Fodor Zsóka a TV2-nek nyilatkozott a lakhatásáról, arról, milyen társra vágyik, és még a fiataloknak is üzent.
Nemrég lapunk is beszámolt róla, hogy a színésznő költözni kényszerül, most azonban pontosított: budapesti bérelt lakása tulajával nagyon jó kapcsolatot ápol, és az illető januárban annyit kért tőle, a következő két évben valamikor költözzön ki.
Arra a kérdésre, hogy van-e még olyan dolog, amit nagyon szeretne, Fodor így felelt:
Találkozni egy olyan korom körüli emberrel, aki saját családdal, lakással rendelkezik, de ugyanúgy magányos – azzal együtt, hogy családja van, vagy külföldön vannak a gyerekek, vagy elvált –, akivel lehetne együtt utazni, elmenni színházba, moziba. Ezekre a helyekre egyedül nem igen jó elmenni. Na, ennek örülnék. Természetesen, harmadszor nem óhajtok férjhez menni, 84 éves nő ne is álmodozzon. Mert amiért a nők férjhez mennek, az a rész engem nem érdekel. Szoktam mondani, hogy a férfiak deréktól felfelé érdekelnek hosszú évek óta. De egy jó barát, ha szembe jönne velem az utcán, és azt mondaná, »művésznő, megiszunk egy kávét?«, és egzisztenciálisan is, külalakra is úgy néz ki, akkor azt mondanám: »hát, egy kapucsínót kérek«.
Fodor Zsóka jótanácsai
A színésznő azt mondta, ha már a kezében van a mikrofon, megragadná az alkalmat, hogy adjon pár jótanácsot.
Bulizzatok sokat, mert később már nem ugyanaz, én már csak tudom. De bulizni, lehetőleg, rendezővel, operatőrrel, dramaturggal. Fölfelé kell barátkozni, mert megalapozhatjátok négy év alatt a jövőtöket. Ha nekem elsőévesen valaki ezt elmondja, nem kellett volna ötven évig várnom, hogy ismert legyek
– fogalmazott Fodor Zsóka.

