Élő Sport

Pocsék első félidő után hengerelt, és ezzel csoportelső a női kéziválogatott a vébén

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Egy magabiztos (26-17 Szenegál ellen) és egy tükörsima (47-13 Irán ellen) győzelem után a csoportkör harmadik fordulójában Svájccal találkozott a magyar női kézilabda-válogatott a német-holland közös rendezésű világbajnokságon.

A két együttes eddig hat alkalommal játszott egymással, és a magyar csapat hibátlan mérleggel rendelkezett.

A tavalyi év elején az Eurokupa keretében kétszer is megmérkőztek a felek: Tatabányán 38-26-ra, Gümligenben 35-27-re nyert a magyar válogatott, amelyből ezúttal a kapus Bukovszky Anna és az Irán elleni mérkőzésen megsérült jobbszélső, Grosch Vivien maradt ki.

Kuczora Csenge szerezte a meccs első gólját, de Svájc kapta el jobban az első perceket, lendületesebben és pontosabban játszott, a Daphné Gautschi, Tabea Schmid páros vezérletével pedig 5-2-es előnyre tett szert. A háromgólos különbséget tartani, majd növelni is tudta Svájc, mert a magyar csapat sok technikai hibával játszott, Lea Schüpbach kapus pedig remekül védett.

Golovin Vlagyimir kapitány időkérése után egy gólra feljött a magyar csapat, amelynek több labdája is volt az egyenlítéshez, ám megint elkapkodta a támadásait. Albek Anna és Csíkos Luca kiállítását a svájciak remekül használták ki, és ismét elmentek négy góllal (9-13),

de a magyar csapat újra magára talált, így a szünetben csak egy gól volt a hátránya (13-14).

A fordulást követően kiegyenlített volt az állás és a játék képe is reménykeltőbb volt magyar szempontból, éppen negyven perc pergett le, amikor 18-17-nél – 1-0-t követően – újra az Eb-bronzérmesnél volt az előny. Lendületbe jött a magyar csapat, 19-18-ról egy hatgólos sorozattal ellépett 25-18-ra, ezzel az eredménnyel fordultak a felek a záró tíz percre.

Átmeneti svájci zárkózást követően visszaállította a magabiztos különbséget Golovin együttese, a végjátékban Simon Petra is eredményes volt kínaiból, és végül hét találattal megnyerte a mérkőzést a magyar válogatott.

Szemerey Zsófi 12, míg a túloldalon Schüpbach 13 védéssel, Schmid 12 góllal zárt.

Így maradt százszázalékos a magyar mérleg Svájc ellen, a válogatott pedig a csoportkörből maximálisan továbbvihető négy ponttal a birtokában költözhet át a középdöntő helyszínére, Rotterdamba.

A középdöntő első fordulójában, szerdán Romániával találkozik a magyar csapat.

Női kézilabda-világbajnokság, B csoport, 3. forduló:

Magyarország – Svájc 32-25 (13-14)
s-Hertogenbosch, Maasport Arena
v.: B. Correa, R. Correa (brazilok)
Magyarország: Szemerey – Falusi-Udvardi 4, Vámos 4, Papp, Tóvizi 3, Kuczora 1, Márton 2. Cserék: Klujber 6, Albek 3, Simon 2, Bordás 1, Csíkos 3, Hársfalvi 3, Janurik.
lövések/gólok: 54/32, illetve 44/25
gólok hétméteresből: 1/1, illetve 4/3
kiállítások: 4, illetve 6 perc

 

A csoport másik meccsén:
Szenegál – Irán 30-21 (17-15)

 

A csoport végeredménye: 1. MAGYARORSZÁG 6 pont, 2. Svájc 4, 3. Szenegál 2, 4. Irán 0

 

További eredmények:
A csoport (Rotterdam):
Dánia – Románia 39-31 (21-18)
Japán – Horvátország 25-19 (10-10)

 

A végeredmény: 1. Dánia 6 pont, 2. Románia 4, 3. Japán 2, 4. Horvátország 0

 

G csoport (Stuttgart):
Brazília – Svédország 31-27 (15-16)
Csehország – Kuba 44-21 (21-10)

 

A végeredmény: 1. Brazília 6 pont, 2. Svédország 4, 3. Csehország 2, 4. Kuba 0

 

H csoport (Trier):
Norvégia – Angola 31-19 (19-10)
Koreai Köztársaság – Kazahsztán 35-17 (15-7)

 

A végeredmény: 1. Norvégia 6 pont, 2. Angola 4, 3. Koreai Köztársaság 2, 4. Kazahsztán 0

A második félidőben már igazi arcát mutatta a női kéziválogatott

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai ‘s-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese Szenegál és Irán után az előzetesen legnehezebbnek tűnő ellenfél, Svájc ellen fejezte be a csoportküzdelmeket, az első félidőben pedig kétszer is négygólos hátrányban volt. A szünetre egy találatra zárkózott, a második félidőben pedig javuló védekezéssel és kapusteljesítménnyel, valamint pontosabb befejezésekkel hétgólos előnyt épített ki (25-18), ezzel pedig már jól gazdálkodott a befejezésig. Klujber Katrin hat góllal, Szemerey Zsófi 12 védéssel vette ki részét a harmadik sikerből.

A középdöntőben sorrendben Románia, Japán és Dánia lesz az ellenfél.

32-25 a vége

Falusi-Udvardi fejezte be góllal a figurát az időkérés után. Ez volt a meccs utolsó gólja. Nyert a magyar csapat, és ezzel első lett a csoportban, vagyis 4 pontot visz magával a középdöntőbe.

31-25

Schmid sem lőhet be mindent, Szemerey például kivédte a svájci klasszis hetesét. Egy perccel a vége előtt Golovin időt kért.

31-25

Falusi-Udvardi nagyon üresen maradt, ezt góllal büntette. Emmenegger ügyesen ejtette át Szemereyt, neki is van már gólja.

30-24

Schmid ejtésből is beveszi Szemerey kapuját, de hasonlóan szép gólt lőtt Simon, aki Klujber feladását húzta be. Bravó! Schmid lassan gólkirály lesz…

29-22

Schmid megint, tőlünk pedig megint Klujber. A sormintát Szemerey törte meg egy védéssel, majd Bordás iratkozott fel a gólszerzők közé.

27-21

Klujber varázslatos passzal lepte meg Hársfalvit, aki élt is a lehetőséggel. Schmid fáradhatatlan, már kilenc gólnál jár, de Klujber gyorsan válaszolt.

25-20

Schmid jó labdát kapott, ki is használta, két svájci gól egymás után.

25-19

Hosszú idő után svájci gól, Baumann hetesből volt eredményes.

25-18

Csíkost hiába rángatták, így is bepattintotta, aztán Vámos lövése csorgott be, most már minden bejön, úgy néz ki.

23-18

Klujber most talpról lepte meg a kapust, Szemerey pedig lábbal védett, a második félidőben nagyon jó a kapusunk!

22-18

Klujber nehezen szedett össze egy labdát a levegőből, de utána csodásan lőtte el. Négy ide, alakul!

21-18

Szemerey tudta, mit akar Felber, fontos védés volt a magyar kapustól. Hársfalvira jött ki a figura, felkanyarodott, és beejtette.

20-18

Gautschi ötödik gólját lőtte, 9 és fél méterről engedte el a bombát. Csíkos szépen csinálta végig az egyéni akciót, kettő ide megint.

19-17

Labdaszerzés után Hársfalvi kilőtt, és a bal felsőt választotta. Kettő ide, és svájci időkérés.

18-17

Vámos nagy góljával megint döntetlen. Aztán ismét ő villant, így hosszú idő után átvettük a vezetést!

16-17

A vezetésért támadhattunk, de Csíkos eladta a labdát, Felber meg elrohant.

16-16

Schmid hetesből lőtte a hetedik gólját, Vámos felezte meg a hátrányt egy ügyes megmozdulás után. Csíkos átlövésével döntetlen.

14-15

Szemerey védése után Hársfalvi találta el egy szabálytalanság után a lécet, de a bírók nem fújtak semmit. A második első gólját Schmid lőtte, Klujber gyorsan reagált.

Jobban lőnek, többet védtek a kapusaik

A 26 magyar kísérletből csak 13 lett gól, a svájciak viszont 22 kísérletből 14-szer találtak be. Nálunk Szemerey 30 százalékkal véd, náluk a két kapus 43 százalékkal teljesített.

13-14 a félidő

Coker először volt a pályán, és nagy góllal tette le a névjegyét. Volt még két támadás a szünetig, de újabb gól nem esett, így Svájc vezet a félidőben.

13-13

Falusi-Udvardi kapufás góljával hosszú idő után egál!

Olvasói sztorik