Sport

Veszprémi kézis a BL-kiesés után: Nehéz most bármit is mondani

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A Telekom Veszprém az egygólos hazai győzelem után hiába kezdett jól a dán Aalborg otthonában, végül simán kikapott, így kiesett a kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntőjében. A csapat 2014-ben jutott el először a sorozat négyes döntőjéig, azóta először esik meg vele, hogy két egymást követő évben is lemarad a Final Fourról.

A veszprémiek vezetőedzője sportszerűen azzal kezdte nyilatkozatát, hogy gratulált a dán riválisnak. Momir Ilic szerint megérdemelten ment tovább az Aalborg.

Két meccs alapján azt kell mondanom, hogy ők voltak a jobbak.

Jól kezdtünk ma, aztán sajnos elvesztettünk pár labdát, amit a hazaiak kihasználtak. Niklas Landin is nagyszerűen védett, azt gondolom, hogy ezek voltak a különbségek. A második félidőben megvolt az esélyünk arra, hogy visszajöjjünk a meccsbe, azonban két lerohanásnál is eladtuk a labdát. Azt gondolom, hogy ez döntő lehetett” – idézi Ilicet a veszprémiek honlapja.

A meccs összefoglalója:

Ludovic Fabregas nem érezte a kaput, négy lövési kísérletéből csak egy akadt be. A beállós is gratulált az Aalborgnak, mint mondta, a rivális jól játszott, a Veszprém viszont nem.

„Nehéz most bármit is mondani a mérkőzésről. (…) Megvolt az esélyünk, közel jártunk hozzá, hogy vissza tudjunk jönni a meccsbe, azonban sajnos ilyen a sport. Csalódottak vagyunk.

A saját felelősségemnek is érzem, hiszen azt gondolom, hogy fontos játékosa vagyok a csapatnak.

Sajnos nem értük el a célunkat. Nehéz most az érzéseinken uralkodni. Megpróbáljuk jól befejezni a szezont és erősebben visszatérni. Egy új csapatról van szó, ahol sok az új játékos. Tovább kell dolgoznunk annak érdekében, hogy elérjük az álmainkat” – mondta a játékos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik