Élő Sport

Hosszabbítás után esett ki az olimpiáról a női kéziválogatott

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A női kézilabda-válogatott hoszabbítás után 36-32-re kikapott Svédországtól a párizsi olimpia negyeddöntőjében, így kiesett a tornáról.

Gólgálával indult a mérkőzés, részben azért, mert négy lerohanásból szerzett gólt ajándékoztunk a svédeknek, részben pedig azért, mert a kapusteljesítmények kicsit késve érkeztek a meccsre. 6-6 után viszont annyira jöttek a védések, hogy az őrült rohanásból egyik csapat sem lőtt gólt. A magyarok nyugtatták meg először a játékot, mégis a svédek produkáltak egy nagy szériát, 5-1-gyel elrohantak a mieink hibáira alapozva. A félidő hajrája viszont sokkal jobban sikerült és 16-15-ös hátrányra hoztuk a félidőt.

Illyés Tibor / MTI Vámos Petra sok jó betöréssel és öt góllal húzta magával a csapatot az első félidőben.

Térfélcsere után sokáig nem sikerült elkapni a skandinávokat, de 20-20-nál végre újra döntetlen lett. Itt jöttek lendületbe megint a két kapus és megindult az idegőrlő csata. 24-23-nál vezetett először a magyar válogatott, majd gyakorlatilag felváltva kerültek előnybe a csapatok, tényleg elképesztően nagy küzdelem zajlott a pályán. Az utolsó előtti percben mindkét oldalon labdavesztés történt, majd Vámos Petra az utolsónak hitt magyar támadás végén gólt dobott, de 15 másodperc elég volt Nina Koppangnak az egyenlítéshez, így aztán hosszabbításra került sor.

Thomas COEX / AFP Koppang átlövéseivel meggyűlt a bajunk, de a 29. svéd gólnál fájt igazán.

Ez borzasztóan alakult sajnos, mert egyrészt a svédeknek minden bejött, nekünk meg semmi. Az első öt percben gólt sem sikerült dobni, így 31-29-re meglógtak a skandinávok. Innentől nehéz helyzetbe kerültünk, amit Johanna Bundsen bravúrjai súlyosbítottak. Az utolsó két percre minden továbbjutási esély elszállt, így Kuczora Csenge két góljával is 35-32-re zárkóztunk, de a kegyelemdöfést azért még bevitta Jamina Roberts.

Francois LO PRESTI / AFP Bundsen védéseire nem mindig volt válaszunk.

Összességében hatalmasat küzdöttek a magyarok, de a hosszabbításra talán az erő és a kreativitás is elfogyott sajnos. Bundsen 22 védése túl soknak bizonyult még úgy is, hogy Klujber Katrin 11 gólig jutott és Böde-Bíró Blankának is volt 13 hárítása kulcspillanatokban.

A mérkőzés statisztikái.

A román miniszterelnök tiltakozásképp kihagyja a záróünnepélyt

Románia miniszterelnöke, Marcel Ciolacu kijelentette, hogy a tornaverseny női talajdöntőjében történtek miatt úgy döntött, tiltakozásképp kihagyja a párizsi olimpia záróünnepélyét. A román kormányfő azt is közölte, az eset kárvallottjai, Ana Barbosu és Sabrina Voinea megkapják a bronzérmesnek járó pénzjutalmat.

Úgy döntöttem, nem látogatok ki a párizsi olimpia záróünnepélyéra a tornabotrányt követően, melyben a sportolóinkkal becstelen módon elbántak. Óvás után elvenni egy kiérdemelt érmet… elképzelhetetlen.

A történet azért ennél valamivel árnyaltabb. A döntőben az amerikai Jordan Chiles, a román Ana Barbosu és Sabrina Voinea 0.066 ponton belül végzett (az aranyéremért még kisebb, 0.033-as különbség alakult ki). Ilyen esetekben bevett szokás – minden küldöttség szokott vele élni, most a románok és az amerikaiak is megtették –, hogy a küldöttségek megóvják a gyakorlat D, azaz nehézségi pontszámát (az E, kiviteli pontszámot nem lehet megóvni).

Ekkor a technikai bizottság szakembereiből álló felsőbb (superior) zsűrinek videóról vissza kell néznie és ki kell értékelnie a gyakorlatot, s ezután eldönti, hogy helyt ad-e az óvásnak. Amit a kormányfő felhánytorgat (óvás, majd az eredmény megváltoztatása videózás után), az teljesen megszokott dolog a tornasportban. Számtalan verseny végződött úgy, hogy még meg kellett várni a superior zsűri ítéletét.

Ettől függetlenül a románoknak valószínűleg igaza van egy másik problémával kapcsolatban. Voinea kapott egy úgynevezett neutrális levonást (egy tizedet) azért, mert az egyik lábával kilépett az érvényes területről. A videófelvételek ennek ellentmondanak. Elképzelhető, hogy a kamerák által segített rendszer hibásan jelzett (a sarokban pedig pont a kamerás rendszer miatt már nem ül vonalbíró). Ha ez így van, akkor valóban jogtalanul vontak le egy tizedet Voineától, és neki kellene lennie a bronzérmesnek.

Elterjedt egy olyan hír, hogy a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) újraértékeli a gyakorlatot, és ha bebizonyosodik az, hogy rosszul működött a vonalfigyelőrendszer, akkor a románokkal közösen a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul, és megpróbálja elérni, hogy Chiles mellett Voinea is bronzérmet kapjon. Ezt hivatalosan még a FIG nem erősítette meg.

32-36

Lindqvist még betalált, Vámos lövését kivédte Bundsen. Kiestünk.

