákényszeríteni a saját akaratát a másikra, akkor célszerű átgondolni, meddig tudják így folytatni, valóban boldog, harmonikus életet tudnának-e együtt élni vagy sem. A jó partnerválasztásban sok-sok tényezőnek kell összeállnia, és a közös jövőkép rengeteget nyom a latba a kapcsolat elején.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
