„Élni ingyen, avagy hogyan hazudoztam körbe a világot” – ez a címe VV Olivér önéletrajzi könyvének, melynek fejezeteihez Noel Péter író készített interjút a volt villalakóval.Ennek alapján íródott sorozatunk második részében a VV5 játékosa játékgép-függőségéről mesél.
“Egy presszóba jártunk a barátokkal, ahol láttam Gyuri bá’-t játszani, és elég sokszor nyert. Na, gondoltam, kipróbálom. Belekulcsoltattam száz forintért, és máris kaptam egy teli egyes bárt. Ez négyezer forintot jelentett. Képzelheted, milyen érzés volt. Akkoriban ez nagyon nagy pénz volt.
(…) Muszáj volt valahonnan pénzt karistolnom. Ezért ’92-’93 tájékán, ha apám adott egy ötezrest, hogy menjek el vásárolni, akkor elkezdtem a visszajáróval durrantgatni. Ilyenekre jött ki otthon az elszámolás, ezerkétszáz forint a kenyér, hatszáz a tej, stb… Teljesen irreális volt abban az időben.
(…) Szegény édesapámtól pénzt loptam. Borzalmas. Mondjuk, fontos megjegyeznem, utoljára tizennégy évesen tettem ilyet. És maximum egy éven át tartott. De milyen gusztustalan, féreg dolog ez” – ismerte be az egykori villalakó, akit szerelme, Enikő segített megszabadítani szenvedélyétől két évvel ezelőtt.
“A legfontosabb a nyerőgépek kapcsán az, hogy az egész rendszer kamura épül. Úgy vannak beállítva a gépek, hogy 70%-ban veszíts, és 30%-ban nyerj. Vagy még rosszabb az arány. Ebből következik, hiába nyersz egyszer-egyszer, ha a gépnél maradsz, biztosra veheted, benyeli a teljes fizetésedet. Tehát óva intek mindenkit attól, hogy elkezdje! Ezt komolyan mondom!
(…) Rengetegszer kértem kölcsönt kamatra. És annak ellenére tettem, hogy tisztában voltam vele, nem tudom megadni. (…) Katasztrófa. Végtelenségig eltologattam, elhúzogattam, és csak így tudtam törleszteni. De borzalmasan kellemetlen volt, Jézusmária! Azt a korszakot rettenetesen szégyellem. Semmirekellő tróger voltam.
(…) Úgy harmincmilliót játszottam el. Egyébként még mindig van egy-két saram, de törlesztek vadul.”
