Hogyan mentette ki a titkosszolgálat a kínos helyzetbe került politikust a hátsó ajtón keresztül? Mit evett a német kancellár a személyzeti konyhán? Hogyan lett életmentő a hetvenes évek rettegett terroristájából? Mit látott Budapestből a drogos popdíva? Mi igaz a világklasszis focisták féktelen tivornyáiról? Mi az, aminek a világ pénzpiacait bedöntő milliárdos sem tud ellenállni? Hogyan falaz a személyzet a házasságtörő vendégeknek? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a Luxushotel, Hungary. A budapesti ötcsillagos szállodák titokzatos világát bemutató könyv szerzőjével Kordos Szabolccsal beszélgettünk.
Miként született meg a könyv ötlete.
Magyarország legexkluzívabb lakosztályáról készítettünk riportot fotós kollégámmal, amikor a szállodaigazgató meghívott bennünket kávézni. Lenyűgöző figura volt, azonban szinte egyetlen kérdésünkre sem adhatott őszinte választ. Felébredt bennem a kíváncsiság, mindent tudni akartam erről a világról, amely egyszerre hazai, kézzelfogható, ugyanakkor nagyvilági és titokzatos is egyben. A saját kíváncsiságomat elégítettem ki azzal, hogy fél éven át szinte estéről estére találkozókat szerveztem azokkal a szakemberekkel akik oly sokat láttak és tapasztaltak.
Mi volt a módszere, hogyan épült be a luxusszállodák zárt világába?
Úgy éreztem, hogy riportalanyaim közül sokan szinte vártak erre a pillanatra. Arra, hogy elmondhassák a történetüket, könnyíthessenek a lelkükön, vagy éppen eldicsekedhessenek az élményeikkel. A névtelenség és arctalanság biztosította számukra a lehetőséget, hogy nyíltan, tabuk nélkül mesélhessenek. Ennek ellenére nem volt egyszerű a dolgom, eleinte nagyon óvatosak voltak. Hónapok kellettek hozzá, hogy megnyíljanak, a bizalmukba fogadjanak. Volt, akivel hetente több alkalommal is találkoztam, barátokká váltunk, segített eligazodni ebben a környezetben, más csak egy-egy lopott órát szánt rám. Azért is hálás vagyok.
Hány embert sikerült szóra bírni?
Óvatosan kell fogalmaznom, mert minden, amit az informátorokról elárulok, visszaüthet rájuk. Titoktartási szerződések, és egy diszkrét szakma íratlan szabályai kötik őket. Sokat kockáztattak azzal, hogy szóba álltak velem. Ez a könyv egy riportkönyv, igaz történetek szerepelnek benne, a megszólalókkal kapcsolatban azonban szándékosan ködösítek. Számomra az ő biztonságuk a legfontosabb. A könyv írása közben is úgy kavartam a szálakat, játszottam nevekkel, nemekkel és pozíciókkal, hogy egyikük se legyen felismerhető. Annyit elárulhatok, hogy volt közöttük felső vezető, takarítónő, pincér, bárpultos, londiner, recepciós, üzletkötő. Más és más világokban élnek ők, ezért érdekes a történetük. De hogy pontosan kik ők? Na ez az, amit soha nem tudnak meg. Tőlem legalábbis biztosan nem.
Leleplező könyv született?
Nem a hatáskeltés volt a szándék. Igyekeztem tárgyilagos maradni, de a forrásaim mind másként élték meg a történeteket. Míg az egyiküket kiborította ez a közeg, az álságos mosolyok, a vendégek olykor extrém óhajai, az, hogy napról-napra emberek életébe lát bele, addig egy másikat ez egyáltalán nem feszélyezett. Őt inkább a belső viszonyok, a pénzügyi machinációk foglalkoztatták, olyan kérdések, amelyek a saját életét befolyásolják. Másfajta „leleplezésekkel” szolgáltak, de az tény, hogy sok tabu ledőlt, illetve ami eddig csak híresztelés, pletyka volt, az itt bizonyossággá válik.
Számíthat-e a budapesti luxusszállodák haragjára, esetleg akaszthatnak-e pereket a nyakába?
Kész öngyilkosság lett volna mindent és mindenkit a nevén nevezni. Meg értelmetlen. Nem azért gyűjtöttem be az információkat, hogy aztán kellemetlen helyzetbe sodorjak embereket: Az ötcsillagos szakmáról akartam valós képet nyújtani. Az, hogy melyik párt melyik minisztere volt érintett abban a bizonyos ügyben, vagy melyik szállodában történt egy alvilági találkozó, esetleg, melyik ismert hölgy szórakoztatta jó pénzért a túlfűtött férfi vendégeket, az már csak részletkérdés. A forrásaim nyíltan beszéltek, én azonban ha kellett, diszkréten kezeltem a történeteiket, hogy ne gázoljak bele egy másik, számomra ismeretlen ember magánszférájába. Néhány nevet leírtam, a többit legfeljebb az emlékezetemben őrzöm. Találgatni azonban lehet, ebben igyekeztem partner lenni! Ami a szállodásokat és a szakmát illeti, bízom benne, hogy – ha nem is a nyilvánosság előtt -, de egymás közt hitelesnek tartják majd a könyvet.