31-35

Kuczora végre megtörte a gólcsendet, két találata is jött, zavarót védekeztünk, de Robertset ez nem akadályozta a gólszerzésben.

29-34

Ajjaj, hét a hatban támadva dobott gólt Koppang, de Tóvizi lövését lábbal védte Bundsen. Klujber elveszített egy labdát, amiből Blohm megindult. Ez a hajó elúszott sajnos.

29-31

Ez hihetetlen, Klujber lövését is védte Bundsen, nem tudtunk gólt dobni neki! Szerencsére az utolsó két dobásuk a svédeknek sem ért gólt, így két gól maradt az előnyük. Öt percünk van ezt lefaragni!

29-31

Vámos Petra lépéshiba miatt veszített labdát, Hansson viszont nem hibázott sajnos. Szöllősi-Schatzl bal szélről próbálkozott, de Bundsen ezt a lövést is hárította, majd Vámos átlövésére ráült a svéd kapus. Szerencsénkre pocsék lerohanással próbálkoztak, fussunk neki újra!

29-30

Simon lövését kivédte Bundsen, a túloldalon viszont Hansson a hosszú fölsőbe lőtt.

29-29

Neee… Koppang kapott egy passzt, leütötte és a sánc fölött simán bebombázta. Másra nem is maradt idő, jön a hosszabbítás!

29-28

Gól! Gólt dobtunk! Nem az órával voltunk elfoglalva, Vámos Petra ellenállhatatlan lendülettel tört be és dobott gólt. Időt kért Svédország, 15 másodperc maradt és VE-ZE-TÜNK!

28-28

Lépéshiba! Golovin időt kért, 40 másodpercünk van elődöntőbe jutni!

28-28

Labdaszerzés! Löfqvist lerántotta Szöllősi-Schatzl-t labdaszerzés közben, így megkaptuk a labdát. Simon elsőre nem tudott lőni, majd tőlünk is elvették a labdát. Őrült izgalmak következnek!

28-28

Simon lövését hárította Bundsen, majd Koppangot vtték földre a magyar védők, amiért Füzi-Tóvizi két percet is kapott. Böde-Bíró védett egy nagyot, de hetest kaptak a svédek, amit Hagman értékesített. Üres kapuval támadunk, ráadásul eredményesen, Simon Petra egyenlített!

27-27

Bundsen svéd szempontból a legjobbkor hozott bravúrt, hát meglettünk volna nélküle… Böde-Bíró viszont Elin Hansson dobását fogta meg. Simon Petra a túloldalon gyorsan gólt dobott. Sajnos a válasz is gyorsan jött, Axner átlövésből volt eredményes. Ez körömrágós hajrá…

26-26

Koppang egy egészen szemtelen és káprázatos mozdulattal, a háta mögött dobott gólt, viszont egy kipattanót Szöllősi-Schatzl bedobott a kapuba. Böde-Bíró védett nagyot, majd Füzi-Tóvizi birkózott meg a kipattanóért. Klujber viszont eltotyogta elöl a támadást, Blohm pedig beállóból nem hibázott. De kár ezért megint!

25-24

Thorleifsdottirt kiküldték két percre, de Klujber lövését védte Bundsen, viszont Roberts lépéshibája miatt megkaptuk a labdát. Vámos gyors passzából befordult Füzi-Tóvizi és amikor tíz perc van a meccsből, időt kért a svéd kapitány!

24-24

Nem sült el jól most sem az időkérés utáni első akció, de a svédek is elejtették a labdát, majd Vámos harcolt ki egy hetest, amit Klujber bedobott. Carlson kiállítása ellenére Roberts átlövésből talált be, de Szöllősi-Schatzl a szélről kapuba húzta az egyenlítő gólt. Böde-Bíró lábbal védte Roberts lövését, Klujber viszont nem hibázott a túloldalon és a tizedik (!) góljával átvettük a vezetést. Roberts viszont kiharcolt egy büntetőt, aminek a kipattanóját Hagman dobta a kapunkba.

21-22

Hagman hatalmas ziccerbe került, amit nem is hibázott el, viszont a másik oldalon Koppang színészi teljesítményét két perccel jutalmazta a bírói páros. Klujber ráadásul egyenlített is, úgyhogy ígéretesnek tűnt ez az időszak. Csakhogy alig volt nálunk a labda, végül pedig akkor talált be Löfqvist, amikor kiegészült a svéd csapat. Időt kért Golovin Vlagyimir.

20-20

Megvan a vezetés! Böde-Bíró védése után Bundsen megfogta Szöllősi-Schatzl lövését, majd Hagman a túloldalon gólt dobott. Vámos Petra viszont kiegyenlített, amire azzal válaszolt Svédország, hogy hét a hatban támadtak, de ez se jött be. Lerohanásból Győri-Lukács vezetést szerzett, de Elin Hansson rögtön egalizált bal szélről.

18.18

Blohmot gyakorlatilag rendre megtalálják a svédek, de a beállóból lőtt góljára Klujber átlövésből válaszolt. Blohm egy végletekig kijátszott akció végén szerencsére a lécre ejtett egy labdát, Győri-Lukács pedig a jobbszélről egyenlített!

16-17

Hansson góllal kezdte a második játékrészt, Klujber pedig egy értékesített hetessel.

Klujber öt, Vámos négy gólnál jár

Ők a legjobb lövőink és egyértelműen a húzóembereink. Klujbernek volt egy sáncolt és egy védett lövése is, Vámos eddig 100 százalékos. Közben Böde-Bíró hét védést mutatott már be, amivel 30 százalékos mutatója van. Ezek a teljesítmények mind kellettek a szoros eredményhez.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik