Bublé célja az volt, hogy összegyűjtsön néhány százezer dollárt (több tízmillió forintot) azért, hogy az egyik zeneipari fejes, David Foster (aki Céline Dionnal és Whitney Houstonnal is dolgozott együtt – a szerk.) szerződtesse őt a karrierje elején. A segítség helyett azonban kellemetlen megjegyzések következtek: Foster azt mondta neki, hogy a zenéje eladhatatlan.
Ez önmagában is vicces, de tekintve, hogy az énekes azóta több mint 50 millió albumot adott el a világon, még inkább az.
Bublé egyébként annyira felhúzta magát, hogy az incidens nemhogy eltántorította, még ösztönözte is arra, hogy valahogy megszerezze a pénzt. Visszament Vancouverbe, ahol egy menedzserrel végigjárta a bankokat, hogy hitelhez jusson.
Azután elrepültem Fosterhez és annyit mondtam neki, tessék, megvan a pénz
– mondta az énekes, majd hozzátette, nem sokkal később el is kezdték a közös munkát.
Később megkérte Fostert, hadd beszéljen a Warner Bros. elnökével. Amikor belépett hozzájuk, Tom Whalley csak annyit kért tőle, magyarázza el, miért kéne szerződtetniük úgy, hogy már volt egy Frank Sinatrájuk.
A legnagyobb tisztelettel mondom, hogy bár Sinatra halott, ne temessük el a műfajt vele együtt. Keményen fogok dolgozni, hogy betöltsem az űrt, amit hagyott
– mondta Bublé, három nappal később pedig a nagyapja azzal rontott be hozzá, hogy szerződést kötnek vele.
És hogy milyen luxusterméket vinne egy lakatlan szigetre?
