Foci

Böde meglőtte a századik gólját a Fradiban

Korábban a témában:

A listavezető Ferencváros 3-0-ra győzött a Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A fővárosi zöld-fehéreknél a válogatott Böde Dániel a 100. gólját szerezte FTC-színekben, a Tolna-megyeiek pedig egymás után harmadik hazai találkozójukon maradtak szerzett gól nélkül, ez pedig élvonalbeli története során most először fordult elő a csapattal.

A Ferencváros gyakorlatilag az első félidőben eldöntötte az összecsapást, miután a játékrész egészében meggyőző fölényben futballozott, és alig félóra alatt két gólt is szerzett. A Paksnak nem volt erre válasza, ami a két együttes támadójátéka közötti különbséget figyelembe véve nem is meglepő: a hazaiak az első 45 percben csupán egyszer lőttek kapura, de akkor is célt tévesztettek, míg a vendégek hét próbálkozásából öt is eltalálta a kaput.

Fordulás után bátrabbnak tűnt a Paks játéka, de ez a fölény csupán a mezőnyben volt jelen, kapura lövésig nem jutottak el. Nem úgy a Ferencváros, amely a 67. percben Varga Roland szép szabadrúgásból szerzett góljával végleg eldöntötte a három pont sorsát.

Eredmények – NB I, 16. forduló

Paks – Ferencváros 0-3
Haladás – Diósgyőr 1-1
Kisvárda – Puskás Akadémia 1-0
Mezőkövesd – Újpest 0-0
MTK – Debrecen 0-1

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hajdúszoboszló, 2017. szeptember 13.
Botka László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje érkezik a párt kihelyezett frakcióülésére Hajdúszoboszlón 2017. szeptember 13-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.