Évek óta megy a vita arról, hogy érdemes-e még egyáltalán foglalkozni az Aranylabdával, hiszen kis túlzással bármi történik a tárgyévben, Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi lesz a befutó. Pedig lássuk be, egy-egy esetben akár más is kaphatta volna az elismerést, még sincs kivétel: ha a portugál vagy az argentin válogatott csúnyán leég a világbajnokságon, akkor is megteszi a Bajnokok Ligája-győzelem és BL-gólkirályi cím – 2010-ben így nyert a Barcelona sztárja csapattársai, Xavi, Iniesta és Wesley Sneijder előtt. Az is előfordult, hogy elég volt a díjért 12 gólt lőni a BL-ben és a válogatottat kijuttatni a brazíliai világbajnokságra, 2013-ban a Real Madrid klasszisa ezzel előzte meg az egész évben parádézó Franck Ribéryt.
Az elmúlt évtizedben több igazán jó játékos is megpróbált kibújni a két sztár árnyékából. Ott van például Gareth Bale vagy Neymar, akikről joggal hihettük azt, hogy sikerrel járhatnak. Természetesen van még bennük is potenciál, mégis talán érdemes már egy kicsit máshol körülnézni. Például Liverpoolban, ahol éppen történelmet ír egy ide-oda dobált egyiptomi srác.
A mindössze 25 éves Mohamed Szalah szinte a semmiből robbantott idén, klubcsúcsokat dönt, hátán cipeli csapatát a Bajnokok Ligájában, hazájában fáraóknak kijáró tisztelettel beszélnek róla, valódi népmesei hős. Emellett egy végtelenül szerény, alázatos srác, aki imádja a labdarúgást, segít az embereken, jótékonykodik, nem felejtette el, honnan jött.
Ezek után noha Cristiano Ronaldo a fantasztikus tavaszi teljesítményével bejelentkezett a hatodik Aranylabdájáért, a Liverpool támadója hosszú idő után reményt adhat az európai futballnak, hogy van élet a két nagy mellett/után is. Ez pedig mindenkinek a hasznára válhat.
Egy borzalmas tragédia miatt került Európába
Mo Szalah kivételes tehetségnek számított hazájában, nem volt még 18 éves, amikor 2010 májusában bemutatkozott az egyiptomi első osztályban, az El Mokawloonban.
Nem is ment rosszul neki a játék a felnőttek között, ám amellett, hogy Egyiptomot évek óta véres polgárháború sújtotta, őt is rendkívül érzékenyen érintette, amikor 2012 februárjában, egy Al-Masry-Al-Ahly bajnoki meccset után a Port Said Stadionban 74 szurkoló vesztette életét a két tábor összecsapásában.
A pályára özönlő emberek közül többen kést, kardot, fegyvert rántottak, több mint ötszázan sérültek meg. A bajnokságot berekesztették, Szalah pedig Svájcba, az FC Baselhez igazolt.
Két évet játszott a svájci bajnokságban, és még mindig csak 22 éves volt, amikor a Chelsea lecsapott rá. Londonban nem sikerült bizonyítania a tehetségét, két év alatt kétszer (Fiorentina, 2015 eleje; Roma, 2015-2016) adták kölcsön.
Azóta persze tudjuk, hatalmas baklövést követett el a Chelsea, amikor nem adtak esélyt az egyiptominak. Már az AS Romában megmutatta, hogy milyen játékos, nem hiába álltak érte 2017 nyarán sorban a sztárcsapatok, sztármenedzserek – végül a Liverpoolnak és Jürgen Kloppnak sikerült megszereznie. Ezek után pedig igazán berobbantak a rakéták, a támadó ősszel kijuttatta a nemzeti csapatát az oroszországi világbajnokságra, és klubcsapatában is döntögeti a rekordokat.
Önkéntelenül is beavatkozott az elnökválasztásba
Szalah-val kapcsolatban elfogytak a jelzők, a nagy nemzetközi lapok ugyanazt a néhányat ismétlik folyamatosan. Ugyanannyi idős, mint Neymar, mindent tud a labdával, jól passzol, jól ível, jól cselez, remek ütemérzéke van, mozgékony, gyors és agilis. Nem lehet megfogni, egyszerűen megállíthatatlan.
A statisztikáival mi nem foglalkoznánk sokat, de azért érdemes kiemelni, hogy Premier League-ben soha korábban nem lőtt 30 gólt afrikai játékos, ahogy a Bajnokok Ligájában szerzett nyolc találatára is csak egy példa (Samuel Eto’o, 2010-2011-es szezon) volt korábban a fekete kontinensről.
Egyiptom az ő sorsdöntő tizenegyesével jutott ki a világbajnokságra 1990 óta először, amivel tényleg elképesztő kultuszra tett szert a hazájában, még iskolát is elneveztek róla a szülővárosában, Nagrigban. Népszerűségét mi se jelzi jobban, mint hogy márciusban egymillió szavazattal második lett az egyiptomi elnökválasztáson, pedig nem is indult rajta.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy az újdonsült szupersztár elszállt volna magától, sőt.
A tizenegyes:
Vagyonát a köz javára fordítja, iskolákat, kórházakat építtet Egyiptomban, font tíz- és százezrekkel támogatja a nélkülöző embereket, segít, ahol tud. A nagrigiak csak úgy nevezik, a boldogságcsináló.
Szalah egy kifonomult srác, aki hiába népszerű, ugyanaz az ember, aki volt. Nem változott semmit. Nyilván nem tud mindenkin segíteni, de rengeteg pénzt költ nehéz helyzetben lévő családokra
– mondta a támadó régi jó barátja, alapítványának egyik vezetője.
Inkubátorokat, egészségügyi programokat, egyetemeket is finanszíroz, mert hisz abban, hogy Egyiptomot talpra lehet állítani. Ez nem önreklám vagy PR-fogás, gyerekkorától kezdődően próbált tenni valamit a közösségéért, és azért akart gazdaggá válni, hogy a terveit meg tudja valósítani. Erre most meg is van a lehetősége, hiszen Liverpoolban 90 ezer fontot keres hetente, és 200 millió font a kivásárlási ára.
Ahogy az életben, úgy a pályán is rendkívül szerény figura. Noha az ő nevét skandálja a tömeg, és tele van vele a sajtó, azt mondja, őt az egyéni elismerések nem izgatják, csakis csapatban tud gondolkodni.
Ha választanom kellene a Bajnokok Ligája-győzelem és az Aranylabda között, nem lehet kérdés, az előbbire voksolnék. BL-t nyerni óriási dolog, el sem tudom képzelni, milyen érzés pontosan. Persze, nagyon jó érzés, hogy a 40 gólommal mindössze hét gólra vagyok Ian Rush klubcsúcsától, de engem inkább az érdekel, hogyan tudom segíteni a csapatom. Ezek a gólok nem nekem, hanem nekünk voltak fontosak, a lényeg, hogy együtt nyerjünk
– mondta Mohamed Szalah.
Hogy mekkora az esélye az Aranylabdára, nehéz megmondani, de az biztosnak tűnik, hogy ott lehet a végelszámolásnál. Ha nem így történik, akkor is egy nemzet hőse marad, aki 25 évesen eljutott oda, hogy a gyerekek azért vesznek számítógépes-játékot, mert vele szeretnének játszani.
(Kiemelt kép: AFP PHOTO / Lindsey PARNABY)