Mi okozta a legnagyobb meglepetést az anyaggyűjtés során?
Minden találkozóról izgatottan tértem haza. És legkevésbé a botrányosnak nevezhető történetek, mint Naomi Campbell hisztije, vagy a magyar politikus orgiája, vagy a házi mini-maffiák miatt. Bőven voltak humoros és szép pillanatok is, például Santana döbbenetes születésnapi ajándéka Máriának, a hotel legszebb dolgozójának. A bárpincér sztorijain is remekül szórakoztam. Az a kép alakult ki bennem, hogy egy ötcsillagos szállodában valóban minden vágyát teljesítik a vendégnek – csak bírja finanszírozni.
Kiknek ajánlja a könyvet?
Mindenkinek, aki nem csak a csillogó látszatra kíváncsi, hanem arra is, hogy milyen a valóság mögötte. Azoknak, akik járják a világot, az ötcsillagos szállodák törzsvendégei, és azoknak is, akik még soha sem lépték át egyetlen ilyen intézmény ajtaját sem, de él bennük a kíváncsiság. Tényfeltáró könyvnek szánom a Luxushotel Hungary-t, egy zárt világot mutat be, reményeim szerint hitelesen, de egyben szórakoztatóan is.
Fotó: MTI
Részlet a könyvből:
“A magyarokat nem lehet túlzott rajongással vádolni, sok sztár kimondottan meglepődik, amikor a szokásos vakuvillantós, sikítós őrület helyett két megfáradt autogramvadász ácsorog a hotel bejáratánál. Michael Jackson itt-tartózkodásakor azonban elszabadult a pokol. A luxushotel alkalmazottjai örültek, hogy ilyen nagy sztárral szívhattak egy levegőt, de közben azért is fohászkodtak, hogy minél hamarabb felüljön a magángépére, ők pedig visszakapják régi, normálishoz közelítő életüket. ‘A fotósok a kocsim tetejére álltak, hogy jobban lássanak, cigarettacsikkekkel volt tele az előtér, meg lehetett őrülni. Jacksonból keveset láttunk, mert hatalmas sleppel érkezett, és hermetikusan elzárták a külvilágtól. Neki gyakorlatilag nem volt saját, önálló akarata. Egy nagy gyerek benyomását keltette, aki annyit ismer a világból, amennyit a környezete elárul neki’ – emlékezett vissza az egyik forrásom. Jackson olyannyira kiemelt vendég volt, hogy saját testőrsége mellett a Köztársasági Őrezred hivatásos tisztjei is védték. Más kérdés, hogy egyszer sikerült mindannyiukat kicseleznie. Az énekes egyedül indult sétára a belvárosban, de már a Vörösmarty téren rádöbbent, hogy ez rossz döntés volt. Egy lemezboltból karhatalommal kellett kimenekíteni a rajongói szerető öleléséből. A kétszáz négyzetméteres lakosztályon Jackson sokadmagával osztozott. A rajongói a szó szoros értelmében az ablaka alatt éjszakáztak abban a reményben, hogy legalább egyetlen pillanatra megláthatják őt. Az ablak időnként kinyílt, de nem mindig Jackson maszkos alakja bukkant fel mögötte. A lakosztály lakói személyes tárgyakat, fotókat, apróságokat dobáltak ki a kilencemeletes magasságból a rajongóknak. Néhány relikvia egy fán landolt, és a lombok közül szedték ki a rajongók. Amikor a pop hercege elhunyt, több százan emlékeztek rá ennél a bizonyos fánál.
‘A Jackson-csapat tele volt gyermeteg lelkekkel. Éppen munkába tartottam, amikor azt vettem észre, hogy esik a hó. Tavasszal! Persze nem a hó hullott, hanem a lakosztályban szétszedték a párnákat, és az ablakon kiszórták a tollpihéket ‘– idézte fel a beszélgetőpartnerem. Míg a tollak szétdobálása ártatlan csínytevés volt, egy másik esetnek komoly, akár végzetes következményei is lehettek volna. A világsztár vagy a stábjából valaki kidobott az ablakon egy nagy zacskó, félig megolvadt jeget, és a több kilós súly egy rajongó fejétől két centire landolt. Soha nem derült ki, hogy Jackson dobálózott vagy a környezetéből tette ezt valaki.
Ha kedvet kapott a könyvhöz, ide kattintva megvásárolhatja.
