Június 11-én, életének 88. évében meghalt a világhírű brit kortárs képzőművész, David Hockney – adta hírül a Guardian. Szóvivője szerint a festőt otthonában, békés körülmények közt érte a halál.
A festő, aki forradalmi szemléletmóddal formálta a 20. század művészetét, a ’60-as években vált ismertté a pop-art stílusú képei nyomán. Védjegyévé váltak a medencéket szerepeltető festményei, melyek közül az egyik, a Pool with two figures (Medence két alakkal) 2018-ban rekordáron, 90,3 millió dollárért kelt el a Christie’s New York-i árverésén. Ezt a festményt nem sokkal utána Budapesten is megtekinthették az érdeklődők a Glassyard Galériában – de csak VR-szemüvegen keresztül.
Hockney azonban nem szorította korlátok közé a művészetét: hat évtizedet felkaroló karrierje során fotó-kollázsokat, absztrakt tájképeket, valamint 3D-s alkotásokat is készített.
A háború sem állíthatta meg az alkotásban
Hockney 1937. július 9-én született Bradfordban, saját megfogalmazása szerint „radikális munkáscsaládba”. A képzőművész öt gyermek egyike volt.
Édesapja, Kenneth, lelkiismereti okokból megtagadta a katonai szolgálatot, és egyformán gyűlölte a társadalmi igazságtalanságot, a nukleáris fegyvereket és a dohányzást. Ez azonban úgy tűnik, fiára nem ragadt át: a festő egész életében nagy dohányos volt, amiről meggyőződéssel állította, hogy jó hatással van a mentális egészségére.
Gyermekkorában, a második világháborús bombázások idején Bradfordban lévő otthonuk lépcsője alatt húzódtak meg, 1940-ben azonban egy robbanás az egész utcát romba döntötte. A háborús papírhiány korlátozta Hockney korai művészi próbálkozásait: jobb híján kénytelen volt a konyha padlójára és a templomi énekeskönyvekbe rajzolni.
1959-ben a London’s Royal College of Art diákja lett, ahol hamar kiszúrták, milyen kivételes tehetség. Onnantól kezdve sok értelemben lázadónak tartott művészetét rendszeresen használta a különféle társadalmi konvenciók és folyamatok megkérdőjelezésére.

