Forma-1

Hamilton: Semmi sem akadályozhatja meg, hogy beszéljek a témákról, amik érdekelnek

Mark Thompson / Getty Images
Mark Thompson / Getty Images

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) decemberben megváltoztatta sportkódexét, ennek értelmében 2023-tól nem adhatnak nyilatkozatot a pilóták politikai, vallási, vagy személyes ügyeikről, csak ha előtte írásban engedélyt kapnak rá.

Erről kérdezték Lewis Hamiltont, aki az elmúlt években többször is kiállt különböző ügyek mellett, ráadásul korábban is tiltakozott már különböző szabályozások ellen. A 2022-es szezon egyik leglátványosabb megnyilvánulása az volt, amikor az ékszerek viselését tiltotta be a FIA, erre Hamilton jóformán az összes ékszerét fölvette a sajtótájékoztatójára. A BBC éppen ezért külön rákérdezett a pilótánál, hogy mit szól az új szabályhoz.

Semmi sem akadályozhatja meg, hogy beszéljek a témákról, amik érdekelnek. A sport felelőssége, hogy felemelje a szavát, felhívja a figyelmet a fontos ügyekre. Semmi sem változik

mondta Hamilton.

A Mercedes brit pilótája azt is közölte, ugyan bosszantó, hogy büntetőpontokat kaphat a szabály megszegéséért, de fontos, hogy a kiemelt figyelemmel élni tudjon, ezért nem tartja majd vissza semmitől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik