Norvégiában, az újonc Kleinheisler László góljával került előnybe a magyar labdarúgó-válogatott az Eb-pótselejtezőben (1-0 ide), így kedvező helyzetből várhatja a vasárnapi, budapesti visszavágót – jelen állás szerint megrendezik a mérkőzést. Úgy fest, a norvégok még mindig nem tették túl magukat az oslói vereségen, legalábbis erre engednek következtetni Per-Mathias Högmo szövetségi kapitány szavai:
Megvolt az elképzelésünk arról, hogyan fognak a magyarok támadni az első mérkőzésen. Gusztustalan volt, ahogyan őrizték az 1-0-s előnyüket. Nagy nyomás alá helyeztük a kapujukat, de nem tudtunk egyenlíteni
– idézi a vg.no a norvég kapitányt.
Ami a visszavágót illeti, Högmo szerint az a legfontosabb, hogy ledolgozzák a hátrányukat. A szakember ezt nem is tartja elképzelhetetlennek.
Most az a legfontosabb, hogy egyénileg és csapatszinten is kielemezzük a teljesítményeket és eldöntsük, hogyan kell kezdenünk a visszavágón. Ezután kieszeljük a meccstervet.
A norvég csapat pénteken este utazott Budapestre, majd szombaton már a vasárnapi találkozó helyszínén, a Groupama Arénában edz.