Forma-1

Hamilton triplája, Ricciardo vetődése és Leclerc zsenije – ezek voltak az év legszebb előzései

Korábban a témában:

Az utóbbi években egyre többen emelték fel a hangjukat, amiért kevés az előzés a Forma-1-ben. Abban szakértők, versenyzők és rajongók is egyetértenek, hogy lehetnének izgalmasabbak a versenyhétvégék, sőt Fernando Alonso – állítása szerint – ezért is hagyja ott a száguldó cirkuszt.

FUJI, JAPAN - OCTOBER 13: Fernando Alonso of Spain and Toyota Gazoo Racing on stage with fans at Fuji International Speedway on October 13, 2018 in Fuji, Japan. (Photo by James Moy Photography/Getty Images)
Ezért hagyja ott Fernando Alonso a Forma-1-et
Két fő indokot jelölt ki, az egyikkel sok rajongó egyetért.

Ennek ellenére azért az idén is akadt néhány kiélezett csata, amit érdemes újra elővenni. Csokorba szedtük a legérdekesebbeket.

Lewis Hamilton hármas előzése

Nehéz védekezni a brit pilóta félelmetes ellen, de ilyen akciót még tőle is ritkán látni: Esteban OcontNico Hülkenberget és Alonsót egy kanyarban intézte el Hamilton. A mezőny azért sűrűsödött be április nyolcadikán Bahreinben, mert a virtuális safety car után gyakorlatilag újra rajtolt a mezőny. A trió élén Hülkenberg haladt, akit Ocon támadott, mögöttük pedig a McLaren spanyolja ólálkodott, hátha néhány hellyel előrébb tud menni a csörtét kihasználva. Ez az egész csörte azonban külső íven történt, Lewis Hamilton pedig időben felismerte a lehetőséget, így rákapcsolt és a belső ívben egyedülálló módon három versenyzőt is meg tudott előzni.

Leclerc váratlan húzása

A Forma-1 izgalmas kérdése: mire viszi Charles Leclerc jövőre a Ferrarival? A bajnokaspiráns olasz istálló saját nevelése, 2018-ban a Sauberben nem sok sikerélménye volt, de így is mutatott valamit tehetségéből. Szocsiban egészen jó futama volt idén, többek között Kevin Magnussent is megelőzte. Tegyük félre, hogy a Haas jóval erősebb autót rakott össze 2018-ban, mint Leclercé és nézzük azt, hogy a dán pilótára a legnagyobbak is panaszkodnak, hogy életveszély megkísérelni az előzést vele szemben. Ennek tükrében nézzük meg a monacói manőverét: hiába szorította ki ellenfele, mégis visszahozta a kocsit, sőt tempóban megverte a Haast. Ha ezt a Ferrariban is hozza, imádni fogják az olaszok.

Bottas merész gyorsítása az Eau Rouge-on

Valtteri Bottasról kevés szó esik Hamilton árnyékában, pedig a finn pilóta az egyik legkiegyensúlyozottabb a mezőnyben. Ritkán vállal kockázatot, viszont ritkán is bakizik. Az augusztusi, Belgiumi Nagydíjon azért megmutatta, hogy nem egy alamuszi versenyző: az összes pálya egyik legjobban rettegett szakaszán, az Eau Rouge-on csak a legvagányabbak mernek manőverezni. Bottas pedig éppen ezt tette, Brendon Hartley mellett beletaposott és a gyors kanyarban kívülről érkezve előzött. Nem mindenki merné megtenni – még kevesebben tudnák ilyen profin megcsinálni.

Verstappen agresszív támadása

Max Verstappen nem egy koccanás okozója volt 2018-ban, kap is érte hideget-meleget. Legtöbbször nem járt szerencsével, ám az idei Brazil Nagydíj ékes példája annak, miért is csinálja azt a holland, ami annyi galibát okoz. Sebastian Vettel után loholt és szokott erőszakossággal támadta a németet. Ezúttal bejött a taktikája, pedig belső ívről tolta be a Ferrarit a pálya közepére, benne volt a pakliban egy újabb ütközés. A Formula-1 hivatalos oldalán egyébként csak az ötödik legszebb előzésnek szavazták meg a szurkolók.

Vettel tökéletes előzése

Egy kis agresszivitásért azért Vettel sem megy a szomszédba. Ausztriában bemutatta, hogyan is kell tökéletesen megelőzni az ellenfelet: Lewis Hamiltont nemes egyszerűséggel kiszorította, majd olyan ívben húzta be az autóját a kanyarban, hogy a britnek esélye se legyen azonnal visszatámadni. Ebből láttunk tőle idén keveset sajnos, pedig mesterfokon képes megcsinálni.

Az ausztrál vetődés

Végezetül pedig nem lehet teljes a gyűjtemény a közönség kedvence, Daniel Ricciardo bevetődős manővere nélkül. Az előzés sava-borsa, hogy váratlan ritmusba gyorsít föl az ausztrál versenyző, ezzel meglepi az ellenfelét és hirtelen elé tud ugrani. Látványos, nagyon hatékony és nem utolsó sorban rettentő nehéz védekezni ellene. Vettelnek is összejött egy Bottas ellen a Brit Nagydíjon, de a műfaj professzora mégis Ricciardo. A Red Bull pilótája is Bottast előzte meg, szinte fékezés nélkül vette be a kanyart Kínában!

Nyitókép: MTI/EPA/Franck Robichon

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Women shout slogans in front of the Supreme Court during a protest against 'La Manada' (Wolf Pack) in Madrid on 4th May, 2018.
 (Photo by Juan Carlos Lucas/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.