Egy csodálatos nővel élek, nemrég született meg a kisbabánk. Odaadó, kedves, másokért élő, csodálatos ember. Gömbölyödő pocakkal is gyönyörűnek láttam, most is annak tartom a szülés után is. Boldog vagyok vele és nagyon szeretjük egymást. Mégis elsírom magam, ha az exemre gondolok. Aki elvetette a babánkat, aki helyettem visszatért a régi szerelméhez, holott közös otthont terveztünk együtt három évvel ezelőtt. Hogy lehet mást szeretni és másba szerelmesnek lenni? Annyira hiányzik, vagy nem is tudom, mit érzek és miért érzem. Iszonyatos és kettős érzelmi hullámvasút. Minden apró korábbi közös élmény, vagy egy hír, egy hely a tévében, egy sportesemény, egy előadó, akinek a koncertjén voltunk feltépi a sebet, holott lassan három éve már, hogy ő nem az enyém, és van egy párom és társam, aki jobb és értékesebb! És mégis. Van ebből kiút? Köszönöm a válaszod, és minden tanácsod.
A levelet Ernő nevű olvasónktól kaptuk, aki képtelen elengedni az exbarátnőjét, valószínűleg a veszteség érzése annyira nagy, hogy a gyász folyamata nem tudott lezárulni.
Mit lehet tenni?
A kettős érzés egyértelműen maga alá temetheti az embert, hiszen nem lehetünk egyszerre kint és bent. A kétségek, az emlékek folyamatosan jelen vannak, miközben zajlik az élet, talán bűntudat, szégyenérzet is társul a múltbéli lezáratlan érzések miatt a családjával szemben. Érthető mindez, a fájdalom és a gyász még mindig jelen van az olvasó életében, és bár kívülről nézve továbblépett, valami mégis ott tartja a múltban.
Az exbarátnővel kapcsolatos zavaros érzések leginkább azért lehetnek még mindig napirenden, mert történt egy súlyos bizalomvesztés, egy baba elvesztése. Az olvasó ezek szerint vele képzelte el a családalapítást, vele tervezte az életét, a közös otthon is erre utal. Nem így történt, az ex valamiért máshogy döntött, vélhetően megvolt rá a maga oka – talán ő nem volt képes viszonozni az olvasó érzéseit. Döntött, és ezzel egy életre sebet okozott, ezért is lenne fontos valakivel őszintén megbeszélni ezeket, és mihamarabb lezárni. Ennek van módja egyedül is, de ha a fájdalom olyan mértékű, hogy évek óta nem múlik, sőt, a gyereke születése körüli gondolatok, tettek előhozták a múltbéli fájdalmat, érdemes megkeresni egy terapeutát, aki segít ebben.
Egy ilyen beszélgetés segít elengedni a másikat, ráébreszti az embert arra, miért is jó, hogy a szakítás megtörtént és mindenki tovább tud tényleges lépni. A szakítás, a válás sajnos a szerelem velejárója. Ha bonyolult a találkozás, akkor egy legjobb barát segíthet, már az is sokszor segítség, ha valakivel őszintén, tét nélkül beszélgethetünk az érzéseinkről, tisztázhatjuk azokat. Ha nincs senki, akiben megbízna, akkor a kézzel írt, el nem küldött levelek segíthetnek végleg lezárni a múltat: az írás vezeti a gondolatokat, de ezt is inkább terápiás környezetben, vezetett metódusban könnyebb lezárni. Természetesen fontos, hogy a jelenlegi partner ne találja meg a leveleket.
Az abortusz az exbarátnőnek sem könnyű döntés, számos megbeszélés előzi meg a tettet. A gyász folyamata neki is mély fájdalommal, szomorúsággal és depresszióval járt együtt. A trauma biztosan benne is ott van, és ha később vállal majd gyereket, akkor a művi úton elvesztett babával kapcsolatos bűntudat és önvád jelen lesz az életében. Elképzelhető, hogy oka volt rá, hogy így döntsön, lehetséges, hogy nem volt biztos abban, hogy ki az apa, esetleg egészségügyi oka volt erre, vagy más, korábbi trauma miatt döntött így, amiről nem volt képes beszélni a párkapcsolatban. A folyamat pszichoszomatikus tünetekkel is együtt járt, és egész biztos, hogy élete végéig viselni fogja a negatív érzéseket.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
