Élő Sport

Harcos győzelemmel került közelebb a vb-negyeddöntőhöz a magyar női kézilabda-válogatott

Szigetváry Zsolt / MTI
Falusi-Udvardi Laura
Szigetváry Zsolt / MTI
Falusi-Udvardi Laura
A csoportban aratott három győzelem után kulcsfontosságú középdöntő-mérkőzésre készült a magyar női kézilabda-válogatott, amely nagyszerű kezdés után magának tette nehézzé a mérkőzést. Végül a győzelem nem forgott veszélyben, Románia egyszer sem tudott egyenlíteni, a 34-29-es siker pedig azt jelenti, hogy Golovin Vlagyimir csapata nagy lépést tett a negyeddöntő felé.

Nagyszerűen kezdett a magyar válogatott, Kuczora nyolc és fél perc alatt háromszor volt eredményes, a magyar válogatott pedig a 15. percre 10-5-ös állást alakított ki.

Eleinte egyáltalán nem látszott, hogy Klujberék nem edzhettek a mérkőzésnek otthont adó csarnokban, a románoknak viszont már több meccsük volt az Ahoyban. A folytatásban támadásban becsúszott néhány magyar hiba, a védekezés is kevéssé volt feszes, a román csapat 13-11-re közelített. Az első félidő hajrájában 50 másodpercig kettős emberhátrányban kézilabdázott a magyar válogatott, két találatot így is megőrzött előnyéből a szünetre a remekül játszó és eddig ötször betaláló Klujber vezérletével.

Szigetváry Zsolt / MTI Klujber Katrin hét góljával a csapat legeredményesebbje volt

A második játékrészre érkezett Janurik a kapuba, a hibák viszont változatlanul megmaradtak a magyar támadásoknál, egyenlíteni azonban nem tudtak a románok.

A kritikus időszakot átvészelve két-három találatos előnyt állandósított a kontinensbajnoki harmadik, a védekezés ismét határozottá vált, az utolsó tíz percen belülre érve pedig újra négygólos vezetésre tett szert a válogatott (28-24). Sőt, a hajrában már öt találat is volt az előny, és bár Janurik ziccert védett, mínusz kettőre visszajöttek a románok (30-28). Ennél közelebb viszont nem tudtak zárkózni, a hajrát a magyarok bírták jobban és végül öt góllal kerekedtek felül.

Kézilabda, női világbajnokság, középdöntő, I. csoport, 1. forduló

Magyarország – Románia 34-29 (18-16)
Rotterdam
v.: Vladimir Jovandic, Marko Sekulic (szerbek)
Magyarország: Szemerey, Janurik (kapusok) – Falusi-Udvardi 3, Vámos 5, Klujber 7, Tóvizi 5, Kuczora 4, Márton 3, Papp, Simon 1, Bordás 1, Faragó Lea 1, Kovács, Hársfalvi 1, Albek 3.

Kapcsolódó

10-5 Tóvizi

A megbeszélés utáni első akcióból lövésig sem jutott Románia, Tóvizi betalált, már öt az előny (10-5).

Román időkérés

Szemerey két másodpercen belül két bravúrt mutatott be, majd egy elrontott magyar akciót követően a románok kértek időt.

9-5 Márton

Szemerey hatalmasat védett Ostase befordulásakor, Márton a balszélről négyre növelte az előnyt (9-5).

8-5 Vámos

Vámos szép egyéni akcióból háromra növelte az előnyt (8-5).

7-5 Kuczora

Ostase beállós pozícióból, Kuczora átlövésből (7-5).

6-4 Klujber

Boiciuc szépített, Klujber gyorsan váélaszolt rá (6-4).

4-3 Rosu

Gyors gólváltás, Rosu találatára Kuczora válaszolt, majd ismét Rosu villant (4-3).

3-1 Falusi-Udvardi

Szemerey bekezdett, előtt az lapos lövést, majd egy gyenge ejtést hárított. Falusi-Udvardi megszerezte első gólját (3-1).

2-1 Klujber

A másik oldalon Tóvizi harcolt ki hetest, ezt Klujber vágta be a hálóba (2-1).

1-1 Grozav

Rosu harcolt ki hetest, Grozav nem hibázott (1-1).

1-0 Kuczora

Falusi-Udvardié az első lehetőség, azt Dumanska védte, de Kuczora bombagóllal javított (1-0).

Himnuszok után

Előbb a magyar, majd a román himnusz hangzott el a rotterdami csarnokban. Jöhet a mérkőzés.

Japán hat góllal legyőzte Svájcot

A magyarok középdöntős csopőortjában egy mérkőzést már lejátszottak, ezen Japán 27-21-re legyőzte Svájcot.

A IV. középdöntős csoportban a pont nélkül kezdő csehek 28-25-re kikaptak a két ponttal érkező Angola legjobbjaitól Dortmundban. A szombathelyi Valerie Smetková háromszor volt eredményes a cseh csapatban.

Golovin nehéz meccsre számít

„Nagyon jó csapat a román, de a tavalyi Eb-hez képest sok mindenben változott. Akkor inkább az átlövőjátéka dominált, most az új kapitánnyal mást játszik. Nehéz mérkőzésre számítok” – nyilatkozta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak.

Miért ne?

„Edzésnapon nem könnyű felkészülni az ellenfélből, így a motiváció egy nagyon fontos tényező lesz, ha az megvan, a csapat egyensúlya is meglehet. Aztán győzzük le Magyarországot. Miért ne?” – nyilatkozta Ovidiu Mihaila, a románok szövetségi kapitánya.

Kapcsolódó
Döntőre készülnek a románok Magyarország ellen a kézivébén
A riválisnak mindenképpen nyernie kellene, ha nyolc közé akar jutni.

Jól megy a románok ellen

Az egyik legnagyobb múltra, 102 egymás elleni mérkőzésre visszatekintő párosítás ez, amelyből 59-szer nyertek a mieink, 9 döntetlen mellett 34 román győzelem született, írta a magyar szövetségi hivatalos honlapja.

„Tétmérkőzéseken hasonlóan a mieink irányába dől a mérleg, 29 mérkőzésből 19 győzelemmel. Az utóbbi három évben háromszor is szembenézett egymással a két együttes. Ez idő alatt ellenfelünk kerete nagy átalakuláson, erőteljes fiatalításon ment keresztül, illetve nemrégiben edzőváltás is történt riválisunk kispadján. Ez hozott újabb változásokat, nemcsak a keretben, hanem játékstílusban is. Emellett persze nem évül el, hogy legutóbb a számunkra bronzérmet hozó Eb-n magabiztosan, 8 góllal nyert a válogatott, míg előtte a felkészülési mérkőzésen 9, azt megelőzően 2022-ben pedig két góllal győzött a csapat” – olvasható.

Románia már botlott

A magyar kéziválogatott eddig hozta a kötelezőt, hiszen Szenegált 26-17-re, Svájcot 32-25-re, míg Iránt 47-13-ra győzte le. Románia ezzel szemben egyszer már botlott, a Horvátország (33-24) és a Japán elleni sikert (31-27) követően Dánia elég simán elintézte (31-39).

Ez azt jelenti, hogy amíg a magyarok négy ponttal kezdik a középdöntőt, addig a románok csupán kettővel. Azaz ha Románia szeretne negyeddöntőt vívni, akkor nyernie kell.

Olvasói sztorik